Egyéb

Jön az Országos Étterem Hét
Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.

Egy korty Ázsia reggelire
Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.

Szállodatörténelmet ír a Hunguest
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott

Ráborították az asztalt a Bookingra
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése
A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Vendégélmény fokozása az AR segítségével
A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata
A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat
A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.
Vezérváltás a Szallas.hu portálnál
Szigetvári József, a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatója 2024 februárjától leköszön, és stratégiai tanácsadóként támogatja tovább a cégcsoportot. Az új vezérigazgató érkezéséig a Szallas Groupot a menedzsment kolozsvári tagja, Rigó Ferenc vezeti.
A legjobb magyar síszállodák
Íme, a legkiemelkedőbb magyar síszállodák, ahol a vendégek élvezhetik a kiváló sípályákat, a kényelmes szálláshelyeket és a téli paradicsom hangulatát.
A RateHawk bővíti szállodaértékelési adatbázisát
A RateHawk.com, az utazási szakemberek online hotel, repülőjegy és transzfer foglalási rendszere új együttműködést jelentett be az utazási iparág egyik vezető vállalatával, az Expedia Grouppal.
Itt a XXV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat nyertesei
A magyar és a nemzetközi szakmai zsűri 11 kategóriában ismerte el a legjobb magyar ingatlanfejlesztéseket, amelyek 2024-ben részt vehetnek a nemzetközi döntőn Szingapúrban.
Egy balatoni hotel már pluszpénzt kér a fűtésért
A szálláshelyek a szobaáraknál már elmentek a vendégek tűréshatáráig, így most trükkös módszerrel emelik tovább az árakat, hogy költségeik legalább egy részét érvényesíteni tudják.
Szívesebben váltjuk be a kedvezményeket mobilapplikáción
Az őszi-téli utazók körében a wellnessen felül a kastélyok és várak, valamint az éttermek és egyéb gasztro élmények voltak a legvonzóbbak – derült ki egy friss felméréséből.
Balatonra látogat a finn Mikulás
December 5-én a szántódi Mövenpick BalaLand Resort Balaton hotelbe érkezik Joulupukki. Ahol nemcsak a szállóvendégek találkozhatnak a Mikulással, hanem helyi gyerekek is ott lehetnek a Mikulás-ünnepen.
Luxusszállodák karácsonyi designer-csomagolásban
A londoni szállodák a világ leghíresebb luxusmárkáival fognak össze, hogy aztán adventkor elvarázsoljanak.
Szigorítaná az Airbnb és a Booking szabályozását az EU
Egy uniós tervezett szerint a jövőben több adatot lesznek kötelesek megosztani a helyi hatóságokkal az olyan szállásszolgáltató platformok, mint az Airbnb és a Booking.com. Ezentúl az internetre feltöltött adatokat is átláthatóbbá kell tennie az ingatlankiadásra szakosodott vállalatoknak.
A GVH javaslatai a szálláspiaci verseny tisztaságának növeléséhez
A Gazdasági Versenyhivatal által az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás magyarországi piacán lefolytatott gyorsított ágazati vizsgálatát záró jelentéstervezetéhez kapcsolódóan összegezte észrevételeit a legnagyobb magyar szállásfoglalási portál.
Airbnb a sarkkörön és azon is túl?
Az amerikai Forbes összegyűjtötte az Airbnb-ről azt a hét szállást, ami a gyönyörű kilátást kedvelő turisták kedvence ebben a szezonban.
Kulisszatitkok a digitális nomád életformáról
G. Kertész Orsolya és Priyesh Gounder olyan huszonéves digitális nomád pár, akik azért dolgoznak, hogy utazhassanak, és szinte mindig úton is vannak. Három év alatt 25 országot jártak be együtt. Interjúnk időpontjában épp a Machu Picchu meghódítására készültek. Orsi mindenhol betér könyvesboltokba, Priyesh pedig akkor is focizik a helyiekkel, ha közös nyelvet nem beszél velük.
A 150 éves Budapestet a divaton keresztül mutatja be ez a kiállítás
A grandiózus templomtérben nyílt különleges kiállításon másfél évszázad ruhái "mesélnek" a múltról. A 19. század fűzőitől kezdve napjaink újrahasznosításon, etikus gyártáson alapuló kreációiig.
Kiderül, mi állhat a Booking-botrány mögött
Szakértő szerint a riválisok elől eltitkolt hatalmas fejlesztés miatt robbant a bomba, azzal, hogy a szállásportál beleegyezett, hogy 94 millió eurót, azaz csaknem 36 milliárd forintot fizet egy olaszországi áfaper rendezése érdekében.
Csokoládéhotel lesz a józsefvárosi Stühmer cukorka- és kakaógyárból
A német Orange Hotels and Resorts szállodalánc 2016 óta tervezgette, hogy a lassan tíz éve szellemházként vegetáló VIII. kerületi, Szentkirályi utca 8. szám alatti irodaházból négycsillagos szállodát fog varázsolni Chocolat Hotel néven.
Kutyabaráttá válik a turizmus
Egyre több a kutyás háztartás, és egyre több a kutyabarát szállás- és vendéglátóhely.
Teljes megújulás a RateHawk-nál
A RateHawk.com, az utazási szakemberek részére fejlesztett szállodák, repülőjegyek és transzferek online foglalására szolgáló rendszer, bejelentette nagyszabású arculatváltását, amely új vállalati imázst, marketingstratégia újragondolását és új logó bemutatását foglalja magában. Az új arculatot hivatalosan a londoni World Travel Marketen mutatták be.
A finn Mikulás Nyári Károllyal kapcsolja fel a karácsonyi fényeket
Nyári Károly egy év után adventi koncerttel tér vissza az Aria Hotel Budapestbe, hogy egy bensőséges koncertélményt nyújtva hangolja a hallgatókat az ünnepekre. Ezúttal Nyári Aliz és Nyári Edit is fellépnek édesapjukkal, majd a koncertet követően, a Prima díjas művész felkapcsolja a karácsonyi fényeket a hotel ikonikus épületén. Ebben az ünnepélyes pillanatban idén nem más csatlakozik hozzá, mint a valódi Mikulás, vagy ahogy a finnek ismerik, Joulupukki.
Csúcsteljesítmény a nagykereskedelemben
November 8-án kiemelt beszállító partnerei körében tartotta meg hagyományos éves partnerkonferenciáját a METRO Nagykereskedelem. A korábbi évekhez hasonlóan az esemény célja az új üzleti év stratégiájának bemutatása volt, melyet kiegészített a többcsatornás nagykereskedelmi átalakulás eddig elért eredményeinek az ismertetése, valamint a közös üzleti lehetőségek megalapozása is.
Új vezető a nyíregyházi fürdők élén
Matavovszky Dániel komoly szakmai tapasztalattal és fürdős múlttal rendelkezik, 2019 óta a margitszigeti Palatinus Gyógy-, Strand - és Hullámfürdő vezetője volt, a mogyoródi Aquarénában műszaki üzemeltetési feladatokat látott el, ezeket megelőzően dolgozott a Gellért és a Lukács fürdőben is.
A bevételeiket féltik a francia szállodák
A jövő év talán leginkább várt sporteseménye a 2024. július 26. és augusztus 11. között zajló nyári olimpia lesz Párizsban, ezért jövő nyáron az európai turizmus még inkább kiemelt központjává válhat a francia főváros.
Három kategóriában lett első a Párisi Udvar Hotel Budapest
A világ legjobb szállodáit, gyógyfürdőit, éttermeit és utazási szervezeteit díjazó World Luxury Hotel Awards idén 17. alkalommal ismerte el a legkivételesebb színvonalú hoteleket.
