Még az idén megkezdődhet a nemzeti pálinkastratégia kidolgozása

Még az idén megkezdődhet a nemzeti pálinkastratégia kidolgozása - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, a Pálinka Céh Egyesület sajtótájékoztatóján.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Gál Péter elmondta: a pálinkastratégiát az FM a köztestületté alakult Pálinka Nemzeti Tanáccsal (PNT) közösen kívánja kidolgozni. Ennek egyik fontos eleme lesz, hogy a magyar pálinka nemzetközi ismertségét, piaci versenyképességét, exportlehetőségeit növeljék.

A helyettes államtitkár emlékeztetett: a magyar pálinkakiválóságokat minden évben az országkóstolón választja ki egy szakértőkből álló bírálóbizottság. A pálinkafőzők itt visszacsatolást kapnak az általuk előállított párlatok minőségéről. Ez a minőség folyamatosan javul - mondta.

Hozzáfűzte: a pálinkakiválóságok leírását kötetbe rendezve jelentetik meg, ami nemcsak a tájékozódást segíti, hanem a pálinka szakmai nyelv fejlesztését is.

Ismertetése szerint az idén a megmérettetésre mintegy félszáz kereskedelmi főzde 327 tétellel nevezett. A bírálóbizottság a tavalyi 107-tel szemben 172 tételt minősített pálinkakiválóságnak Magyarországon.

Szokolics Ákos, a Pálinka Céh egyesület elnöke arról beszélt, hogy a Pálinka Céh célja, hogy hozzájáruljon a magyar pálinkakultúra fejlesztéséhez, piacképességének javításához. Az elnök újságírói kérdésre azt mondta, legalább százmilliárd forintra lenne szüksége az ágazatnak, hogy a nemzetközi mezőnyben is versenyképessé váljon a magyar pálinka.

A külföldi piacokon való helytállás az egyesület elnökségi tagja, Panyik Gáborné szerint sem képzelhető el állami segítség nélkül. A szakma Panyik Gábornénak köszönheti a magyarországi pálinkamester-képzés kidolgozását, jelenleg is ő a szakmai vezetője az 2012 óta működő rendszernek.

A zsűri Magyarország idei legjobb pálinkájának címét az Árpád és Vadász Pálinkák - Kisrét Manufaktúra Kft. prémium piros vilmoskörte pálinkájának ítélte. A legeredményesebb pálinkafőzdének járó elismerést ugyanez a cég kapta. A kft. tagja a Pálinka Céh Egyesületnek.

Forrás: Élelmiszer Online/MTI


Százéves a tihanyi levendula – új kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendula – új kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.