Egyéb
Horvátország: a turisták száma nőtt, a bevételek csökkentek
Az év első hat hónapjában a horvát turizmus bevétele 1,27 milliárd euró volt, ami 152 millió euróval elmarad a tavalyi év bevételeitől – írja a Világgazdaság.
A hónap küldőországa: Spanyolország
Több mint száz utazási szakember és újságíró vett részt a Magyar Turizmus Rt. "Hónap küldőországa" című sorozatának újabb rendezvényén, ahol Spanyolország mutatkozott be.
Karintia a magyarok második legkedveltebb célpontja Ausztriában
Idén január és július között 938 ezerre nőtt a magyarok által Ausztriában eltöltött vendégéjszakák száma.
Fejlesztések a Gunaras Gyógyfürdőben
A Gunaras Gyógyfürdő Rt. egymilliárd forintos fejlesztési programba kezd, a beruházás várhatóan a jövő évi főszezonra fejeződik be.
Futóturizmus Magyarországon
Az előző évekhez képest többen vettek részt a hétvégi a 20. Jubileumi Plus Budapest Futófesztiválon, a maratoni távot a magyarok mellett rengeteg külföldi részvevő teljesítette.
A Halhatatlanok Társulata a Royalban
Október 2-3-án az ötcsillagos Corinthia Grand Hotel Royalban portréfilmet forgatnak Magyarország legnevesebb művészeiről, azaz a Hallhatatlanok Társulatáról.
Grazi őszi vásár
Magyarország az október 1-jén megnyitott kilencvenkilencedik Grazi Őszi Vásár Díszvendége.
Szezonzárás a Balatoni Hajózási Rt.-nél
Szeptember 30-án zárult a Balatoni Hajózási Rt. idénye, az első kilenc hónap eredményeit az általános balatoni forgalmi tendenciákkal összefüggésben kedvezőnek értékelték.
Robbantás Balin
Bali szigetén szombaton a 2002-es robbantás évfordulója előtt néhány nappal ismét merényletet hajtottak végre feltehetően muzulmán szélsőségesek – írja a Népszabadság.
Megjelent a Modern Hotel Magazin
Megjelent a Modern Hotel Magazin legfrissebb, idei 4. száma.
FOLYTATÓDIK A GERAND HOTELS NYEREMÉNYJÁTÉK!
A Gerand Hotels szállodalánc 2005. március 17-én indította el nyereményjátékát, amiben a cég új és régi partnerirodáinak azon munkatársai vehettek részt, akik az öt budapesti szállodában, 2005. június 15. és augusztus 15. közötti időszakra csoport(ok) részére szállást foglaltak. 2005 szeptember 15-ig a központi értékesítéshez beérkezett közel ötven jelentkező közül sorsolás alapján lelt gazdára - többek között - egy wellness-hétvége a soproni Hotel Sziesztában, valamint egy gyertyafényes vacsora a Hotel Ébenben.
Borravaló és felszolgálási díj
Október elsejétől a vendéglátóiparban érdekelt cégek önkéntes alapon bevezethetik a felszolgálási díjat, és a borravalóra vonatkozó szabályozás is módosult elsejével.
Budapesthez kapcsolódó E.ON sajtóreklám a FOCUS-ban
A cég kelet-európai piaci terjeszkedését kommunikáló, kétoldalas hirdetést jelentetett meg az E.ON energiaszolgáltató multinacionális vállalat a FOCUS német hetilapban.
Malév közgyűlés
Szeptember 30-án a Malév Rt. Igazgatóságának közgyűlésén többek között a Malév Rt. és a Budapest Airport Rt. közötti megállapodás keretfeltételeit tárgyalták meg, emellett a RÜK Kft. értékesítése és az új igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok megválasztása is a napirendi pontok között szerepelt.
Partnertalálkozó a Jetwinggel
Előadással egybekötött partnertalálkozón látta vendégül a Sri Lankát programozó irodákat a Jetwing Travel az Ibis Budapest szállodában.
Magyarországi fürdő-létesítmény az amerikai toplistán
Idén Szingapúrban rendezték meg a világ vezető egészségturisztikai szakembereinek konferenciáját.
Szakmai workshop az oroszországi Szamarában
Szeptember 28-án rendezték meg az oroszországi Szamarában a "Tourbusiness" című szakmai lap road-show jellegű szakmai workshopját.
Dél-amerikai bemutatkozás Budapesten
Neves dél-amerikai szolgáltatók és tour operátorok részvételével tartott prezentációt a Varig magyarországi vezérképviselete a Corinthia Grand Royalban.
Pécs az Austrian Airlines új célállomása
Az Austrian Airlines csoport jövőre egy újabb magyar várossal, Péccsel bővíti az egész világra kiterjedő útvonalhálózatát.
Pécs az Austrian Airlines új célállomása
Az Austrian Airlines csoport jövőre egy újabb magyar várossal, Péccsel bővíti az egész világra kiterjedő útvonalhálózatát.
Műhelytalálkozó a külügyben
„Ki védi meg a külföldre látogató magyarokat?” címmel tegnap műhelytalálkozót szervezett a Külügyminisztérium Szóvivői és Közkapcsolati Főosztálya a külügyminisztérium épületében.
A Nassfeld Skiarena a napokban megnyitotta magyarországi információs irodáját
Karintia legnagyobb és legmodernebb sírégiója, a Nassfeld Skiarena a napokban megnyitotta magyarországi információs irodáját.
SkyEurope a bécsi és a varsói tőzsdén
A SkyEurope Holding AG-t, Közép-Európa vezető diszkont légitársaságának holdingcégét kedden bevezették a bécsi és a varsói tőzsdére.
