Fejlesztésekkel vág a szezonba a Gyulai Várfürdő

Fejlesztésekkel vág a szezonba a Gyulai Várfürdő 

Eredményes évet zárt 2022-ben, az idei szezonra pedig több saját erős fejlesztéssel is készül a Gyulai Várfürdő Kft. - nyilatkozta kedden az MTI-nek a cég ügyvezető igazgatója.
Termálpalota és gyerekparadicsom épül a Gyulai Várfürdőben

Termálpalota és gyerekparadicsom épül a Gyulai Várfürdőben 

Elkezdődött a Gyulai Várfürdőben az új gyermek-víziparadicsom építése, amely 1 milliárd 49 millió forintból legkésőbb a nyári szezonkezdetre, június 15-re elkészül - mondta kedden az MTI-nek Kun Miklós vezérigazgató.
3 milliárdból fejleszti szolgáltatásait a Gyulai Várfürdő

3 milliárdból fejleszti szolgáltatásait a Gyulai Várfürdő 

Kapacitásbővítésre és szolgáltatási színvonalának javítására csaknem 2,9 milliárd forint támogatást kap a Gyulai Várfürdő, amely az összeget saját költségvetéséből 280 millió forinttal egészít ki. A várhatóan másfél évig tartó beruházás 2023 végére fejeződhet be - hangzott el szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Új igazgatót neveztek ki a Gyulai Várfürdő élére 

Decembertől Boros László Attila helyett Kun Miklós vezeti a Gyulai Várfürdőt. 
Európai innovációs különdíjat kapott a Gyulai Várfürdő

Európai innovációs különdíjat kapott a Gyulai Várfürdő 

A Gyulai Várfürdő nyerte el az Európai Fürdőszövetség, az ESPA Innovation Awards 2015-ös innovációs különdíját, melyet Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár adott át Budapesten Boros László Attilának, a Gyulai Várfürdő igazgatójának.
Díjazta a Gyulai Várfürdőt az Európai Gyógyfürdőszövetség

Díjazta a Gyulai Várfürdőt az Európai Gyógyfürdőszövetség 

Az Európai Gyógyfürdőszövetség (ESPA) a május 19. és 25. között tartotta 20., jubileumi kongresszusát és közgyűlését a lengyelországi Sopotban, ahol a gyógy- és egészségturisztikai szektor legfontosabb kérdései kerültek terítékre. A szervezet idei gyűlése az ESPA Innovation Awards díjátadójával zárult, ahol a Gyulai Várfürdő is elnyerte a zsűri különdíját.

Három kategóriában is ötcsillagos a Gyulai Várfürdő 

A Magyar Fürdőszövetség 2015. május 19-20-i közgyűlésén hirdették ki, hogy melyek azok a fürdők, amelyek – különböző kategóriákban – Nemzeti Tanúsító Védjegyet kaptak.
Ha el akar merülni a hedonizmusban, menjen Gyulára!

Ha el akar merülni a hedonizmusban, menjen Gyulára! 

Közös országos marketingkampányt indít a Gyulai Várfürdő és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. a fürdőváros turisztikai célú népszerűsítése érdekében – jelentette be kedden sajtótájékoztatón Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester.
Kanca, kolbász, kastély: 12 érv Békés megye mellett

Kanca, kolbász, kastély: 12 érv Békés megye mellett 

A csabai kolbász, a mezőhegyesi lovak, a Bréda kastély és a Gyulai Várfürdő is Békés megye különlegességei közé tartozik, amelyekre a helyi Tourinform most fel is hívja a figyelmet.

Bejött a fejlesztés a gyulai fürdőnek 

A tervezett 100 ezer helyett 173 ezer fő kereste fel a Gyulai várfürdő tavaly átadott családi élményfürdőjét, az AquaPalotát. Összesen 556 ezer vendége volt tavaly a létesítménynek, ami 20%-os növekedést jelent. 

Cifrapalota, AquaPalota; a gyulai Várfürdőben 

Megnyílt az AquaPalota, a Gyulai Várfürdő új, családi élményfürdője.

A Gyulai Várfürdőtől a városhoz 

Szeptember közepétől új helyen folytatja Sinai-Hajnal Edit, a Gyulai Várfürdő marketing menedzsere.

Őszre elkészül Gyula új, családi élményfürdője 

A Gyulai Várfürdő Kft. az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával megépülő új, családi élményfürdő bokréta-ünnepét tartotta szerdán, éppen egy évvel az alapkőletétel után. A közel 2,4 milliárd forintos beruházás a tervek szerint 2013 őszén kerül átadásra.

A vártnál jobb szezont zárt a Gyulai Várfürdő 

A Gyulai Várfürdő a vártnál jobb nyári szezont zárt, a június-augusztusi 237 ezres látogatószám egy százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakit - mondta a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezetője kedden sajtótájékoztatón.

Új élményfürdő épül Gyulán 

A beruházás alapkövét Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár és Görgényi Ernő, Gyula polgármestere (Fidesz) rakta le csütörtökön.

Fürdők a határon 

A dél-alföldi fürdők hosszabb távon is számíthatnak a romániai vendégekre - állítja aradi tudósítónk, aki három dél-magyarországi fürdőt járt végig a napokban a SpaTour program meghívására. 

Összefogás a gyulai idegenforgalom növeléséért 

Hetvenezer fürdőjegy kedvezményes értékesítéséről írt alá szerződést a Gyulai Várfürdő vezetője a helyi szállásadókat képviselő Gyulai Turisztikai Nonprofit társasággal hétfőn Gyulán.

2012-es tervek a Gyulai Várfürdőben 

Január 30-án tartotta ülését a Gyulai Várfürdő Kft. taggyűlése, amelyen – az önkormányzat képviselő-testülete döntésének megfelelően - Boros László Attilát választották meg a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatójává, közölte lapunkkal a fürdő. Az ügyvezető kinevezése 2017. január 31-ig szól.

Fedett családi élményfürdővel bővül a Gyulai Várfürdő 

Új, fedett, családi élményfürdő építését tűzte ki célul a „Gyulai Várfürdő fejlesztése 2009” projekt, amelynek előkészítése meghatározó mérföldkövéhez érkezett. December 12-én aláírták az új 6.400 négyzetméter alapterületű létesítmény építési-kivitelezési munkáira vonatkozó vállalkozási szerződést.

Gyulai Várfürdő: folyamatos nyitások 

2011. június 1-jétől 8.00-20.00-ig tart nyitva a Gyulai Várfürdő.

Félmillió látogató a Gyulai Várfürdőben 

Idén megközelítőleg 500 ezer látogatóra számít a Gyulai Várfürdő - közölte a döntő többségében helyi önkormányzati tulajdonban álló társaság frissen kinevezett ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón kedden, Gyulán.

Új vezető a Gyulai Várfürdő élén 

A gyulai képviselő-testület csütörtökön Boros László Attilát nevezte ki a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatójának, miután Kovacsics Imre lemondott.

Távozott Kovacsics Imre a gyulai fürdő éléről 

Lemondott Kovacsics Imre, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére