Drámai zuhanás Bécs turizmusában is 

Bécs turisztikai hivatalának, a Wien Tourismusnak friss jelentése szerint az elmúlt évben mindösszesen 4,6 millió vendégéjszakát könyveltek el a város szálláshelyein. Ez közel 74 százalékos visszaesés a rekordévnek számító 2019-es esztendő adataihoz, amikor 18,6 millió volt ugyanez a mutatószám.
Töredékére esett a Ciprusra látogató turisták száma tavaly

Töredékére esett a Ciprusra látogató turisták száma tavaly 

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményeként meredeken, az előző évhez képest 84,1 százalékkal csökkent a Ciprusra látogató turisták száma tavaly.
A lappföldi karácsonynak is keresztbe tesz a járvány

A lappföldi karácsonynak is keresztbe tesz a járvány 

Közeleg a karácsony, az ünnepi időszakban pedig turisták özönlenek, hogy láthassák az „igazi” Mikulást az észak-finnországi Rovaniemiben. A járvány azonban ennek a szokásnak idén könnyen keresztbe tehet – írja a Reuters.
Mi lesz a budapesti taxisokkal?

Mi lesz a budapesti taxisokkal? 

Bár nyáron már valamelyest javult a helyzetük, most viszont a tavalyi évhez képest ismét brutál visszaesés várható, akárcsak a tavaszi karantén idején.
Zuhanórepülésben a légiközlekedés

Zuhanórepülésben a légiközlekedés 

Eddig mintegy 140 milliárd euró bevételkiesést okozott a légiközlekedési iparág fő szereplőinek a koronavírus-járvány, a felkínált kapacitás pedig alig a fele a tavalyinak - mondta Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója kedden.
Óriási a veszteség világszerte a turizmusban

Óriási a veszteség világszerte a turizmusban 

Előrejelzések szerint idén az ágazat globálisan 910 milliárd és 1,2 ezermilliárd dollár közötti bevételtől eshet el - írja a Világgazdaság. 
Bécsben elsősorban a belvárosi éttermek szenvednek

Bécsben elsősorban a belvárosi éttermek szenvednek 

A turisták hiánya és az elterjedt home office-os munkamód miatt hiányoznak a vendégek a bécsi éttermekből, kávéházakból. A legnagyobb forgalomkiesés a belvárosi vendéglátóhelyeknél jelentkezik, ahol eddig 30-40 százalékos forgalomkiesésről beszélhetünk a tavaly adatokhoz képest - jellemezte a helyzetet Peter Dobcak, a bécsi gazdasági kamara (WKO) gasztronómiai tagozatának vezetője - írja a GD Consulting.

Kivonja óriásgépeit a Lufthansa 

Összes A380-asát, A340-esét és 747-400-asát kivonná egyes hírek szerint a Lufthansa-csoport, mivel a vártnál hosszabbra nyúlik a járvány miatti visszaesés - írja az AIRportal.hu

80 százalékos a visszaesés Ferihegyen 

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér utasforgalma több mint 80 százalékkal maradt el júliusban az egy évvel korábbitól, ugyanakkor az előző hónaphoz viszonyítva már háromszor annyian repültek.
Horvátországnak is hatalmas érvágás a pandémia

Horvátországnak is hatalmas érvágás a pandémia 

Az első félévben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba és 7,6 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 70 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte szerdán Kristijan Stancic, a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) igazgatója.

Felére eshet vissza a turizmus nyáron Párizsban 

Több mint a felével csökkenhet a megszokotthoz képest a nyári turizmus Párizsban a koronavírus-járvány miatt a fővárosi turisztikai hivatal becslése szerint, amely elsősorban a külföldi látogatók elmaradásától tart.

Hatalmas visszaesést okozhat a turizmusban a koronavírus 

A koronavírus-járvány következtében a világ idegenforgalma idén - a korábbi évek növekedése helyett - jelentősen csökken majd, a visszaesés akár 30 százalékos is lehet - írja a napi.hu.

Visszaveti a strandok forgalmát az esős május 

Visszaveti a strandok forgalmát az esős májusi időjárás, a fedett medencével is rendelkező fürdőkben ugyanakkor többen fürdőznek - mondta a Magyar Fürdőszövetség elnöke az MTI érdeklődésére. A budapesti történelmi fürdők több vendéget fogadtak, a strandokon viszont csökkent a forgalom a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közlése szerint.

Zuhanórepülésben a Boeing 

Mintegy húsz százalékkal csökkent a Boeing repülőgépgyártó üzemi eredménye a március 31-ével végződött első pénzügyi negyedévben az előző év azonos időszakához képest - derül ki a chicagói székhelyű gyártó szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Visszaesett a légiutas-forgalom bővülése 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint a Karib-térséget, illetve az Egyesült Államok déli államait sújtó hurrikánok miatt jelentősen visszaesett a globális légiutas-forgalom az idén szeptemberben az előző havi adatokhoz képest.

Jelentős költségcsökkenésre számíthatnak a Japánba készülők 

Jelentős költségcsökkenésre számíthatnak a Japánba készülők az ország váratlan recessziója miatt. A gazdasági visszaesés magával rántotta a jen árfolyamát, ami komoly hatással van az utazások áraira is.

Brutálisan visszaütött az orosz vízumszigor 

Egyes európai piacokról 30%-kal csökkent az Oroszországba utazó turisták száma a tavalyi vízumszigorítás hatására. 

Csak nem akar nőni a belföldi turizmus 

A belföldi turizmus visszaeséséről számolt be a Magyar Szállodák- és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) és a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) az első féléves statisztikai adatok alapján.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!