Szintet lépett Horvátország, és ebben mi is segítettünk

Szintet lépett Horvátország, és ebben mi is segítettünk 

2022-ben a turizmus hozzájárulása a GDP-hez az Európai Unió minden tagállamában a világjárvány alatti szinten maradt. Egyetlen kivétel ez alól Horvátország.
Csökkent a turizmus közvetlen hozzájárulása a GDP-hez 2020-ban

Csökkent a turizmus közvetlen hozzájárulása a GDP-hez 2020-ban 

A nemzetgazdaság bruttó kibocsátásán belül a turizmusra jellemző tevékenységek aránya a 2020. évi előzetes adatok szerint 5,1 százalékra esett vissza, míg a pandémia előtti évben, 2019-ben még 6,4 százalékkal járult hozzá az ágazat a GDP-hez - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi, Turizmus-szatellitszámlák, 2019-2020 című kiadványából.
Hazánké az egyik legnagyobb hiány a turizmus miatt

Hazánké az egyik legnagyobb hiány a turizmus miatt 

A külföldi turisták elmaradása miatt a magyar szolgáltatásexport a GDP bő 3%-ával eshet idén, ami a vizsgált 52 közepes és nagyobb ország között a 9. legnagyobb romlás – derül ki az IMF blogjának friss bejegyzéséből - írja a portfolio.hu
Kerékpársporttal a turizmus duzzasztásáért

Kerékpársporttal a turizmus duzzasztásáért 

Mit tehet hozzá a kerékpáros turizmus a turizmus stratégiához (NTS)? Kiderült a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Kerékpáros Szövetség sajtóbeszélgetésén.
Csökkenhet a szállás-szolgáltatás forgalmi adója

Csökkenhet a szállás-szolgáltatás forgalmi adója 

Az európai viszonylatban is magas, 18 százalékos magyarországi áfakulcs rontja a piaci szereplők jövedelmezőségét, de egy új kormányzati döntés értelmében csökkenhet a forgalmi adó a belföldi szálláspiacon - mondta Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Az idegenforgalom biztosította minden tizedik munkavállaló megélhetését 

A világ által megtermelt hazai össztermék (GDP) 10,4 százaléka származott tavaly a turizmusból, és az idegenforgalom biztosította minden tizedik munkavállaló megélhetését - derült ki az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) kutatásából.

Gazdaság növekedés és visszaeső beruházások 2018-ban 

Idén 3,8 százalékos gazdasági növekedésre, gyorsuló inflációra és visszaeső beruházásokra számít a GKI Gazdaságkutató Zrt.-írja az MTI

Luxemburg a leggazdagabb, Bulgária a legszegényebb ország az EU-ban 

Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben.

Külön alelnöke lenne a turizmusnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában 

A turizmus, a vendéglátás és a kézművesség adja a magyar bruttó hazai termék (GDP) 10 százalékát, ebben a nagy foglalkoztató ágazatban tevékenykedik "a magyar középréteg gerince" - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön egy konferencián Debrecenben.

A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás növelte leginkább a GDP-t 

Csak a szolgáltató szektor növelte a GDP-t az első negyedévben. A bruttó hazai termék volumene az első negyedévben 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a piaci szolgáltatások emelték, az ipar kissé, az építőipar jelentősen csökkentette a növekedési ütemet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az európai átlag felett teljesít a magyar filmipar 

A Magyarországon filmgyártásra fordított költések 2010 és 2014 között elérték a GDP 0,15 százalékát az Európai Audiovizuális Obszervatórium nemrég közzétett felmérése szerint. Ez az arány az európai átlag két és félszerese - áll a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Pozsony az ötödik leggazdagabb régió az EU-ban 

Pozsony az Európai Unió ötödik leggazdagabb régiója, azaz a szlovák fővárosban az ötödik legmagasabb az egy főre jutó GDP az Európai Unió (EU) összes régiója közül - közölte a Sita szlovák hírügynökség az Eurostat csütörtökön nyilvánosságra hozott adataira hivatkozva.

Az orosz lett a legnagyobb európai gazdaság 

A Világbank legfrissebb adatai szerint a vásárlóerő értéken számított hazai összterméket (GDP) tekintve Oroszország tavaly lehajrázta Németországot, írja a Magyar Hírlap.

Recesszión túl, növekedésen innen 

A magyar GDP 2013. I. negyedévében 0,7%-kal emelkedett 2012 utolsó negyedévéhez képest és ezzel technikai értelemben véget ért a recesszió. Sőt, mivel a KSH egyidejűleg felülvizsgálta a korábbi negyedévek adatait, ez már 2012 III. negyedévében bekövetkezett.

Közel 3%-kal csökkent a GDP 

Magyarország bruttó hazai terméke 2012 negyedik negyedévében 2,7%-kal csökkent 2011 azonos időszakához képest, írja gyorsjelentésében a KSH. Az információ, kommunikáció, valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett. A visszaesést alapvetően a mezőgazdaság és az ipar teljesítménycsökkenése okozta. A gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7%-kal csökkent. 2012-ben a bruttó hazai termék értéke folyó áron 28 276 milliárd Ft, egy főre vetítve 2 millió 844 ezer Ft volt.

A németek már nem GDP-ben mérik a jólétet 

A lakosság jóléti helyzetét a hazai össztermék (GDP) alakulása nyomán kibontakozó képnél pontosabban feltérképező eljárást vezetnek be Németországban.

Csökkent az euróövezet GDP-je 

Az Európai Unió 27 tagállamának hazai összterméke (GDP) 0,1 százalékkal nőtt, ezen belül az euróövezet 17 tagországában 0,1 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest - közölte második becslését csütörtökön az Eurostat, az unió statisztikai hivatala.

1,5 százalékkal csökkent a GDP 

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. harmadik negyedévében 1,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján csütörtökön.

0,7%-kal csökkent a GDP 

Magyarország bruttó hazai terméke az idei első negyedévében 0,7%-kal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest a Központi Statisztikai Hivatal gyorsbecslése alapján.

Elenyésző a Malév kiesésének hatása a GDP-re 

Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza szerint a vállalat megszűnése akár javíthat is a GDP-n.

Indokolatlan alapkamat emelés 

A Kormány nem ért egyet a jegybank kamatemelésével, mert ezt a magyar gazdaság folyamatai és az államháztartás helyzete nem indokolja - ismertette közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!