Főzz otthon sört! 

A zip’s vezető sörfőzőmestere, Pedro Reinoso Bernal és márkanagykövete, Fister Csenge Alexandra online kurzust tartott, ahol sörtörténelemről, a sörfőzés menetéről, a csomagolásról, a higiéniáról, az ízhibákról és okaikról beszéltek az érdeklődőknek.

Kapszulás kávé után kapszulás sör 

Négy ízesítésben kapható a különlegesség.
Éjfekete, kávés sörrel ünneplik idén a téli napfordulót

Éjfekete, kávés sörrel ünneplik idén a téli napfordulót 

Egy magyar és egy dán kisüzemi sörfőzde együttműködéséből született, igazi karácsonyváró sörkülönlegességet mutatnak be Budapest több sörözőjében egyszerre, december 21-én este.
Megnyílt az első söriskola

Megnyílt az első söriskola 

A világ legfontosabb sörfajtáit, a sör történetét, az alapanyagokat, készítési módokat és a sör gasztronómiai szerepét mutatja be az első magyar söriskola. A tanfolyamon főképp magyar kisüzemi főzdék sörein keresztül prezentálják a világ legsikeresebb sörfajtáit.
Egymilliárd Megawatt - újdonságok a sörpiacon

Egymilliárd Megawatt - újdonságok a sörpiacon 

Negyven új magyar sörkülönlegességet mutatnak be a péntektől vasárnapig tartó 10. Főzdefeszten a fővárosi Felvonulási téren.

Így lehet eladni kézműves sörként egy nagyipari márkát 

Ebből a reklámból minden kiderül a kézműves sörök marketingjéről, meg úgy általában a marketingről is. Azaz, hogy nem feltétlenül és nem csak azért olyan finom az a habzó ital, mert meztelen szűzlányok szüretelték hozzá a komlót és alpesi forrásvízben főzték ki, hanem azért is, mert aki árulja, azt állítja róla, hogy finom, mi pedig készségesen hiszünk is neki.

Nem akárhol lesz a 8. Főzdefeszt 

„A jó sör és a jó harapnivaló demokratikus alapjog” – hirdetik a 8. Főzdesfeszt szervezői. A HVG cikkéből megtudhatjuk, hogy szeptember 20-21-én idén már másodszor szervezik meg a rendezvényt, ráadásul különleges helyszínen: az autómentes nap miatt a lezárt Andrássy út kellős közepén. A Főzdefeszt a júniusihoz hasonlóan kiegészül a Street Food Show-val is, s így már hazánk legnagyobb gasztronómiai fesztiváljának számít.

Ezer liter sört főzhet otthon 

2012 januárjától 50 százalékkal csökkentenék a kiskereskedelmi forgalmazásban lévő kisüzemi sörfőzdék termékeinek jövedéki adóját, és évi 1000 literig engedélyezik a házi sörfőzést. Előtte azért szóljon a vámosoknak, erre hagyjon három napot - tájékoztatott az Index csütörtökön.

Háromezer éves recept alapján főzték újra a fáraók sörét 

Régészeti leletek alapján főzte újra a fáraók országának sörét egy történelmi szeszes italok újraalkotásával foglalkozó amerikai archeológus. A Ta Henket nevet viselő különlegesség kereskedelmi forgalomban is kapható lesz.

Elkezdődött a sörforradalom 

A háztáji pálinka után a múlt héten a kisüzemi sörfőzés volt az egyik téma a Parlamentben. A képviselők adócsökkentést javasolnak.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!