Magyarul kért bocsánatot a Booking.com vezérigazgatója
Glenn Fogel a Booking.com vezérigazgatója kedd délután levélben kért bocsánatot azoktól a szállásadóktól, akik érintettek voltak a kifizetési botrányban és késve, vagy még a mai napig sem kapták meg a pénzüket.
Díjeső a a World Luxury Hotel Awards-on
Újabb nemzetközi elismerésben részesült a BOTANIQ Turai Kastély: két kategóriában, Luxury heritage hotel és Luxury castle hotel kategóriákban is a kontinens legjobbjának ítélte a szakmai grémium a magyar kastélyszállót.
2019-et idézték az indián nyár eredményei
2022 szeptemberéhez képest az ősz első hónapjában közel 10%-kal többen fedezték fel Magyarország tájait.
Hamarosan nyit a Városligeti Műjégpálya!
Éleztethetik a korcsolyákat a téli sportok szerelemesei, kedvező időjárás esetén ugyanis november 17-én kinyithat a Városligeti Műjégpálya.
Rangos díjakat kapott a máltai Phoenicia Hotel
A hotel lett idén Közép- és Dél-Európa 3. legjobb szállodája, valamint Európa 12 legjobb szállodája közé sorolták a a Condé Nast Traveler listáján.
Trendek, amelyek alaposan átalakíthatják a szállodákat
Egy felmérés olyan témákat vizsgált, mint a fenntarthatóság, a helyi forrásból származó élelmiszerek és a mesterséges intelligencia használata a szállodaipar tagjainak körében.
Felívelőben a nemzetközi hotelpiac
Az idei első félévben az egy kiadható szobára jutó árbevétel 19,5 százalékkal, az átlagos napi szobaár 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket, miközben az átlagos szállodai foglaltság 61,2 százalékról 68,9 százalékra emelkedett – derül ki a Moore Global tanácsadó és könyvvizsgáló cég által közzétett negyedéves iparági elemzésből.
Új nevet kapott Gyula egyetlen fürdőkapcsolatos szállodája
A gyulai Hunguest Hotel Erkel 2023 nyarától Hunguest Gyula néven fogadja vendégeit. Az elnevezés mellett 122 szobaegység és a szálloda közösségi terei is megújultak.
Megújult a Hunguest Hotels arculata
A megújult arculat még inkább kifejezi a szállodaláncra jellemző szolgáltatások egyediségét: a különleges vízközeli élményeket, legyen az a Balaton vagy az ország legnépszerűbb fürdői közelében.
Fantasztikus luxusszállodák Szaúd-Arábia jövővárosába
Egyszerre három luxus, high-end és butikhotelről is közzétették a terveket. Ezzel a Neom-projekt új szintre emelkedett.
Nálunk is elérhető 2023 világbajnok Spa márkája
Kihirdették a World Spa Awards kategóriáinak győzteseit: aki ki szeretné az ember próbálni a díjazott termékeket, az ötcsillagos Minaro Hotel Tokaj MGallery spa részlegében megtapasztalhatja az élményt.
Luxusszálloda nyílt a régi szőnyeggyár épületében
Négycsillagos hotel nyílt lenyűgözően szép környezetben Békésszentandráson, a Kákafoki-holtág partján. A Bordűr Wellness Hotel és Szőnyegmúzeum a száz évvel ezelőtt épült, régi békésszentandrási szőnyeggyár épületében kelt új életre.
Igazgatóváltás négy budapesti Accor-házban
Az Accor, a világ vezető szállodaipari csoportja négy budapesti – két ibis és két ibis Styles – hotelbe nevezett ki új igazgatókat.
Értékes nemzetközi elismerést kapott Tokaj turisztikai központja
Rangos nemzetközi elismerést, BIG SEE Tourism Design Award 2023 díjat kapott az ötcsillagos Minaro Hotel Tokaj MGallery turisztikai központja, a BORD Építész Stúdió által tervezett TATK Tokaj Aktív Turisztikai Központ.