Wagner és a Stasi 

A klasszikus zene szerelmesei és a rendszerváltás részletei iránt érdeklődők egyaránt megtalálhatják számításukat Lipcsében, ahol Wagner, Bach és Mendelssohn emlékei mellett a titkosrendőrség múzeumát is felkereshetjük.

Őszi élmények Egyiptomban 

Egyiptom a magyar turisták kedvenc üdülőhelyei közé tartozik télen-nyáron. A belpolitikai helyzet miatt 2010 és 2013 között volt némi visszaesés a vendégforgalomban, tavaly óta azonban újra nő az országba érkező honfitársaink száma. A magyar piacon 2014 elején debütált Express Travel International tanulmányútján bejártuk a fáraók földjét.

A tajga gyógyító egzotikuma 

Szarvasagancsfürdő, csakraellenőrzés, bögrébe fejt kecsketej – nem minden- napi tapasztalatokkal gazdagodott szerzőnk egy ökoturisztikai tanulmány- úton Szibéria érintetlen tájain.

Szaloniki, a kéklő tenger és a Meteorák 

Kalimera! – szólt az üdvözlés a Mouzenidis Travel tanulmányútján Görög-országban. Hét ágra sütött a nap Thesszalonikiben, Barbarával, a görög idegenvezetővel a domboldalra, az erőd mellett húzódó városfalhoz buszoztunk, és hallgattuk a meséjét a történelemről, néztük a lábunk alatt elterülő fehér falú, piros tetős házak rengetegét, az előttünk kéklő Égei-tengert és élveztük a szeptember végi görög nyarat.

Sziklaugrás a Feketetengerbe 

Magas hegyek ölelésében, a Fekete-tenger partján, Ukrajnában fekszik Jalta városa, amelynek a nevét mindenki hallotta már azzal a konferenciával kapcsolatban, amelyen Joszif Sztálin, Churchill és Roosevelt kedélyesen döntött a világ felosztásáról. Mi most egy extrémsportesemény alkalmából jártunk a Krím-félsziget első számú üdülővárosában.
A kövek városától a homoktengerig

A kövek városától a homoktengerig 

Néhány évtizedes kihagyás után újra magyar turistákra számít a selyemút mellett fekvő Üzbegisztán. Munkatársunk bejárta a műemlékekben gazdag országot Szamarkandtól Buharáig.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!