Kettős győzelem a pálinkaversenyen

Kettős győzelem a pálinkaversenyen 

163 településről 265 nevezés érkezett, először vizsgázott élesben vizsgázott az új, a szervező egyesület által fejlesztett 100 pontos bíráló rendszer és szoftver, összetettebb értékelő elvekkel és struktúrával.

Keresik az év legjobb pálinkáját 

Idén nyáron ismét díjazzák az ország legjobb pálinkáit, a kereskedelmi főzdék április 18-ig nevezhetik a legjobb termékeiket. Az ország legnívósabb pálinkaversenyén több rostán is át kell menniük a nevezett tételeknek, amelyek között első a Nébih élelmiszerbiztonsági vizsgálata. Ezt követi a érzékszervi bírálat, amit több, mint 20 pálinkabíráló véleménye alapján kapnak kézhez a versenyzők. 2019 legjobb pálinkáját hagyományosan idén is a parlamentben hirdetik ki, ahol a legeredményesebb főzdét, és a legjobb tízezer palack feletti tétel főzőjét is díjazzák.

Komáromban lesz a Pálinka Országkóstoló 

A többnapos verseny május 28-án kezdődik, ahol 25 pálinkabíra kóstol végig többszáz főzetet. A verseny célja hogy megtalálja 2018 legjobb pálinkáját, és felhívja a figyelmet a minőségi pálinkafogyasztásra.
Nyílt, nemzetközi párlatverseny

Nyílt, nemzetközi párlatverseny 

Izgalmas, újszerű, formabontó párlatversenyt szervez egy maroknyi csapat. A Balaton Open elnevezésű megmérettetés ötlete két a pálinkák világában jól ismert szakember, Pach Gábor és Aradi Péter fejéből pattant ki.

Pálinkák mérték össze erejüket Ongán 

Száraz próbát is tartottak kuriózumként a hetedik alkalommal megrendezett ongai pálinkaversenyen, a legjobb italok készítői ma vehetik át jutalmukat, a Quintessence Pálinkaverseny fővédnökségét ezúttal Kövér László, az Országgyűlés elnöke vállalta fel - közölték a szervezők az MTI-vel.
Éremeső a Márton és Lányai pálinkáknak

Éremeső a Márton és Lányai pálinkáknak 

A Márton és Lányai pálinkák idén is kiemelkedő eredményeket értek el a VI. Quintessence Pálinkaversenyen. 

„A pálinka nemzeti kincsünk” 

Közös hagyományaink megőrzése, bemutatása, továbbvitele, nemzeti kultúránk ápolása rendkívül fontos, amely növeli önbecsülésünket. Mindehhez az kell, hogy egyre többen elhiggyük: közös munkánk eredményeként erős és sikeres ország, nemzet épül – köszöntötte a IV. Birkás Pálinka Fesztivál résztvevőit és az érdeklődő egybegyűlteket Zsigó Róbert földművelésügyi minisztériumi államtitkár.
Lezárult a pálinkaverseny nevezési időszaka

Lezárult a pálinkaverseny nevezési időszaka 

Rekord magas arányú a kereskedelmi főzdék által beküldött minták száma az Országos Pálinka- és Törkölypálinka versenyre.

Poéngyárosból pálinkamester 

Ebben az évben több szakmai díjat is nyert a humoristából pálinkagyártóvá avanzsált Erdei Sándor, alias Rokker Zsolti. A Rokker nevet viselő pálinkák szeptember közepén a nagykeresztúri I. Országos Erdei és Vadontermő gyümölcsökből készült pálinkák versenyén arany és champion érmet nyertek el, illetve ők kapták a legjobb bérfőzető díjat is, ezt megelőzően pedig a márka a Gyulai Országos Pálinkafesztiválon két arany, egy ezüst és négy bronz érem boldog tulajdonosa is lett.

Poéngyárosból pálinkamester 

Ebben az évben több szakmai díjat is nyert a humoristából pálinkagyártóvá avanzsált Erdei Sándor, alias Rokker Zsolti. A Rokker nevet viselő pálinkák szeptember közepén a nagykeresztúri I. Országos Erdei és Vadontermő gyümölcsökből készült pálinkák versenyén arany és champion érmet nyertek el, illetve ők kapták a legjobb bérfőzető díjat is, ezt megelőzően pedig a márka a Gyulai Országos Pálinkafesztiválon két arany, egy ezüst és négy bronz érem boldog tulajdonosa is lett.

Rendeletben szabályozott pálinkaverseny 

Rendeletben szabályozza az országos pálinka- és törkölypálinka-verseny feltételeit, valamint az érzékszervi bírálók képzését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter – jelentette be közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A tárca szerint a cél az, hogy nemzeti italunk, a pálinka hitelét és hírnevét egy magas színvonalú, nemzetközileg is elismert rendezvénnyel erősítsük.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!