Nyolc százalékkal csökkent prágai repülőtér forgalma 

Tavaly 10,8 millió utas fordult meg a prágai Václav Havel Repülőtéren (korábban Ruzyne), ez éves szinten nyolcszázalékos csökkenés. A leszállások-felszállások száma csaknem 13 százalékkal esett vissza - közölte a repülőtér szerdán közleményben.

Gázlámpák repítenek korabeli hangulatba Prágában 

Nagyon hangulatos, I. Ferenc József korabeli gázlámpák világítják meg újév óta Prága egyik leghíresebb és legkedveltebb turista útvonalát, a Királyok útját.
Másfélszer több járat CSA járat az idei télen

Másfélszer több járat CSA járat az idei télen 

Heti 21-ről heti 31-re növeli járatai számát a CSA cseh légitársaság a Prága-Budapest útvonalon. Az idén 75 éve elindított légi útvonal továbbra is töretlen népszerűségnek örvend. A cseh nemzeti légitársaság a téli menetrend életbe lépésekor, vagyis október 28-tól indítja a heti 10 új járatpárt a magyar és a cseh főváros repülőtere között. Ez utóbbi a Malév februári csődje óta rengeteg olyan utast nyert, akik eddig Budapestről utaztak pl. a Balkánra vagy Kelet-Európába.

Csőposta lehet Prága új turisztikai attrakciója 

A tervek szerint felújítják és az érdeklődők számára hozzáférhetővé is teszik a prágai csőpostát, amely az egyetlen épségben és működőképes állapotban fennmaradt csőposta a világon.

MasterCard Lounge Prágában is 

2012. július 18-án a prágai repülőtéren is megnyitotta reptéri váróját a MasterCard. Európában az első, prémium ügyfeleket kiszolgáló váró Budapesten nyílt meg 2011 szeptemberében.
Tiranába indított járatot a CSA

Tiranába indított járatot a CSA 

Az albán fővárossal gazdagodott a CSA cseh légitársaság kínálata. 

Sikeres prezentáció és workshop Prágában 

A cseh utazási szakma részéről igen nagy érdeklődés kísérte a Magyar Turizmus Zrt. prágai külképviselete és a Zalakarosi Turisztikai Egyesület által közösen szervezett rendezvényt, amely 2012. június 28-án zajlott a Clarion Hotel Prague Old Town*** rendezvénytermeiben.
Sürgős intézkedést kér a Budapest Airport a kormánytól

Sürgős intézkedést kér a Budapest Airport a kormánytól 

Két és fél hónappal a Malév-csődje után a magyar utasok még mindig egy sor átszállási lehetőségtől és közvetlen úticéltól esnek el. Ez idő alatt Bécsben és Prágában újabb bevételekhez jut az ottani repülőtér részben azért, mert bizonyos piacokon Magyarországon még mindig nem módosították a korábbi légügyi egyezményeket. Miközben idehaza még mindig csak a tervezett tender előkészítése zajlik, a potenciális légitársaságok és a Budapest Airport utasok tízezreit veszíti el a késlekedés miatt minden egyes hónapban.

Václav Havel reptér lesz a prágai 

Václav Havel, a decemberben elhunyt volt csehszlovák és cseh köztársasági elnök nevét viseli a jövőben a prágai Ruzyne repülőtér.

Repülés közben meghalt a CSA egyik pilótája 

Repülés közben rosszul lett és meghalt szerdán a Cseh Légitársaság (CSA) Varsóból Prágába tartó utasszállító repülőgépének kapitánya.

Megújult a prágai Orloj külső szobrainak egy része 

Eredeti színekben és teljes egészében megújulva a hét végén visszakerült a prágai Orloj óralapjára az emberi tulajdonságokat és foglalkozásokat ábrázoló nyolc híres faszobor első fele.

Íme, itt a világ legjobb recepciósa! 

A dubai Burj Al Arab luxushotel dolgozója, Olga Valceva nyerte el az idei év recepciósa címet a január 18-20-án Prágában rendezett nemzetközi versenyen.

Megújulnak a prágai Orloj külső szobrai 

Felújítják a prágai Orloj óralapjának nyolc híres szobrát.

Sikeres workshop Prágában 

Pénteken (november 4.) ért véget Prágában a 18. MADI Travel Market vásár, Csehország legjelentősebb utazási szakmai rendezvénye.

TAP Portugal: sikeres a Lisszabon-Budapest járat 

TAP Portugal légitársaság heti hét járatot közlekedtet Budapest és Lisszabon között.

