Hétvégén SVÉT!

A házigazdaként résztvevő, hazai első vidéki, két Michelin csillagos étterem a tatai Platán Gourmet Étterem mellett, az ország minden tájáról érkeznek a SVÉT tagéttermei, melyek közül szintén többen kaptak elismerést, díjazást.

Az éttermek mellett természetesen a SVÉT kötelékébe tartozó cukrászda, pékség és kávéház, illetve meghívott aspiráns éttermek, a 13 Séf Egyesület tagjai is részt vesznek, bemutatkoznak a nagyközönség előtt.

Az idei témánkkal, környezetünk értékeire szeretnénk rá irányítani a kedves vendégeink figyelmét. Ezért a résztvevő éttermek az ételek elkészítésekor desztinációkban található nyersanyagokat vették alapul.

Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei eseményre, Erdélyből, Felvidékről és a Vajdaságból is érkeznek tagjaink közül, illetve határon túli vendég borászatok, termelők is bemutatkoznak.

Egy mini „Mangalica fesztivál” is helyet kapott, ahol nem csak kóstolni, de vásárolni is lehet az ország meghatározó mangalica tenyésztőitől. Vasárnap reggel 9 - 11 óráig pedig pezsgős reggelire invitálunk mindenkit, ahol mangalica termékek, kézműves sajtok, minőségi kovászos péktermékek és egyéb, termelői különlegességek mellett, a One Eleven Roastery fenséges kávéival, és a helyi kiállító borászatok pezsgőivel lehet indítani a vásárnapot.

Az elmúlt rendezvényeink tapasztalatait és a vendégkéréseket figyelembe véve, színesítettük az idei találkozónk programjait, hogy minden korosztály számára érdekes, minőségi időtöltést tudjunk biztosítani.

Részletek, regisztráció >>

Forrás: SVÉT


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.