Izgalmas látnivalókkal nyitott a megújult kisnánai vár

A felújítás alatt levő siroki és a felújított kisnánai vár értékeinek bemutatására szervezett csütörtökön Study Tour-t szakújságíróknak a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Sirokban Lakatos István polgármester elmondta, hogy a település kedvező földrajzi adottságait kihasználva az ipar és a turizmus jól megfér egymással. Kiemelte, hogy Sirokban turisztikai szempontból legjelentősebb a vár, amely a nemzeti örökség része és a Széchenyi Terv alapján felújítás alatt áll. A faluban kiépítették a teljes infrastruktúrát és sokan foglalkoznak szállásadással. Immár évről évre tömegeket vonzanak a siroki várnapok programjai, továbbá a nemzetközi motoros találkozó, a művésztanárok alkotótábora és a nemzetközi népdaltalálkozó is. Az idei várnapok jelentős sikert hoztak, ahol jelmezes szereplők az 1550-es török időszakot idézték fel, sátrakkal, csatajelenettel. Ezeket ezer vendég tekintette meg.

Báthory Gábor, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának projektvezetője beszélt a siroki vár jövő év áprilisában befejezésre kerülő felújításáról. Mindez 365 millió forint támogatással valósul meg és az alsó vár teljesen megújul. Az elképzelések szerint a felső várat később újítják fel. A mostani munkák eredményeként a legjelentősebb látványosságnak ígérkezik a felvonó híd létrehozása, amelyet ceremónia – ágyúdörgés, dobpergetés - kíséretében működtetnek majd. Emellett díszkivilágítást is kap a vár és arra törekszenek, hogy annak az egykori életét minél hitelesebben mutassák be a közönségnek.

Az újságírók ezután megtekintették a siroki várat és a palóc tájházat, amely kapcsolódik a projekthez. Ez utóbbit egy több mint százéves épületben alakították ki, amelyet korabeli bútorokkal rendeztek be és falu egyik nevezetességének számít.

Délután Kisnánára látogattak, a várfelújítás záróeseményére. Itt Koncsos Sándor polgármester a Napi Turizmusnak elmondta, hogy a megújított vár, a kovácsműhely és a tájház kitörési pontot jelent a község turizmusában. Ezek bemutatásával, programjaival növelhetik a vendégek számát Kisnánán.

A fejlesztési projekt pályázat útján valósult meg háromszáz millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból, melyet az önkormányzat további negyven millió forint önrésszel egészített ki. Többek között megújult a lakótorony, a várösvény, kiállítóhelyeket és rendezvénytermet hoztak lére, ahol konferenciáknak adnak helyet a jövőben. Ezek mellett kronoszkópot is helyeztek el árban, melynek segítségével az épületegyüttes egykori életét elevenítik fel a vendégeknek. Ilyen jelenleg csak a diósgyőri várban és Budapesten, az Aquincumi Múzeumban működik.

Jó döntésnek minősítette a várfelújítást és gratulált a kisnánai önkormányzatnak, a vitelezőknek Balázs József (Fidesz) országgyűlési képviselő. Kiemelte, hogy az építészeti és a szellemi örökségünk megóvása fontos feladat napjainkban, s ebben a kisnánaiak példát mutattak.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.