Heves: új lehetőségek a falusi vendéglátásban 

Egerben tartotta éves közgyűlését a Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesület.

Eger: középpontban az egészségturizmus 

A Compexpo Stúdió Kft. szervezésében a közelmúltban tartották Egerben a már hagyományos Egri Turisztikai Vásár és Wellness-, Egészség-, Életmód Kiállítás turisztikai vásárt.

Befejeződött a Dráva-medence ökoturisztikai fejlesztése 

A „Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése” című projekt záró konferenciáját Drávaszentesen, a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) új bemutatóközpontjában tartották.

Köztér megújítási program Budapesten 

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes kezdeményezésére megrendezték a Városházi Beszélgetések sorozat legújabb eseményét, amelynek keretében a Budapestet érintő kiemelt városfejlesztési kérdéseket szakemberek és civilek bevonásával vitatják meg a főváros képviselői. 2008. március 19-én, a tematikus sorozat második rendezvényén a Studio Metropolitana közterület-megújítási kezdeményezése került napirendre.

Németország - dübörög a turizmus 

Családias hangulatban telt a Német Turisztikai Központ magyarországi képviseletének tegnapi sajtóreggelije, ahol Dernovics László, a képviselet vezetője ismertette Németország 2007-es turisztikai eredményeit, valamint beszámolt az idei marketingtevékenységük fő pilléreiről. Czeiszing Miklós, az Autoclub Travel igazgatója cégük kínálata mellett kedvcsináló előadást tartott a németországi Autostadt élményparkról.

Eredményes volt a Zöld Út 2007 

Hatékonynak ítélte a Zöld Út 2007 témaévet a tegnapi, rendhagyó helyszínen – a Magyar Természettudományi Múzeumban – tartott sajtótájékoztatón Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) vezérigazgatója. A kijelentést Kiss Kornélia, az MT Zrt. kutatási csoportjának vezetője kutatásokra alapozott adatokkal támasztotta alá: a megkérdezettek (ezer fő) 84,9 százalékának véleménye szerint a kampányév jó hatással volt Magyarország mint úti cél imázsára a magyar lakosság körében.

Elhunyt Figula Mihály 

Elhunyt Figula Mihály, a Balaton északi partjának egyik legismertebb bortermelője.

Új arculattal hódít az Österreich Werbung 

Az Österreich Werbung az elmúlt évben aprólékos vizsgálatot végzett, miben különbözik egy ausztriai üdülés Európa többi országában eltöltött kikapcsolódástól. Kiderült, a külföldiek elsősorban az érintetlen természeti környezet szépsége, a helybéliek egyedi életmódja és a hamisítatlan osztrák vendégszeretet miatt kedvelik az országot. Ezért a cég új szlogenjét, „Ez csak Ausztria lehet” erre építi.

20 éve az UNESCO világörökség listán 

A Nagycsarnokban mutatkozott be Hollókő a budapesti lakosságnak március 19-én.

Részben feloldotta Kenyára vonatkozó besorolását a Külügyminisztérium 

A Külügyminisztérium március 17-én módosította a Kenyára vonatkozó utazási információkat és az ország biztonsági besorolását, a kenyai utazásokat már csak az ország meghatározott területeire nem javasolja a minisztérium.

Vendégbarát Múzeum pályázat 

Letölthető a pályázati felhívás és a formanyomtatvány a múzeumok, kulturális intézmények számára a Vendégbarát Múzeum pályázathoz.

Idén is a környezetvédelem jegyében telik a Hegyalja Fesztivál 

A világörökség szelleme, nemes borok, kiváló muzsika, remek közösség, környezetvédelem - ezek a legfőbb jellemzői a Hegyalja Fesztiválnak, amely valódi márka lett rövid időn belül a hazai és kelet-közép--európai fesztiválpiacon.

Idegenvezetői program a Memento Parkban 

Az idegenvezetők április 23-án és 24-én megismerkedhetnek a Memento Parkkal és új létesítményeivel.

Exkluzív vártúra a Diósgyőri Várban 

A turisztikai szezonban, március 22. és november 2. között exkluzív vártúrákon vehetnek részt vasárnaponként az érdeklődők a Diósgyőri Várban.

Nemzeti parkjaink a német Wanderwelten magazinban 

A Magyar Turizmus Zrt. müncheni külképviseletének közreműködésével a német Wanderwelten túramagazin tavaszi-nyári számában 5 oldalas megjelenés született hazánk nemzeti parkjairól.