Elismerés a prágai reptérnek 

Eagle Award díjat kapott a légi szállítókat tömörítő nemzetközi szövetségétől (IATA) a prágai Ruzyne nemzetközi repülőtér. A rangos elismerést a gyors fejlődésért, az utasok elégedettségéért és az összes légitársasághoz való átlátható és egyenértékű hozzáállásért adták a legnagyobb cseh légikikötőnek - közölte Michaela Langrová, a Ruzyne szóvivője hétfőn.

Újra nyitva az Arany utcácska 

Több mint egyéves szünet után szerdától újra látogatható az Arany utcácska, a Prágai Vár és a Moldva-parti cseh metropolisz egyik legfestőibb és legnépszerűbb idegenforgalmi látványossága.

Színházzá válik Prága belvárosa 

2011 júniusában Prága egész belvárosa színház lesz.

Sétatérré lesz a Moldva-part Prágában 

Egységes, végig átjárható zöld övezetté és sétatérré tervezi átalakítani a Moldva folyó partjait Prágában a város vezetése: a most elfogadott három éves terv megvalósulása esetén a rakpartok kellemes pihenőhelyekké alakulnak át.

Júniusban újra nyit a prágai Arany utcácska 

A barrandovi filmstúdiók legjobb szakemberei készítik azokat a történelmi bútordarabokat és berendezési tárgyakat, amelyek a világhírű prágai Arany utcácska kéttucatnyi házában kapnak helyet: a Moldva-parti cseh metropolisz egyik legvonzóbb és legfestőibb idegenforgalmi látványossága egyéves felújítás után júniusban nyílik meg újra a turisták és a széles nagyközönség előtt.

Szembe megy a trendekkel Prága 

Rosszul kezdődött az év a prágai repülőtér számára. A reptér adatai szerint idén januárban majdnem 5 százalékkal csökkent az utasok száma, írja a tourism-review.com

Csehország második legfontosabb küldőpiaca lett az orosz 

Az orosz küldőpiac a második helyre jött fel Csehországban, miután tavaly 414 ezer orosz turista kereste fel az országot.

Válság előtti szinten az európai szállodaipar 

Európában 2010-ben a gazdaság élénkülésének köszönhetően a turizmus megindult, és lényegében visszaállt a pénzügyi, gazdasági válságot megelőző szintre, derül ki a Magyar Szállodaszövetség nemzetközi és hazai szállodaipar teljesítményét vizsgáló trendriportjából.

Magyar hotel a világ legjobbjai között 

Magyar szálloda is bekerült a TripAdvisor.com internetes turisztikai oldalon zajlott szavazáson a világ legjobb luxushoteljei közé. A listát egy cseh szálló vezeti.

Becsületkassza egy prágai kávéházban 

Árnélkülivé vált egy kávéház Prágában: tulajdonosa vendégei belátására bízza, hogy mennyit fizetnek fogyasztásukért.

Budapest a turizmus fekete lyuka 

Legalábbis Bojár Iván András, volt városarculati tanácsnok szerint, aki hosszas vitairatban fejti ki a turizmust is befolyásoló városfejlesztés irányait.

Csökkenő hőmérséklet, növekvő árak? 

Mégis melyik városban kell magas szobaárakkal számolni, és melyik városban viszonylagosan megfizethető a szállodai tartózkodás? A hotel.info ingyenes online szállodafoglalási szolgáltatás az év végén ismét megvizsgálta a szállodaár lekérdezéseket.

A cseh szállodák forgalma meg növekedett 

A minőségi cseh szállodákban lakó vendégek száma nőtt 2010 harmadik negyedévében. Különösen a németek és az oroszok esetében, de pozitív tendencia tapasztalható a franciák és az amerikaiak beutazásának számában is.

Éves csúcson az európai szállodaipar 

2010 szeptemberében minden szempontból kiváló teljesítményt ért el az európai szállodaipar az STR Global adatai szerint. Az egy évvel korábbihoz képest mind az átlagos foglaltság, mind az átlagos szobaár, mind a RevPAR mutató jelentősen nőtt.

Csehország első zöld hotele 

Megnyílt Csehország első "zöld" hotele Prágában.

Hilton siker a Business Traveller Awards díjkiosztón 

A díjkiosztón a Hilton Hotels and Resorts kapta a „Legjobb Üzleti Szállodalánc világszerte” valamint a „Legjobb Üzleti Szállodalánc” címet az Egyesült Királyságban és Európában.

Prágában vendégszerepel a híres brüsszeli virágszőnyeg 

Páratlan, több ezer élő virágból "szőtt" szőnyeg díszíti majd szeptember 3. és 5. között a prágai óváros terét.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!