Útifilm Észak-Magyarországról
A Mittel-Deutsches Rundfunk német tévéadó október 1-jén délelőtt tűzi műsorra a Magyarországi Impressziók sorozat következő, 45 perces úti filmjét Észak-Magyarországról.
A BTH támogatja a nemzetközi sporteseményeket
Szeptember 26-án, a Birkózó Világbajnokság nyitónapjának estéjén a nemzetközi média közel 150 résztvevőjének mutatkozott be a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. egy vacsora keretében.
Turizmus Világnapja Moszkvában
Moszkva városának Turisztikai Bizottsága idén is ünnepséget szervezett a „Turizmus Világnapja” tiszteletére.
Az Aeroviva indít először közvetlen riói chartert
Az Aeroviva tegnap tartotta 2005/2006 téli programfüzetének bemutatóját a budapesti Hemingway étteremben.
Thaiföld újra számít Kelet-Európára
Hétfőn a Thai Turisztikai Hivatal (TAT) képviselői és 17 phuketi szálloda képviselői tartottak prezentációt és workshopot a budapesti Radisson SAS Béke szállodában egy Bécs-Budapest-Prága útvonalú roadshow keretei között.
FOLYTATÓDIK A GERAND HOTELS NYEREMÉNYJÁTÉK!
A Gerand Hotels szállodalánc 2005. március 17-én indította el nyereményjátékát, amelyben a cég új és régi partnerirodáinak azon munkatársai vehettek részt, akik a vállalat 5 budapesti szállodájában, 2005. június 15. és augusztus 15. közötti időszakra csoport(ok) részére szállást foglaltak. 2005. szeptember 15-ig, a központi értékesítéshez beérkezett közel 50 jelentkező közül sorsolás alapján lelt gazdára - többek között - egy wellness-hétvége a soproni Hotel Sziesztában, valamint egy gyertyafényes vacsora a Hotel Ébenben.
Színes riport Délnyugat-Magyarországról
Szeptember 25-én „Az élvezetek földje…” címmel egész oldalas színes riportban mutatta be a Kurier osztrák napilap Délnyugat-Magyarországot, a terület borvidékeit és kulináris nevezetességeit.
Malév: kétmillió utas kilenc hónap alatt
A Malév tegnap köszöntötte a légitársaság idei évének kétmilliomodik fizető utasát.
Új utazási szoftver
Szeptember óta Magyarországon is elérhető a GILBOA utazási szoftver.
Terjeszkedik az SDC Holding
Az SDC, brit hátterű befektetői csoport vásárolhatja meg a Zalatour szállásadó céget.
BKV-ellenőrök a Royalban
A közlekedés turisztikai jelentőségére, a turizmus és a közlekedés kapcsolatára irányította a figyelmet idén a Világturisztikai Szervezet a (WTO) a szeptember 27-i Turizmus Világnapja alkalmából.
Kereskedelmi reptér épül Szegeden
Jövő tavaszra elkészül a nemzetközi kereskedelmi repülőtér Szegeden.
Megalakult az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület
Szeptember 22-én az Aquaticum Termál és Wellnes Hotelben megalakult az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület.
TUI-Gulet-Terra katalógus bemutató
A hétvégén, szeptember 23-25. között tanulmányutat szervezett a TUI Utazási Iroda.
Rekonstrukció a milánói Bergamo reptéren
Október 6-9. között lezárják a milánói Bergamo (BGY) repterét.
British Airways: bővülő online szolgáltatások
London az egyik legnépszerűbb úti cél a magyar utasok körében, az utazók mintegy harmada üzleti célból, kétharmada pedig turistaként utazik a brit fővárosba.
Turisztikai Világnap
A Turisztikai Világnap alkalmából a Napi Turizmus hírlevél és a Turizmus Trend munkatársai köszöntik az idegenforgalmi szakma képviselőit és dolgozóit. További eredményes munkát kívánunk mindannyiuknak!
Bírósági döntés a BA ügyében
Meghozta jogerős ítéletét a bíróság a Budapest Airport Rt. privatizációs pályázatának ügyében, de annak tartalmát még nem tették közzé.
14-en döntenek az Európa Kulturális Fővárosa pályázatokról
Tizenegy magyar város indult, közülük hét (Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Miskolc, Pécs és Sopron) maradt versenyben az Európa Kulturális Fővárosa címért.
Falusi turizmus
Ezentúl a kisvárosokban élők is igénybe vehetik az eddig csak a falusi turizmusra vonatkozó adókedvezményt – írja a Napi Gazdaság.
Megjelent az Intersí sí és snowboard katalógusa
Megjelent az Intersí Utazási Iroda 2005-2006. évi si és snowboard katalógusa, mely 176 oldalon, 6 ország (Ausztria, Franciaország, Olaszország, Szlovénia, Szlovákia és Németország) közel száz közkedvelt síterepének több száz szállásajánlatát tartalmazza.
A Turizmus Világnapja
Holnap, szeptember 27-én világszerte megünnepli az idegenforgalmi szakma a Turizmus Világnapját.
A külföldiek elsősorban a német nagyvárosokat keresik fel
2004-ben a Németországba érkező turisták 42 százaléka a 100 ezernél nagyobb lélekszámú városokban keresett szállást a wiesbadeni Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
Workshop Moszkvában
A moszkvai Renessaince hotelben szeptember 20-án első alkalommal rendezték meg a "MICE-Leisure" elnevezésű turisztikai workshopot.
Konferencia „Termálvízre alapozott nemzeti ipar” címmel
A „Termálvízre alapozott nemzeti ipar” című konferenciával kezdődött az az egyhónapos rendezvénysorozat, amellyel alapításának 155. évfordulóját ünnepli a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.