Európa Legjobb Repülőtéri Várója 2019-ben

Az évente megrendezett World Travel Awards utazási díj idei átadóján  brüsszeli repülőterén a Lexus és a Brussels Airlines közös üzleti várója, a THE LOFT nyerte a el az Európa Legjobb Repülőtéri Várója 2019 címet.

A World Travel Awards világszinten jegyzett, nagy presztízsű rendezvény, ahol a turizmus területének legkiválóbb szervezeteit részesítik elismerésben. A szavazásban nemcsak az utazók, hanem az említett területek szakértői is részt vesznek. A Brussels Airlines és a Lexus által létrehozott THE LOFT olyan különleges koncepción alapuló reptéri váró, amelynek karakterét a kényelem, a technológia, a dizájn, valamint a belga stílus és a japán vendégszeretet izgalmas elegye alkotja.

„A Lexus számára ez igazán izgalmas lehetőség, hisz így az autóipari berkeken túl az egész világ számára meg tudjuk mutatni formatervezési és szakmai alapértékeinket. Ezen a helyen a látogatók élvezhetik az Omotenashi, azaz a személyre szóló és különleges japán vendégszeretet szellemiségét.” – mondta Pascal Ruch, a Lexus európai igazgatója.

A Brussels Airlines és a Lexus által üzemeltetett THE LOFT 2018. június 25-én nyitotta meg kapuit a nemzetközi utazók előtt, és azóta több mint 450.000 látogató élvezhette itt a Lexusra jellemző luxust, formavilágot és az Omotenashi vendégszeretetet.  A Brussels Airlines és a Lexus által üzemeltetett THE LOFT 2040 m2 alapterületen 500 vendégnek kínál ülőhelyet. A teret különféle hangulatú és típusú részekre tagolták: a központban található a bár, vannak ülőzónák, és egy olyan nyugalmas terület is, amit azok használhatnak, akik dolgozni szeretnének utazás közben.

A váróban az alábbiakkal találkozhatnak az utasok:

• Egy Neuhaus maître csokoládémester által nyújtott csokoládé-élmény
• SPA Grohe zuhanyzóhelyiségek
• Csillagfényplafonos egyéni pihenőszobák
• Lexus LS Shiatsu masszázsfotelek
• A Foodmaker and Rombouts által készített organikus ételek és italok
• Sörcsapok a legjobb belga sörökkel
• Műanyagpalack nélküli élettér – Környezettudatosság a műanyag palackok kizárásával
• Díjnyertes műtárgyak és inspiráló Lexus formai elemek
• Mark Levinson hi-end audio zenehallgató szoba
• Rendszeres rendezvények a borkóstolótól a zenei előadókig

A Brussels Airlines és a Lexus által üzemeltetett THE LOFT a brüsszeli repülőtér ’A’-területén található, és reggel öttől este kilencig tart nyitva. A Lexus zónát a FITCH kereskedelmi- és márkakonzultációs cég tervezte, amely a Lexus európai kiskereskedelmi hálózatának sikeres dizájn-koncepcióját is készítette. Ebben a projektben olyan új ötleteket is megvalósítottak, amelyekhez a Tokióban, Dubajban és New Yorkban található INTERSECT by Lexus márkaélmény-központok szolgáltak inspirációként.

 


SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.