„A jövő fiatal vállalkozója” 

Az álmok megvalósítása pénzbe kerül. Tudja ezt a Dreher Sörgyárak Zrt., és tudják ezt azok a fiatalok – 74-en regisztráltak a felhívást követően -, akik jelentkeztek a magyar sörcég „ A jövő fiatal vállalkozója” pályázatára, amelyet tavaly ősszel immár második alkalommal hirdettek meg.

Zavargások az Egyesült Arab Emírségekben 

Autókat gyújtogattak az éhbérért dolgozó dél-ázsiaiak az Egyesült Arab Emírségekben. A rendőrség ezer munkást vett őrizetbe.

Indul a Magyar-Román Határon Átnyúló Együttműködési Program 

2008. március 18-án ünnepélyes keretek között indult el a Magyar-Román Határon Átnyúló Együttműködési Program. A gazdasági, szociális és közösségi kapcsolatokat támogatni hivatott program keretében olyan közös magyar-román partnerségben megvalósuló projektek kaphatnak támogatást, amelyeknek bizonyíthatóan van határon átnyúló hatása. A program teljes költségvetése 275 millió euró.

III. Kiadvány Trend verseny 

Az idei Kiadvány Trend versenyünkre hat kategóriában, összesen 125 nevezés érkezett. A kiadványokat az Utazás 2008 kiállításon tekinthették meg első ízben a látogatók, ahol a négy nap során leadhatták szavazataikat.

Magyar-orosz turisztikai munkacsoport alakult 

Az Orosz Szövetségi Turisztikai Ügynökség meghívására Magyarország díszvendégként vett részt az Intourmarket moszkvai kiállításon és az ehhez kapcsolódó, a Turisztikai Világszervezettel közösen megrendezett egészségturisztikai szemináriumon. A kiállítás magyar napját követően első alkalommal ülésezett a Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság albizottságaként megalakult magyar-orosz turisztikai munkacsoport.

Összefogja a vári szolgáltatókat a BTH 

A vártnál is többen vettek részt azon a szakmai beszélgetésen, melyet a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. hívott össze kedd délelőttre a Budai Várban működő intézmények és szolgáltatók részére.

Szlovákia portál: elkészült a magyar mutáció 

A Slovakia.travel internetes portál két új nyelvi mutációval (lengyel, magyar) bővült tavaly év végén.

Ébred a domb 

A fegyverneki Kálváriadomb gyógyító sugárzása nyáron erőteljesebb, mint a hideg időszakokban, a domb a tavaszi napéjegyenlőség idején „ébred”.

V. Nemzetközi Turisztikai Sport Gála 

2008. április 25-27. között rendezik meg Budapesten az V. Nemzetközi Turisztikai Sport Gálát, a turizmusban dolgozók sportversenyét.

Áprilisban a Közép-Dunántúlé a főszerep 

A Magyar Turizmus Zrt. 2008-as Vizek Éve kampányának következő, áprilisi állomása a közép-dunántúli turisztikai régió lesz.

Áprilisban a Közép-Dunántúlé a főszerep 

A Magyar Turizmus Zrt. 2008-as Vizek Éve kampányának következő, áprilisi állomása a közép-dunántúli turisztikai régió lesz.

A Tervtanács jóváhagyta a Szervita tér új terveit 

A Központi Építészeti – Műszaki Tervtanács jóváhagyta az ORCO Property Group Szervita téri új projektjének terveit.

Pályázati lehetőségek az Észak-Alföldön 

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Turisztikai célelőirányzat forrásainak terhére pályázatot hirdetett az Észak-alföldi turisztikai régióban 2008-ban és 2009. első negyedévében megvalósuló rendezvények, valamint az Észak-alföldi turisztikai régió ismertségét növelő marketingeszközök támogatására, az ezzel kapcsolatos tudnivalókat osztotta meg a sajtó képviselőivel tegnap Károlyi Jánosné és Pusztai Tamás, az Észak-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság tagjai.

Demokratikus együttműködés a V4-ek között 

A Visegrádi országok – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – mutatkoztak be tegnap a Szlovák Intézetben, ahol arról is szó esett, milyen lehetőségekhez juthatnak a közös promócióval, összehangolt marketingmunkával.

A falusi turizmus európai hete 

Európa-szerte egyidőben, március 29. és április 6. között mutatja be kínálatát a falusi turizmus szektor.

A magyar stand volt a legszebb Lengyelországban 

A legszebb standnak járó elismerést érdemelte ki a Magyar Turizmus Zrt. standja Dél-Lengyelország legnagyobb rendezvényén, a Silesia Tour utazási kiállításon, a vásár igazgatóságának döntése alapján.

