Zölden és hatékonyan

Minden szakmában hasznos lehet megismerkedni a gyártókkal és termékeikkel, feltenni a kérdéseiket ezekkel kapcsolatban. A hétvégén magánembereknek, civil szervezeteknek és vendéglátóegységeknek is hasznos környezetbarát rendezvény zajlott a BB’z Bar & Grill-ben.

Az első alkalommal megrendezett Zöldülők Vásárával a Felelős Gasztrohős szervezet nem titkoltan akart kicsit kitörni az online térből, miközben segítséget nyújt, támogatja és bátorítja azokat, akik szívesen választanák a zöldebb utat, de keresik még a jó megoldásokat.

Az eseményen valóban volt egy kisebb vásár, ezt egészítették ki különböző kerekasztal beszélgetések. Az egyik során szó volt a hulladéktermelésről és annak visszaszorításáról. A vendéglátásban ez költségcsökkenéssel is járhat (pl. víztakarékos csapszűrő), de vannak olyan megoldások is, amik „csupán” környezetbarátok: ilyen, hogy az izzókat erre kijelölt szelektív gyűjtőkben is le lehet adni. A hulladék csökkentéséről és megfelelő kezeléséről egyébként szívesen ad segítséget a vendéglátóhelyeknek a Felelős Gasztrohős.

A másik téma a környezetvédelemmel kapcsolatos marketing volt. Ennek során a résztvevők egyetértettek abban, hogy az influencerek bevetése esetén fontos, hogy a személyük a téma számára hiteles legyen. Kenyhercz Kinga, az ACG Senior PR specialistája és a felelős Gasztrohős Önkéntese szerint a fogyasztók felé történő kommunikáció három legfontosabb pontja a következetesség, őszinteség és átláthatóság. Ha van egy ilyen kommunikáció, ami érzékenytő de nem agresszív, az megszólítja azokat, akiket az ügynek meg lehet nyerni. A”zöld témák” kapcsán Burgman Nóra zöld marketing tanácsadó említette, hogy tartalommarketinggel (hasznos információt adva az érdeklődőknek) kisebb forrásból is lehet hatékonyan gazdálkodni.

Csizmadia Máté pszichológus elmondta, hogy a környezetvédelmi marketing jellemzően a bűntudatra apellál. Ez épp ellentéte a hagyományos reklámoknak: amik felszabadítják az embert a bűntudat alól, hogy lehessen fogyasztani. „A zöld kommunikáció elkezdett bűntudatot kelteni, csak elkövette azt a hibát, hogy nem adott eszközöket, hogyan lehet ezt az érzést csökkenteni. Ezért fordultak el az emberek a teljes apátiába illetve a hiedelmek világába” – mondta a szakember. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a zöld kommunikáció eszközt adjon az embereknek, megoldás javaslatokat, amelyek eredményeképp csökkenthetik a bűntudatukat. 

Szó volt továbbá a Green washing jelenségről is, amikor a vállalat olyan tevékenységet végez, ami kapcsolódik a fenntarthatósághoz, de nem változtat érdemben, mondjuk a gyártási technikákon vagy a szemléletmódján. Emiatt a „zöldülés” nem mindig tűnik őszintének: a fogyasztók gyakran keresik az átverést. Visszautalva a korábban leírtakra, ezt el lehet kerülni az következetesség, az őszinteség és átláthatóság alkalmazásával.

A beszélgetéseknek érdekes témafelvetései voltak, a meghívott vendégek sok hasznos információt osztottak meg. Ezt a programot a jövőben élvezetesebbé lehetne tenni a moderátori szerep csökkentésével, hogy a szakértőknek több tér jusson.

A szervezők tervei szerint a Zöldülők Vására idővel rendezvénysorozattá nőhetné ki magát, később tematikus vásárokkal, a fenntarthatósággal kapcsolatos kísérőprogramokkal, workshopokkal.

 

 


Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.
Nem lesz idén akácméz?

Nem lesz idén akácméz? 

Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.