Szemesen Bujtor Filmfesztivál

A benevezett 147 alkotás közül 104 film került az idei Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjába. A közönség ebből nyolcvan filmet nézhet meg augusztus 18-tól 21-ig Balatonszemesen, ahol az alkotókkal is találkozni lehet.

Idén is vetítenek Bujtor István-filmeket, emellett lesznek koncertek, retro utcabál, veteránautós felvonulás, Csöpi ételkóstoló, Bujtor makettkiállítás, valamint családi és gyerekprogramok, közölte a Latinovits Emlékmű Alapítvány.
Az előzsűri által versenybe engedett alkotások között negyven játékfilm és kísérleti fikciós alkotás, 34 dokumentum-, ismeretterjesztő és portréfilm, négy animációs alkotás és 26 versfilm szerepel. A szakmai zsűri elnöke Ferenczi Gábor filmrendező, forgatókönyvíró, tagja Stork Natasa színművész, Kalász József filmrendező, vágó, Wiegmann Alfréd színházi és tévéfilmrendező, valamint Lutter Imre fesztiváligazgató, előadóművész, producer, a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke.

 

A játékfilmek közül bekerült a hivatalos versenyprogramba a Herendi Gábor által rendezett Toxikoma; a Korai menyegző, amely Olt Tamás és Vékes Csaba alkotása; Pinczés Dávid Imposztor című filmje Mácsai Pállal és Alföldi Róberttel; Krista Noémi Négy fal című műve; a mások mellett Cserhalmi György főszereplésével készült Akarsz-e játszani, amelyet Venczel Zsolt rendezett; Papp Máté Takarás című fikciós alkotása; Fazekas Máté Bence Kilakoltatás című filmje Láng Annamáriával, Znamenák Istvánnal, Trill Zsolttal és Péterfy Borival; a Koltai Róbert főszereplésével, Berkes Bence rendezésében készült Elvtársak című játékfilm és Daragó Laura Rianás című műve is. A vetítések közben pódiumbeszélgetés zajlanak az alkotókkal.
A dokumentumfilmek között vetítik Papp Gábor Zsigmond Bereményi Gézáról készített, Bereményi kalapja című munkáját; Menekülők - Hosszú út a túlélésért címmel Hadas Krisztina dokumentumriportját az ukrajnai menekültekről; Berecz Péter Isten hozott Manchesterben! című, Jihyun Parkot bemutató filmjét, aki szüleit és testvérét hátrahagyva szökött meg kétszer is a világ legelzártabb országából, Észak-Koreából. Látható lesz a Németh Hajnal Aurora iparművészt bemutató Újraálmodó, amely Fontányi Fruzsina portréfilmje; Halász László Ezt levezekelni nem lehet című doksija, amely egy egykori gyilkos jelenlegi életéről szól és M. Nagy Richárd Pécsi Balettről forgatott dokumentumfilmje is.
 A versfilmek között tekinthető meg mások mellett Pilinszky János Egy szenvedély margójára című versének feldolgozása Tóth Karolina rendezésében; az animációs filmek között szerepel a Balczó, B. Nagy Ervin alkotása; Katona Zsuzsa filmje, a Ninive Babits Mihály Jónás könyve című művének a mai világ szörnyűségeire reflektáló kísérleti rövidfilmes feldolgozása; és versenyben van az Eleven Költők Társasága Szálinger Balázs két verséből készített zenés klipje, a Családregény is Gréger Zsolt és Keleti András rendezésében.
 A Bujtor István-díjat kategóriánként ítélik oda és augusztus 21-én adják át.

A részletes program a www.bujtorfilmfesztival.hu oldalon olvasható.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.