Így újul meg a Budavári Palota

A Budavári Palota déli összekötőszárnyának és zárt kertjeinek felújítása címmel rendezett konferenciát az Örökség Kultúrpolitikai Intézet szerdán a Várkert Bazárban, ahol három előadáson számoltak be a szakemberek a rekonstrukció részleteiről.

Makranczi Zsolt, az intézet igazgatója felidézte, hogy korábban már kerekasztal-beszélgetés formájában foglalkozott az intézet a Nemzeti Hauszmann Tervvel, a mostani konferenciára éppen annak az eseménynek a tapasztalatai, visszajelzései miatt kerül sor.

L. Simon László, kulturális örökségvédelemért és kiemelt beruházásokért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a rendezvényen elhangzó előadások a fontos történeti, építészet- és művészettörténeti kérdések megvilágítása mellett "remélhetőleg egyértelművé teszik azt is, hogy a politika szándékától, a mindenkori állami reprezentáció igényeitől és lehetőségeitől függetlenül milyen művészeti és építészettörténeti szándékok indokolják" a déli összekötőszárny és a Szent István-terem rekonstrukcióját.

Az államtitkár úgy vélte, hogy a tervvel kapcsolatos termékeny viták a kormány Budavári Palotával kapcsolatos elképzeléseinek körüljárhatóságát, kibeszélhetőségét és megértését fogják szolgálni.

A tanácskozáson a Szent István-terem rekonstrukciójáról Rostás Péter művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese, a déli összekötőszárny helyreállításáról Potzner Ferenc építész, művészettörténész, a kertek felújításáról Potzner Ádám építész tartott előadást.

A Budavári Palota revitalizációjának jelenlegi ciklusában a palota E és F épülete közötti nyaktag, azaz a déli összekötő rekonstrukciója, az itteni közlekedési útvonal kialakítása, a Budapesti Történeti Múzeum gépészetének felújítása és áthelyezése, az F épület homlokzati rekonstrukciója, nyílászáróinak cseréjére és tetőrekonstrukciója, valamint a déli kert, a gyilokjáró és a Buzogány-torony felújítása és látogathatóvá tétele történik meg.

A munkálatokat az F épülettel kezdik, mert ott nem valósult meg a 2. világháború után olyan súlyos átépítés, mint az A épület esetében.

Mindezek mellett az egykori királyi enteriőrök közül elsőként a román kort idéző Szent István-terem újul meg a BTM főbejárata fölött. A tér rekonstrukciója komoly tudományos háttérmunkát igényel, amely kötetek formájában publicitást kap, a Nemzeti Hauszmann Terv honlapján és kiadványain keresztül pedig a nyilvánosság is nyomon követheti majd az egész projektet.

Forrás: MTI


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.