Még sosem volt ilyen biztonságos a repülés

Az elmúlt négy évből három is bekerült a légiközlekedési ágazat legbiztonságosabb évei közé. Például 2017-ben 60 év után először nem történt halálos kimenetelű baleset utasszállító repülőgéppel, így ez számít a valaha volt legbiztonságosabb évnek - írja a profitline.hu. 

Az Aviation Safety Network (Légiközlekedés-biztonsági Hálózat) statisztikái szerint a 2018-as év – melyben összesen 15 halálos baleset történt 556 áldozattal – a harmadik legbiztonságosabb év, 2015 pedig a második helyen áll. A jelentésből kiderül, hogy más közlekedési módokhoz képest (például a gépjármű és a kerékpár), illetve más váratlan eseményekkel (például lőfegyver-baleset vagy kutyatámadás) összehasonlítva rendkívül csekély az esélye annak, hogy valaki repülési balesetben veszítse életét.

Számtalan biztonsági fejlesztés

„A biztonságosabb légi közlekedés elsősorban az új technológiáknak, a hatékonyabb pilótaképzésnek, valamint a fejlettebb gyártási és üzemletetési és szabályozási folyamatoknak köszönhető – mondta Tom Fadden, az AGCS légi közlekedési részlegének globális igazgatója.

Az aerodinamikai és repülőgépvázat érintő fejlesztések, az elektronikus repülésvezérlő rendszerrel felszerelt repülőgépek, és a hatékonyabb biztonsági ellenőrzések hatására az elmúlt évtizedekben látványosan javultak a baleseti mutatók. A hajtóműgyártók egyúttal szinte teljesen kiküszöbölték a hajtómű-meghibásodás kockázatát. A rádió és repülőelektronikai rendszerek ma már rendkívül pontosak, emellett a fejlettebb légiforgalmi irányítási technológiák és a jobb ütközéselhárító rendszerek kedvező hatása is érezhető.

„A pilótáknak napjainkban sokkal több információ áll a rendelkezésére valós időben, a jelenlegi navigációs rendszerek pedig képesek ezredmérföld pontossággal meghatározni a repülőgép helyzetét” – mondta E. David Williams, az Embry-Riddle Aeronautical University adjunktusa, majd hozzátette: „A tudományos fejlődésnek köszönhetően a légiközlekedési ágazatban is jobban értjük, hogyan hatnak az emberi tényezők a biztonságra. Egyéb szempontok mellett kiemelten fontos kérdéskörré vált a pilóták fáradtsága, a képzés és a személyzeti erőforrás-gazdálkodás.

Gyakoribb turbulencia – és ezzel több biztosítási esemény – várható

Bár az utasok minden eddiginél nagyobb biztonságban érezhetik magukat a fedélzeten, a jelentés szerint fel kell készülniük arra, hogy gyakoribbak lesznek a turbulenciák. 2019. júliusában majdnem negyvenen sérültek meg az Air Canada Vancouverből Sydneybe tartó járatán: a gép erős turbulenciába került, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania – és ez csak egy volt a repülőjáratokon világszerte nap mint nap előforduló rendkívüli események közül. Az éghajlatváltozás és a bolygó felmelegedése miatt a következő évtizedekben várhatóan erősebbé válik a turbulencia, különösen az Európa és Észak-Amerika közötti járatok esetében.

Noha a légiközlekedési ágazat biztonsági mutatói az elmúlt évtizedekben – különösen a halálos kimenetelű balesetek tekintetében – jelentősen javultak, továbbra is nagy számban és egyre jelentősebb nagyságrendben fordulnak elő biztosítási események. Az AGCS a légi biztosítási ágazatban több mint ötvenezer, 14,8 milliárd eurót (16,3 milliárd USA dollár) meghaladó összértékű biztosítási eseményt elemzett a 2013 és 2018 közötti időszakból. Az összes biztosítási esemény értékének több mint felét teszik ki az ütközések és a zuhanások. Fontos tudni azonban, hogy nemcsak a végzetes repülőgép-szerencsétlenségek tartoznak e körbe, hanem az idegen tárgyak okozta sérülések vagy a zsúfolt reptereken előforduló földi ütközések is. A káreseményeknek számos egyéb oka is lehet, például az utasok elcsúszása vagy elesése, gépi üzemzavar és hajtómű-meghibásodás, felszállási tilalom vagy félretankolás. Ezek következtében a légijármű-gyártók, a légitársaságok és biztosítóik egyaránt egyre nagyobb veszteségeket szenvednek el.

 

 

Forrás: Profitline.hu


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.