Turbósebességre kapcsol a Wizz Air

Rekordszámú új útvonallal bővül olasz hálózatuk.  Új bázist nyitnak: 32 új útvonalon, 19 célországot érintve áll szolgálatba 4 repülőgép a Róma-Fiumicino repülőtéren júliustól.

Csütörtökön megnyitották 43. bázisukat Rómában, ezzel együtt bejelentették az eddigi legnagyobb útvonal bővítését is. 4 Airbus A321neo repülőgépet állítanak üzembe Róma-Fiumicino nemzetközi repülőterén 2021 júliusától. A 32 új járat 19 országot érint, kiegészítve a már korábbi 25, Róma-Fiumicinoról és Róma-Ciampinoról induló útvonalakat.

 

A Wizz Air 2004-től üzemeltet járatokat Olaszországba, ezen időszak alatt több mint 40 millió utas vette már igénybe az innen induló vagy ide érkező közel 200 járatot.

Az új bázis nyitása Róma-Fiumicino repülőterén alig egy éven belül valósult meg az eddigi négy olasz bázis (Milánó-Malpensa, Catania, Palermo és Bari) elindítását követően, így hűen tükrözi a légitársaság Olaszország iránti elkötelezettségét. Az új bázis létesítése nemcsak gazdasági növekedést hoz a régió számára, hanem több mint 100 új közvetlen munkahelyet is teremt, és több mint 1500 munkahelyet támogat a társult iparágakban**.

A négy A321neo repülőgép 32 új útvonalra repül majd, olyan népszerű úti célokat nyit meg Rómából, mint London-Luton, Liverpool, Eindhoven, Szófia, Tel-Aviv, Casablanca, Marrákes, Míkonosz, Szantorini, Korfu, Zákinthosz, Iráklion, Lárnaka, Fuerteventura, Tenerife, Sarm es-Sejk, Hurghada, Alexandria, Kharkiv, Pristina, Antalya, Bodrum, Keflavík, Marosvásárhely, Konstanca, Szatmárnémeti, Dubrovnik, Split, Faro, Nizza, Prága és Tallinn.

Így 2021-ben Rómából már 57 úti cél válik elérhetővé. 


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.