hirdetés
hirdetés

Százötvenezer látogató két év alatt

A gyulai Almásy-kastély százötvenezredik látogatóját köszöntötték csütörtökön. A felújított műemléket kevesebb mint két év alatt látogatták meg ennyien.

hirdetés

Egy Füzesgyarmaton üdülő, Budapesten élő pár és kisfia volt a szerencsés 150. ezredik látogató, akit Dombi Ildikó ügyvezető igazgató gyulai kolbászt, pálinkát és lekvárt is tartalmazó ajándékcsomaggal köszöntött. A fiatal pár elmondta, az interneten olvastak a kastélyról.

A köszöntésen szintén jelen lévő Görgényi Ernő polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a 2016-os 476 ezer vendégéjszaka után tavaly félmillió fölé nőtt ez a szám, ami rekord, csaknem tízszázalékos emelkedés a fürdőváros életében. A pontos adatok február közepén lesznek meg - jegyezte meg.

A 2,4 milliárd forintból felújított Almásy-kastélyt 2016 márciusában nyitották meg / fotó: gyulaikastely.hu
A 2,4 milliárd forintból felújított Almásy-kastélyt 2016 márciusában nyitották meg / fotó: gyulaikastely.hu

A városvezető elmondta, hogy az európai uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatán egymilliárd forintot nyertek el, amelyből az 1896-ban átadott Szent Miklós-park felújítása mellett szeretnének egy báltermet kialakítani az Almásy-kastély mostanáig nem használt mellékszárnyában. Nagy az igény a rendezvényterem iránt, speciális gasztrotörténeti és wellness élményeket szeretnénk itt nyújtani a vendégeknek - közölte.

Hozzátette, jelenleg a kiviteli terveket készítik, a közbeszerzést várhatóan nyáron írják ki, a fejlesztéssel 2019 őszére kell elkészülniük.

A 2,4 milliárd forintból felújított Almásy-kastélyt 2016 márciusában nyitották meg. Dombi Ildikó elmondta, hogy a közeljövőben készülnek megünnepelni a pusztulástól megmentett műemlék második születésnapját, és csak felnőtteknek szóló tematikus tárlatvezetésekkel, valamint szerelemjóslással készülnek a Valentin-napra.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai