Ehető erdő, fenntarthatóság és gasztronómia

Ehető erdő, fenntarthatóság és gasztronómia 

A Visegrádi Alap támogatásával létrejött nemzetközi eszmecserére öt országból érkeztek előadók és résztvevők.  
Hétvégén SVÉT!

Hétvégén SVÉT! 

A házigazdaként résztvevő, hazai első vidéki, két Michelin csillagos étterem a tatai Platán Gourmet Étterem mellett, az ország minden tájáról érkeznek a SVÉT tagéttermei, melyek közül szintén többen kaptak elismerést, díjazást.
A tévhiteket igyekeztek eloszlatni a magyar séfek a gasztronómiai világkongresszuson

A tévhiteket igyekeztek eloszlatni a magyar séfek a gasztronómiai világkongresszuson 

A magyar gasztronómiáról élő tévhiteket igyekeztek eloszlatni a magyar résztvevők kedden a spanyolországi San Sebastiánban, a Gastronomika konferencián tartott előadásaikban.

Kevesebben esznek a McDonald'sban, a fiatalok jobb minőségű kaját akarnak 

A pénteken nyilvánosságra hozott adatok alapján az amerikai gyorsétteremlánc negyedéves profitja 1,1 milliárd dollár volt, míg egy évvel korábban 1,4 milliárd dollárt tett ki. A McDonald's árbevétele 7,3 százalékkal, 6,57 milliárd dollárra csökkent 2014 utolsó negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. Az elemzők ennél kicsivel nagyobb, 6,68 milliárd dolláros csökkenést jósoltak.
Utcai lakoma és sörkóstoló a Dunaparton

Utcai lakoma és sörkóstoló a Dunaparton 

Június 7-én, 8-án és 9-én Budán, a Műegyetem előtti Dunaparton kell majd keresni a Főzdefeszt híres ivó paraszt emblémáját, három év után ugyanis helyszínt vált a kézműves sör fogalmát megteremtő sörfesztivál. Ugyanakkor egy szokatlan fesztiválfúzió keretében összefog a mostanáig a Hold utcai piacon rendezett Street Food Show-val.
Budapest Márka lett a Gerbaud és az Onyx

Budapest Márka lett a Gerbaud és az Onyx 

A Budapest Márka, a Dr Szentes Tamás főpolgármester-helyettes indítványa alapján a kiemelkedő fővárosi termékek, szolgáltatások és tevékenységek elismerésére 2013-ban alapított cím. A díjazottakra a Fővárosi Közgyűlés tagjai tehetnek javaslatot. A díjat olyan budapesti termék, szolgáltatás, művészeti alkotómunka, közszolgáltatás kaphatja meg, mely a fővárosban kiemelkedő minőséget nyújt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!