Növekvő elvárás a gyártók ökobarát működése

A GfK egyik nemzetközi kutatása szerint vásárláskor a fogyasztók nagy többsége a környezettudatos mentalitású gyártók termékeit előnyben részesíti.

A 24 európai országra (több mint 75 ezer háztartásra), Ázsiára, az USA-ra és a Latin-Amerikai térségre is kiterjedő nemzetközi kutatás legfontosabb megállapításai igencsak komoly elhatározást sugallnak a vásárlók részéről.  A környezetvédelmi elhivatottság komoly súllyal jelenik meg ma már a vásárlói szokások között. A kutatás eredményéből kiderül, hogy a vásárlók közel kétharmada számára fontos, hogy olyan gyártótól vásároljanak, akik számára stratégiai kérdés a környezetvédelem, és a fenntarthatóság jegyében innovatív szerepkört is felvállalnak. A megkérdezettek egyértelműen úgy tekintenek a gyártókra, mint akiknek a legfontosabb szerepet kell felvállalniuk a környezeti károk helyrehozatalában.

Globálisan a megkérdezettek 67%-a preferálja azon termékeket, amelyek környezetbarát csomagolásban kerülnek a boltokba, míg 60%-uk egyértelműen előnyben részesíti azon gyártókat, akiknek fontos a fenntarthatóság, és tevékenységük során ezt bizonyítják is. 

Magyarországon a háztartásvezetők 33%-a kerüli tudatosan a műanyagpalackos italok vásárlását (3422 fős megkérdezés, háztartásokra reprezentatív, 2020 május).

A nemzetközi kutatás során kiderült, hogy nagyon magas azon vásárlók száma, akit személyesen is érintenek a környezet negatív hatásai (46%), így sok esetben ez alapján változtattak is korábbi vásárlási szokásaikon (43%), és jóval tudatosabb vásárlókká váltak, gyarapítva ezzel az ECO-Active vásárlók számát (69%). Érdekes, hogy a gyerekek szerepe nagyon meghatározó abban, hogy a szülők változtassanak a magatartásukon. Úgy mint, a gyerekeik jövője miatt hajlandók a szülők a változtatásra, és úgy mint, hogy a gyerekek várják el a szülőktől, hogy cselekedjenek felelősebben, hiszen ők az iskolában már ezt a felelős magatartást tanulják meg.

A kutatás 14 országban érintette a járvány miatti változásokat is. Az eddig mögöttünk lévő időszak korlátozó szabályai szignifikáns forgalomnövekedést eredményeztek az FMCG szektorban, amely kihatott a szolgáltatás minőségére, az áru-ellátottságra és a bérezésre egyaránt. Magyarországi adatok a háztartások FMCG költésének növekedéséről az előző év azonos hónapjához viszonyítva a GfK Hungária 4000 fős háztartásokra reprezentatív panelmérése alapján:

„Az FMCG kereskedelem nem tekinthető a COVID időszak vesztesének, hiszen a háztartások otthoni fogyasztása megnőtt. Azok a családok, akik belföldön nyaraltak, szintén hazai boltokban vásároltak, az élelmiszerre költött összeget a hazai kereskedelem vette fel. A környezettudatosság fontos szemponttá kezd válni a választások során, de az út vége még messze van, mert mindössze 7% hajlandó többet fizetni a környezetbarát termékekért Magyarországon.” – egészítette ki a közleményt Turcsán Tünde, a GfK Consumer Panel kereskedelmi igazgatója.

Forrás: Store insider


Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.