A demonstrációról személyesen

Ha egy budapesti idegenforgalmista átaludta volna az előző 6 hónapot, majd ébredéskor egyből a Hősök-tere-Andrássy sarkára teszik ki, nem látott volna semmi változást a 2019. szeptember 11-i Hősök teréhez képest. A városlátogatások kedvenc tere tele busszal és emberrel. Közelebbről azonban rájön, ők nem turisták, hanem akik belőlük élnek, akik idehozzák őket és akik úgy látják, a magyar kormány őket, a válságoknak leginkább kitett ágazat dolgozóit hagyta leginkább cserben.

Szeptember 11. egy rettenetes gaztett évfordulója, ami ha annyira nem is, mint a koronavírus, de átmenetileg szintén megrengette a világ idegenforgalmát. Talán egy kicsit erős az egybeesés, de lehet, hogy ez 19 év távlatából nem is merült fel a szervezőkben. A késő nyári délutánban a hangulat fesztiváli; utazásszervezők, buszos vállalkozók, airbnb lakáskiadók, szállodások, vendéglátók, idegenvezetők, hajósok, tv-stábok és még sokan mások. És a közelből valahonnan még zene is dübörög. Többen azonban hiányolnak egy-két fajsúlyosabb ágazati vállalkozót. - Miért nincs itt? - érdeklődünk. A megkérdezettek válaszként leginkább széttárják a kezüket: szerintük ebben a helyzetben olyan mindegy, hogy valaki kormánypárti vagy nem, ha budapesti beutasban érdekelt, sok jóra egy ideig aligha számíthat, össze kell fogni.

Hat órakor a beszédek véget érnek, a tér kiürül, átadva helyét a még ki tudja meddig tartó „embertelenségnek”. A több tucatnyi demonstráló buszsofőr a tüntetőkkel a fedélzeten nekilódul és búcsúzóul megteszi a „hagyományos” városnéző kört. A visszatérés dátuma, reméljük, nem az érettségi tablókét idézi majd: Találkozunk 2025-ben.