Három kategóriában is ötcsillagos a Gyulai Várfürdő

A Magyar Fürdőszövetség 2015. május 19-20-i közgyűlésén hirdették ki, hogy melyek azok a fürdők, amelyek – különböző kategóriákban – Nemzeti Tanúsító Védjegyet kaptak.

A tavalyi év közepétől a fürdők minősítésével bővült a nemzeti tanúsító védjegyrendszer. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Fürdőszövetség 1-5 csillaggal minősíti azokat az élményfürdőket, gyógy-, wellness/orvosi wellness fürdőket, strandfürdőket és uszodákat, amelyek csatlakoznak a minősítési rendszerhez.

A védjegy kiosztásának célja, hogy a magyar turizmus versenyképességének erősítésében kiemelt szerepet betöltő, magas színvonalat képviselő szolgáltatókra irányítsa a figyelmet.

A májusi közgyűlésen összesen 11 fürdő 20 kategóriában került minősítésre. A Gyulai Várfürdő három kategóriában – élményfürdő, strandfürő és gyógyfürdő – szerezte meg a legjobb, 5 csillagos minősítést.

Az 5 évre szóló védjegyhasználat a magas minőségű szolgáltatások pozitív megkülönböztetésére szolgál, és segíti, hogy a vendégek az elvárásaiknak megfelelő szolgáltatót választhassanak. A fürdő csillagai tehát garanciát nyújtanak a fürdőszolgáltatás minőségére a szakmai elvárásoknak megfelelő színvonalon. 


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.