hirdetés
hirdetés

Mi lesz a parkolóház helyett Ferihegyen?

Miközben az európai toprepülőtereken megszokott a fedett parkolóház, Budapesten egyelőre lekerült a napirendről a megépítése. Az idei főszezonban csaknem 5000 autó tud majd egyszerre parkolni Ferihegyen - számolt be a Világgazdaság.

hirdetés

A korábbi projektet a Budapest Airport (BA) Zrt. lezárta, és már az új fejlesztésekre koncentrál - mondta a cég a Világgazdaságnak azzal kapcsolatban, hogy az ügyben a kormányhivatal szakhatósági hozzájárulás hiányában elutasította a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér II-es terminálja előtti parkolóház építési engedélyének kiadását. A reptér a határozat ellen nem terjesztett elő keresetet, így az jogerőssé vált.

Ferihegy utasforgalma dinamikusan nő, 2019-ben már csaknem 16,2 millió utast szolgáltak ki a terminálok. Ilyen volumenű reptéren alapvető elvárás, hogy a terminálokhoz közel fedett, őrzött parkolókat is kialakítson az üzemeltető. A parkolóház megépítése része annak a hosszú távú repülőtér-fejlesztési tervnek, amelyen a BA Zrt. és a magyar kormányzat közösen dolgozik. Ez nemcsak parkolóház-építést, hanem új közlekedési, repülőtér-megközelítési koncepciót is magában foglal - közölte a napilappal a cég. A most átdolgozott terv új infrastruktúra építése mellett a repülőtér közlekedési kapcsolatainak javítását is tartalmazza.

(forrás: Világgazdaság)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai