Keresik az év legjobb pálinkáját

Idén nyáron ismét díjazzák az ország legjobb pálinkáit, a kereskedelmi főzdék április 18-ig nevezhetik a legjobb termékeiket. Az ország legnívósabb pálinkaversenyén több rostán is át kell menniük a nevezett tételeknek, amelyek között első a Nébih élelmiszerbiztonsági vizsgálata. Ezt követi a érzékszervi bírálat, amit több, mint 20 pálinkabíráló véleménye alapján kapnak kézhez a versenyzők. 2019 legjobb pálinkáját hagyományosan idén is a parlamentben hirdetik ki, ahol a legeredményesebb főzdét, és a legjobb tízezer palack feletti tétel főzőjét is díjazzák.

Ismét keresi az ország legjobb pálinkáját a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT). A szervezet idén májusban rendezi meg az Országos Pálinka- és Törkölypálinka-versenyt, amelyre kereskedelmi pálinkafőzdék nevezhetik a tételeiket. A megmérettetés célja a pálinka, mint Hungarikum és nemzeti ital ismertségének növelése, és a minőségi pálinka bel- és külpiaci marketingtámogatása.

A versenyre pálinkát, törkölypálinkát előállító kereskedelmi főzde nevezhet korlátlan számú mintát, az előállított mennyiségtől függően üzleti vagy egyedi termék kategóriában. A tételeknek – a többi hazai versenytől eltérően – több rostán kell átmenniük, a verseny első lépéseként a termékeket analitikai vizsgálatnak veti alá a Nébih. Ezután következik az érzékszervi minősítés, ahol a pálinkákat több, mint 20 bíráló kóstolja meg és értékeli több napon keresztül. Az eredmények összesítéséből derül ki, hogy melyik az ország idei legjobb pálinkája, melyik a legeredményesebb pálinkafőzde és ki a legjobb 10 000 palack feletti tétel készítője.


„A verseny elsődleges célja, hogy a pálinkafőzdék felmérhessék a termékeik minőségét, ezért minden nevezett tételről szöveges értékelést adunk a termelőnek.  Másodsorban, a bírálati eredmények alapján átfogó képet adunk a fogyasztóknak az aktuális pálinkakínálatról” – mondta el Mihályi László, PNT elnök.

A 2019. évi Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny kiírója és rendezője a Pálinka Nemzeti Tanács, a verseny fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter.

További információ: www.palinkanemzetitanacs.hu

Forrás: Store Insider


Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között 

Most került be először, és rögtön 96 ponttal értékelte a St. Andrea Szőlőbirtok egyik csúcsborát az osztrák Falstaff magazin.
Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől

Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől 

Évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Kisfaludy-ház a balatoni vendéglátás területén, most mégis bezárt.
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.