hirdetés
hirdetés

Kultúrszüret Debrecenben

Kultúrszüret címmel rendezik meg az idei Debreceni őszi fesztivált november 10-19. között a cívisvárosban.

hirdetés

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy Debrecenben az ősz legjelentősebb kulturális rendezvénye igazi programkavalkádot nyújt: számos művészeti ágban kínálnak minőségi programokat, alkalmat adva helyi és országos jelentőségű évfordulókról való megemlékezéseknek is.  A Kölcsey központban koncertek, kiállítások, színház- és táncművészeti előadások, gyermekprogramok, népművészeti rendezvények várják majd az érdeklődőket - jelezte, kiemelve az évfordulós programok közül az Ady Endre halálának 100. évfordulójára szervezett zenés irodalmi estet, amelyen mások mellett Csík János és Dresch Mihály zenél, Auksz Éva és Őze Áron pedig verset mond.

Síp és lant - tisztelet Arisztotelésznek című műsorában Berecz András énekes, mesemondó, folklórkutató az ógörög írott műveltségből és az újgörög népművészetből merítve a mese, a muzsika és a tánc nyelvén beszél barátaival együtt az isteni harmóniáról és emberi ösztönökről.

A több mint 20 éves Debreceni őszi fesztivál programjait beharangozó sajtótájékoztatón Bálint Albin kulturális menedzser a Pán Péter avagy a Sohasziget titka című zenés mesejátékra hívta fel a figyelmet, amely családoknak jelent majd látványos kikapcsolódást november 16-án a Kölcsey központban. Pán Péter örökérvényű története Halasi Dániel rendezésében egy bábmusical keretében elevenedik meg, ahol óriás bábok, árnyjátékok, reptetés, biciklin beguruló zongora gondoskodik arról, hogy egy percig sem lankadjon a figyelem.

Korponai Tibor, kulturális menedzser Bősze Ádám Bő szekund című második zenei stand up estjét, illetve Stohl András az Élet Katedrális sorozat keretében újrakezdés önmagammal című önvallomásának november 14-ei bemutatóját ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

(forrás: MTI)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai