Környezettudatos utazók, fenntartható repülés

Környezettudatos utazók, fenntartható repülés 

2020 májusa óta az airBaltic minden járatát egyetlen repülőgéptípussal üzemelteti: az Airbus A220-300 jelenleg a világ legzöldebb kereskedelmi repülőgépe.
Új séta indult környezettudatos fővárosiaknak

Új séta indult környezettudatos fővárosiaknak 

A nagyközönség már regisztrálhat arra az új vezetett sétára, amely Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő városnegyedét feltérképezve mutatja be a fenntartható fejlődés aspektusait és annak sokrétűségét. A változatos állomásokból álló városi sétaprogramot a Ringier Axel Springer Magyarország felkérésére állította össze a Sétaműhely szakmai csapata.
Zöld elismerés a Főtaxinak

Zöld elismerés a Főtaxinak 

A Főtaxi nyerte el a Budapest Airport az „Év Landside Greenairport Partnere 2020” díját, amellyel a reptérüzemeltető társaság azokat a vállalatokat ismeri el, amelyek különösen sokat tesznek a környezet megóvásáért és a fenntartható működésért. A legnagyobb hazai taxitársaság a díjat főként a három évvel ezelőtt elindított Zöldút Programjával érdemelte ki, amelynek központi eleme a teljesen karbonsemleges gépjárművekre épülő e-autó flotta és az ehhez kapcsolódó e-töltő infrastruktúra intenzív fejlesztése - tájékoztatta lapunkat a Főtaxi.

Növekvő elvárás a gyártók ökobarát működése 

A GfK egyik nemzetközi kutatása szerint vásárláskor a fogyasztók nagy többsége a környezettudatos mentalitású gyártók termékeit előnyben részesíti.
Vasárnap nyit az Eco Town

Vasárnap nyit az Eco Town 

Szeptember 13-án immár harmadik alkalommal rendezik meg az Eco Town környezettudatos vásárt a Nánási udvarban.

Visszamenőlegesen csökkenti ökológiai lábnyomát a Wolt 

Karbonsemlegesnek lenni kötelező, de ma már nem feltétlenül elég. Ezért dolgozik a gasztrotech Wolt azon, hogy alapításának évéig visszamenőleg is eltüntesse ételkiszállítási tevékenységéből a széndioxidot. Ennek érdekében védelmez 215 futballpályányi trópusi esőerdőt és támogatja 42 ezer fa elültetését, miközben arra is törekszik, hogy partnerei között minél többen legyenek azok az éttermek, amelyek környezettudatos megoldásokat alkalmaznak az ételek elcsomagolásakor.
Repohár a strandokon

Repohár a strandokon 

A legnagyobb hazai apróhirdetési oldal a Lupa Beach két bárjában 2 000 db repohárral, a Velencei Vízi Vár strandon pedig 500 db, ingyenesen kölcsönözhető strandeszközzel mutatja meg kézzel foghatóan több ezer strandolónak, hogy a vízparton is sokféleképpen tudunk odafigyelni a környezetünk védelmére. A Jófogás augusztusi hosszú hétvégén megvalósuló kitelepüléseit egy környezettudatos strandolási szokásokkal kapcsolatos online felmérés előzte meg, amelyre összesen 14 422 Jófogás-felhasználó adott választ.
Zölden és hatékonyan

Zölden és hatékonyan 

Minden szakmában hasznos lehet megismerkedni a gyártókkal és termékeikkel, feltenni a kérdéseiket ezekkel kapcsolatban. A hétvégén magánembereknek, civil szervezeteknek és vendéglátóegységeknek is hasznos környezetbarát rendezvény zajlott a BB’z Bar & Grill-ben.
A vendégek a környezettudatos éttermeket keresik

A vendégek a környezettudatos éttermeket keresik 

A Tork friss kutatása alapján a vendégek 55%-a preferálja, sőt tudatosan keresi a fenntartható vendéglátóhelyeket és éttermeket.

Ökofolyosó Erdély és a Fekete-tenger között 

Az átadott, elektromos állomásokkal szegélyezett sztráda Aradot és Konstancát köti össze.

Áthatja a környezettudatottság a Sziget Fesztivált 

A Sziget a kezdetektől fontosnak tartja a fenntartható fesztiválozást, idén azonban hangsúlyosabb akciókkal és kommunikációval segítik a látogatók körében is népszerűsíteni a környezettudatosságot. Vezérelv az újrahasznosítás, de számos fontos területen igyekeznek jó példákkal segíteni, és aktív közreműködésre serkenteni a rendezvény keretein belül.

Áthatja a környezettudatottság a Sziget Fesztivált 

A Sziget a kezdetektől fontosnak tartja a fenntartható fesztiválozást, idén azonban hangsúlyosabb akciókkal és kommunikációval segítik a látogatók körében is népszerűsíteni a környezettudatosságot. Vezérelv az újrahasznosítás, de számos fontos területen igyekeznek jó példákkal segíteni, és aktív közreműködésre serkenteni a rendezvény keretein belül.

Környezettudatos táplálkozás 

Belegondolt már abba, mennyi energiát igényel a mindennapi élelmének előállítása? A Fenntartható Energia Hét alkalmából, melyet nem oly rég ünnepeltünk, érdemes megismerkednünk az egészséges étrend egy új oldalával, ugyanis a következő évtizedek legfontosabb kulcsszava a táplálkozásban is a fenntarthatóság lesz.

Napelemek a budapesti hostel tetején 

A Mellow Mood Hotels Top Hostel márkájohoz tartozó Marco Polo hostel a tetejére szerelt napelemekkel állítja elő a melegvizet - közölte a Turizmus Online-nal a szállodalánc.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!