Hatalmas visszaesést okozhat a turizmusban a koronavírus

A koronavírus-járvány következtében a világ idegenforgalma idén - a korábbi évek növekedése helyett - jelentősen csökken majd, a visszaesés akár 30 százalékos is lehet - írja a napi.hu.

Hiányozni fog néhány tízmillió, de akár százmillió turista a világ turizmusából idén. Az elmúlt évek növekedési dinamikáját is jelentő kínai utazók ugyanis nagy valószínűséggel nem kelnek útra, aminek következménye lehet a világ turizmusának csökkenése. Koronavírus: feketekereskedelem nehezíti a védekezést Hullanak a fejek a koronavírus miatt A kínaiak az elmúlt évtizedek gazdasági fejlődése nyomán egyre többet és egyre távolabbra utaznak: mára ők alkotják az Ázsián belüli turizmus legnagyobb részét, miközben évről évre egyre nagyobb számban választanak európai és észak-amerikai úti célokat.

A koronavírus-járvány a nemzetközi turizmusra is nehezen kiheverhető csapást fog mérni - a vonatkozó adatokat az Al-Dzsazíra hírtelevízió gyűjtötte össze. A SARS-vírus 2003-as leküzdését követő másfél évtizedben a külföldre utazó kínaiak száma meghétszereződött: míg 2003-ban 20,4 millió turista töltötte a szabadságát külföldön, 2010-re ez a szám 57,4 millióra, 2018-ra pedig 149,7 millióra növekedett. Hongkong és Makaó mellett, ahová tavaly 49 millió, illetve 27,5 millió kínai utazott, a legkedveltebb úti célnak Thaiföld (10,1 millió fő), Japán (9,25 millió fő), Dél-Korea (6,3 millió fő) és Vietnám (4,8 millió fő) számított.

A koronavírus-járvány kitörése óta, miután a kormány utazási korlátozásokat vezetett be, egyre több kínai turista mondja le a korábban megszervezett külföldi utakat. Ezzel párhuzamosan a betegségtől való félelem az Ázsiába irányuló turizmust is visszavetette, ami nemcsak Kínát, de a térség egészét és más kontinensek vendéglátóit is érinti. Mivel a kínaiak mintegy 80 százaléka közelebbi, ázsiai és csendes-óceáni úti célokat választ, a visszaesés aránytalanul nagy mértékben sújtja a térség gazdaságát.

Thaiföld turisztikai bevételei várhatóan 3,5 milliárd dollárral fognak csökkenni, miután becslések szerint 15 százalékkal kevesebb kínai vendég fogja itt költeni a pénzét. Az ország már a 2003-as SARS-vírus hatását is megérezte, pedig akkoriban a Thaiföldre utazó kínaiak még csak az ország turistáinak 7 százalékát alkották. 2019-re azonban az arányuk már 27 százalékra növekedett, és a helyi vendéglátás bevételeinek 28 százaléka (17,5 milliárd dollár) származott tőlük.

Az indonéz kormány a közelmúltban tett közzé egy becslést, amely szerint idén 4 milliárdos veszteséggel számolnak az elmaradó kínai látogatók miatt. A legnagyobb veszteséget azonban a Kínával szomszédos Makaó, Tajvan, Szingapúr és Hongkong gazdasága lesz kénytelen elszenvedni. Ennek első jele, hogy a hongkongi székhelyű Cathay Pacific légitársaság az elmúlt héten bejelentette: Kínába irányuló járatainak 90 százalékát felfüggeszti, 27 ezer dolgozóját pedig 3 hetes kényszerszabadságra küldi. Ez még csak a kezdet. Bár a járvány közel sem érte el csúcspontját, a szakértők már arra számítanak, hogy a turizmus világszinten akár 30 százalékos visszaesést is elkönyvelhet idén a koronavírus miatt.

Forrás: napi.hu


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.