Eddigi legsikeresebb évét zárta a Hunguest Hotels

Eredményes évet zárt tavaly a Hunguest Hotels Zrt., az előző évinek több mint a másfélszeresére nőtt az árbevétel, miközben az év végére a hálózat márkája alatt jegyzett 27 hotelből 22 saját üzemeltetésbe, illetve tulajdonba került - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója kiemelte: az előző évhez képest több mint 62 százalékos növekedéssel tavaly 23,676 milliárd forint volt a Hunguest Hotels Zrt. nettó értékesítési árbevétele, mely után 3,4 milliárd forint adózott eredmény született - ez 86 százalékkal magasabb a 2017-esnél. A saját üzemeltetési körbe tartozó szállodák pedig tavaly közel 55 százalékkal, 5,180-ról 8,011 milliárd forintra bővítették bruttó üzemeltetési eredményüket. A megnövekedett forgalomnak köszönhetően a saját tulajdonú hotelek szobakihasználtsága másfél-két százalékpont fölötti bővüléssel csaknem 70 százalékra nőtt az előző év során, vagyis a szállodalánc piacvezető szerepe stabilan erősödött.

A jellemzően a családi, szabadidős utazások, gyógy- és wellness üdülések piacán erős kínálattal rendelkező Hunguestnél a vendégek közel kétharmadát a magyar családok adják, akiknek a készpénzes és Szép-kártyás költése is emelkedett tavaly. "Jók a kilátások 2019-ben is, a húsvéti ünnepekre például már telt házas foglalásokat jegyzünk" - tette hozzá. "Nagyon várjuk az új digitális Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) nyári indulását, amelytől azt reméljük, hogy rövid időn belül jelentősen hozzájárul az ágazat fehérítéséhez, ezáltal a versenyképességünk javulásához" - jegyezte meg.

Hozzátette, a fekete- és a szürkegazdaságban alkalmazott munkavállalókat vissza kell terelni a tisztességes munkaadók irányába, ebben az NTAK nagy segítség lesz. Ezzel együtt a cégek versenyképességének új lendületet adhat jövőre a szállodaiparban régóta várt áfacsökkentés az európai viszonylatban is magas, jelenlegi 18 százalékról a kedvezményes, egykulcsos körbe, amelyet jelzése szerint a kormány fontolóra vesz az új digitális adatszolgáltatás életbelépését követően. Emlékeztetett, januárban átvették a Saliris és a Lifestyle hotel üzemeltetését, júliusban pedig a szegedi Forrás szálló és az akvapark üzemeltetése került a társasághoz. Emellett két heiligenbluti és egy montenegrói szálloda működtetése is a Hunguest feladata lett az év során.

Novemberre a Konzum-csoporthoz került a legnagyobb balatoni kempingüzemeltető vállalat, a Balatontourist is a BLT Group Zrt. megvásárlásával. A tavalyi szezonban tíz balatoni kempinget és egy vendégházat üzemeltető cég bekerülésével a legnagyobb magyarországi szállásadó vállalatot alapozták meg - mondta. A Balatontourist kapcsán megjegyezte: a túlnyomórészt önkormányzati tulajdonban lévő kempingek üzemeltetésének átvétele a vendégeknek nem jelent majd feltűnő változást. A társaságnál a jövőben arra törekednek, hogy hatékonyan kihasználják a patinás magyar turisztikai márkák közötti szinergiákat. Kitért rá: az egykor alapvetően munkásszállókból és szakszervezeti üdülőkből álló szállodaláncnál folytatódnak az átalakulások. Néhány héten belül a céget birtokló Konzum Nyrt. beolvad az Opus Global Nyrt.- be, ami azzal jár, hogy a Hunguest Hotels tulajdonjoga közvetlenül az Opushoz kerül.

Forrás: Magyar Nemzet


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.