Idén is a vár marad a fő sláger Kisnánán

Idén is a vár marad a fő sláger Kisnánán 

Tavaly növekvő pályára került a turizmus Kisnánán. Az alig több mint ezer lakosú kis mátrai falu fő nevezetessége a vár, ahol 2016-ben több mint 37 ezer vendéget fogadtak. Ugyanakkor nőtt az önkormányzat idegenforgalmi adóbevétele is. Az idén újabb fejlesztéseket valósítanak meg és sokszínű programokkal várják a látogatókat.
A négy mázsás opál és a legendák vára

A négy mázsás opál és a legendák vára 

Alig több mint két és fél esztendő telt el azóta, hogy megnyitották a vendégek előtt a felújított kisnánai várat. Azóta megnőtt az érdeklődés a műemlék iránt, hiszen több ezer turista fordult meg a Mátra déli szélén levő település hírességében.
Várlegendák és lekvárözön

Várlegendák és lekvárözön 

Lekvárfőzés, várséta, agyagozás a Mátra déli csücskében - Kisnánán rendezték meg a már hagyományos baracknapot.
Hamarosan indul a mátrai postakocsi

Hamarosan indul a mátrai postakocsi 

Május 22-én, a Múzeumok Éjszakáján indul első útjára a mátrai postakocsijárat. 

Idén is lesz Mátrai Múzeumok Éjszakája 

A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület június 22-én immár hatodik alkalommal rendezi meg a Mátrai múzeumok éjszakája programot.

Asszonyfarsang a Mátrában 

A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület február 10-én Sirokban és Kisnánán évadnyitó programot szervez Mátrai asszonyfarsang néven.
"Lombkorona" sétányt terveznek Kisnánáról Sirokba

"Lombkorona" sétányt terveznek Kisnánáról Sirokba 

Újabb turisztikai fejlesztésekkel igyekeznek még több vendéget csalogatni a kis mátrai üdülőfaluba, Kisnánára.

Izgalmas látnivalókkal nyitott a megújult kisnánai vár 

A felújítás alatt levő siroki és a felújított kisnánai vár értékeinek bemutatására szervezett csütörtökön Study Tour-t szakújságíróknak a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület.

Nyílik a felújított kisnánai vár 

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága, valamint a Heves Megyei Önkormányzat marketing és kommunikációs együttműködésével, 2011. október 20-án kerül sor a kisnánai vár felújítás utáni hivatalos projektzáró rendezvényére. 
Megújulnak a mátrai várak

Megújulnak a mátrai várak 

A siroki és a kisnánai várat, illetve a várakban folyó rekonstrukciós munkálatokat és a jövőbeni terveket ismerhették meg csütörtökön azok az újságírók és turisztikai szakemberek, akik elfogadták a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület meghívását. 

Toronyterasz és bortrezor 

A tervek szerint idén június végén nyitja meg kapuit a vendégek előtt a megszépült kisnánai vár. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!