Budapestet ajánlja a francia légitársaság fedélzeti magazinja 

A havonta 500 ezer példányban megjelenő angol-francia nyelvű, több mint 200 oldalas Air France magazin, márciusban 15 színes oldalban mutatja be Budapestet, egy remek hétvégi úti célként, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. BudapeStudy programja eredményeképpen.

Megújul a pozsonyi vár 

Öt éven belül teljesen megújulhat a pozsonyi vár a hozzá tartozó egyéb épületekkel és a várkerttel együtt, a beruházásra állami forrásból körülbelül 2 milliárd koronát, vagyis nagyjából 18 milliárd forintnak megfelelő összeget fordítanak.

Hévízi turizmusturbó 

Mára közel félszáz tagúvá nőtt a két éve 28 taggal megalakult Hévízi Turizmus Marketing Egyesület.

Sixt: 80 százalék felett a kihasználtság 

Tovább javultak a tavalyi évben a Sixt Magyarország kihasználtsági mutatói: a járműparknak átlagosan a 80 százalékát adták bérbe, ami összesen havi 800-900 bérleti eseményt jelent, szemben a 2006-os 650-700-zal.

Kedvelt a magyarok körében Szlovákia 

Honfitársaink kirándulásainak második, utazásainak hatodik legkedveltebb úti célja volt tavaly Szlovákia.

Visszafordíthatatlan következményektől tartanak a szakemberek 

Budapest turizmusának jövője forog kockán – hívja fel a figyelmet Fekete László a BTH Kht ügyvezetője, a március 15-i utcai események kapcsán.

USA: megkönnyítik a beutazási szabályokat 

Nem vízummentességről, hanem az amerikai beutazási szabályok könnyítéséről szól az a folyamat, amelynek első látványos lépéseként együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány. Ez egy keret-megállapodás, a részletekről tehát még tárgyalni kell. Az Egyesült Államok azt ígéri, hogy jövő év elejétől könnyebben lehet a tengerentúlra utazni.

Nem javasolja a Külügyminisztérium a tibeti utazást 

Tekintettel a Tibetben kialakult helyzetre és rossz közbiztonságra, a Külügyminisztérium a magyar állampolgárok számára a Tibetbe történő utazást nem javasolja.

44 százalékon üzemeltek szállodáink január-februárban 

Az év első két hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 44 százalékos szobakihasználtsággal működtek a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint. A folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 14 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. Elsősorban a fővárosi és a Balaton melletti szállodáknak köszönhetően összességében 6 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma.

Lastminute.com: erőteljes évkezdet 

A Lastminute.com 40 százalékos növekedést ért el az év kezdete óta a csak szállodai szobára vonatkozó foglalások tekintetében.

Vienna Highlights 

Január közepén kezdte meg éles üzemelését a www.viennahighlights.com weboldal, amely lehetővé teszi a világ bármely részéről Bécsbe érkező turisták számára, hogy online belépőjegyet vásároljanak a város múzeumaiba, a schönbrunni kastélyba, az óriáskerékre, vagy az állatkertbe.

Együttműködik a C-Travel és a FlyBalaton 

Szállás- és repülőjegykereső rendszerrel bővült a sármelléki repülőtér honlapja a C-Travel.hu és a FlyBalaton együttműködésének keretében.

Máltai fotó- és üvegfestmény-kiállítássorozat 

A Máltai Idegenforgalmi Hivatal szervezésében útjára indul Boda Magdolna máltai ihletésű üvegfestményeiből, valamint Kugelbauer Ida és Pajor Gábor közös máltai fotóélményeiből álló, máltai hangulatokat idéző kiállítása.

Turisztikai program Krassó-Szörény határvidékén 

Február végén tartották a romániai Krassó-Szörény megyei tanácsnál a „Néra völgye – Beuşniţa Nemzeti Park tájékoztató- és turizmusfejlesztési központ” elnevezést viselő projekt indító konferenciáját.

Szlovén workshop 

A múlt héten szlovén workshopot rendezett a Szlovén Idegenforgalmi Hivatal és a Kompas Utazási Iroda, amelynek keretében 20 szlovén szállodával tárgyalhattak a hazai turisztikai szereplők.

Csillag a holló árnyékában 

Március 14-én pénteken az első tematikus reneszánsz kiállítás ünnepélyes megnyitójával kezdődött el a 28. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) a Budai Várban.

Országos árualap bemutató túrára indul a QUAESTOR Utazási Iroda 

Az idei szezonban a QUAESTOR Utazási Iroda négy új katalógusát országos road show keretében mutatja be viszonteladó partnereinek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!