Csak ennek a Gerendai-érdekeltségnek ment jól a nyáron

Budapest tengerpartja egy nyárvégi akcióval búcsúztatja az idei strandszezont, mielőtt a hétvégével bezárja kapuit a strandolók előtt. 

Azok, akik még “tengerparti hangulatban” töltenék az utolsó meleg napokat, féláron léphetnek be a Lupa-tó strandjaira, sőt féláron kóstolhatják meg a nyitvatartó büfék szezonvégi kínálatát is, valamint a fizetős szolgáltatások közül is lesz, amit féláron vehetnek igénybe a héten, amíg az időjárás engedi. “Ezzel szeretnénk kedveskedni azoknak, akik még szeretnék strandolással tölteni az utolsó meleg napokat” – meséli Gerendai Károly, a Lupa Beach megálmodója, aki hozzátette, hogy bár a nyár rossz idővel indult, amint megjött a meleg, kifejezetten sokan választották Budapest tengerpartját.

“A nyár első harmadában a katasztrofális időjárás miatt - a vízi- és beachsportok szerelmesein túl - szinte alig volt strandvendégünk, az utolsó bő két hónapban azonban nincs okunk panaszra, hiszen a vendégeink száma meghaladta a tavalyit összlátogató számot is” – mondja az idei évről Gerendai. “2019-ben 150.000 látogatónk volt, idén ennél még 25.000-rel többen jöttek el a Lupára. Bár a tó teljes területe ennél több látogatót is kényelmesen elbírna, ez idén azért is nagy eredmény, mert a vendégek biztonsága érdekében inkább korlátoztuk a befogadóképességet, hogy az előírt távolságtartási szabályokat betartsuk” – tette hozzá.

“Úgy látjuk, hogy a folyamatos fejlesztéseink is kedvező fogadtatásra találtak és a látogatók évről évre, egyre jobban megkedvelik a Lupát.” Gerendai kiemelte, hogy idén jelentősen megnőtt a családosok száma és a sportolók aránya. A strandszezon végeztével még nem zár be minden a tónál, az ősztől még nagyobb hangsúlyt fektetnek a horgászok kiszolgálására, illetve a wakeboardosok is még október végéig hódolhatnak kedvenc sportjuknak. Október 17-én pedig a futók vehetik majd birtokukba a Lupát, hisz’ immár második alkalommal rendezik meg a tó körül a Lupa Beach Run versenysorozatot, új pályával, új versenyközponttal és jobbnál jobb programokkal. A fedett és téliesített rendezvényház pedig egész évben várja azokat, akik egy egyedi környezetben szeretnének nagyobb rendezvényeket tartani.

Forrás: Turizmus Online


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.