Pályázati lehetőségek a Közép-Dunántúlon 

A Közép-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság (KDRIB) pályázatot ír ki a közép-dunántúli turisztikai régióban 2008-ban és 2009. első negyedévében megvalósuló, turisztikai vonzerővel bíró regionális rendezvények támogatására és a közép-dunántúli turisztikai régió ismertségét növelő turisztikai marketingeszközök támogatására, erről pénteken tájékoztatta a sajtó képviselőit Horváth András, a KDRIB elnöke.

Enterprise Rent-a-car képviselet Budapesten 

Az Enterprise Rent-a-car, Észak-Amerika egyik meghatározó autókölcsönző cégének magyarországi képviseletét 2008-tól a Budapesten működő Connect-Worldwide kelet-európai irodája látja el.

Siker + folytatás: Gasztrokommunikációs Konferencia 

Március 13-án közel 70 résztvevővel, nagy sikerrel zárult kiadónk, a Professional Publishing Hungary Kft. (PPH) által első ízben megrendezett Gasztrokommunikációs Konferencia, amelyen a vendéglátás, a szálloda és a kommunikációs szakma képviselői vettek részt.

Világsztárok Zamárdiban 

Tavaly hatalmas sikerrel debütált a Sziget Szervezőiroda új fesztiválja, a Balaton Sound.

Mi vagyunk a VOLT! 

Eredetinek mondható reklámkampány kapcsolódik az idei, 16. Soproni VOLT Fesztiválhoz.

A Frommer házaspár népszerűsítette Magyarországot az Egyesült Államokban 

A Magyar Turizmus Zrt. 2008. évi marketingtervében az Egyesült Államok a legjelentősebb küldőpiacok között szerepel. Az USA 527 566 vendégéjszakával – Németország, Ausztria és Nagy-Britannia után – Magyarország negyedik legjelentősebb küldőországa volt 2007-ben. A nemzeti turisztikai marketingszervezet tengerentúli képviseletének szervezésében a Társaság két jelentős szakmai, illetve nagyközönségi kiállításon képviselte Magyarországot az Egyesült Államokban, a közelmúltban.

Budavári találkozót szervez a BTH 

Szakmai beszélgetésre invitálja a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. a budavári szolgáltatókat, üzlettulajdonosokat, szállodákat, éttermeket és múzeumokat.

Inđija vonzóbb, mint Budapest 

A kéthavonta megjelenő FDI magazin felmérése szerint a szerbiai Inđija község a külföldi befektetők számára igen vonzónak számít.

Európai Vidéki Turizmus képzés lesz Magyarországon 

Az amszterdami székhelyű Rural Tourism International Training Network a SYNERGY EU-Leonardo projekt támogatásával 2008 áprilisában a Nógrád megyei Kozárdon szervezi az első egyhetes módszertani képzést olyan turisztikai oktatóknak, tanároknak és turisztikai szakembereknek, akik a vidéki turizmus és a falusi vendégfogadás fejlesztésében, oktatásában érdekeltek.

Svájc készen áll a foci Eb-re 

Urs Weber az Österreich Werbung és a Schweiz Tourismus képviseletében sajtóreggeli keretében értékelte szerdán az elmúlt évet, és ismertette Svájc idei kínálatát.

Green Travel: Korfu is az újdonságok között 

Tegnap tartotta katalógusbemutató road showjának budapesti állomását a Green Travel. A rendezvényen Kormány Péter, az iroda értékesítési vezetője ismertette a Green Travel nyári árualapját a viszonteladókkal, és több törökországi szálloda is lehetőséget kapott a bemutatkozásra.

Torkos magyarok, megszálló külföldiek 

A Kempinski Hotel Corvinus Budapestben tartott sajtótájékoztatóján az Magyar Turizmus Zrt. a februári Torkos Csütörtök és a még javában tartó Budapest Winter Invasion (BWI) eredményeit értékelte.

Elmarad a Művészetek Völgye 

A napokban több hazai lap is beszámolt arról, hogy az idei, jubileumi Művészetek Völgye Fesztivál anyagi okok miatt elmarad. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) tegnap közleményt adott ki ezzel kapcsolatban, amelyben sajnálatosnak tartja, hogy Márta István főigazgató meglehetősen későn tájékoztatta a tárcát az idei Művészetek Völgye Fesztivál rendezési nehézségeiről. Márta Istvántól megtudtuk, egy hónappal ezelőtt (2008. február 19-én) már e-mailben tájékoztatta az ÖTM szakállamtitkárát az idei fesztivál ellehetetlenüléséről, az igazgató a fesztiválokat érintő pályázati rendszer átgondolását kéri a minisztériumtól.

ADAC Reiseservice továbbképzések 

Az ADAC Reiseservice továbbképzési sorozata Grünberg után március 4-5-én a reutlingeni City Hotel Fortuna szállodában, március 11-12-én pedig a Mercure Hotel Garmisch-Partenkirchenben folytatódott.

Eger: nyit a Székely Bertalan tárlat 

A nagy sikerű egri Munkácsy-kiállítás után március 14-én nyitják meg és június közepéig tekinthető meg a hevesi megyeszékhely Zsinagóga Galériájában a Székely Bertalan tárlat.

Hivatásturisztikai kiadvány Magyarországról 

Kiadványt jelentetett meg Magyarországról a cseh MICE Central & Eastern Europe hivatásturisztikai szaklap a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével.

Budapest is labdába rúg a Foci Eb-n 

Teljes oldalas hirdetéssel népszerűsíti Budapestet a fővárosi turizmusmarketingért felelős szervezet, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht., a nyári Futball Európa-bajnokság hivatalos műsorfüzetében.

Személyi változás a Ramadában 

Cserép Béla, a balatonalmádi négycsillagos Ramada Hotel & Resort Lake Balaton Szálloda korábbi értékesítési- és marketingigazgatója, 2008. március 12-én, közös megegyezés alapján megvált a szállodától.

Személyi változás a Fun Extreme Canopy drótkötélpályánál 

Távozik a visegrádi Canopy drótkötélpálya marketingmenedzsere. Tumbász Kata a létesítmény nyitásától kezdve töltötte be a pozíciót.

Tovább erősödik a Stars of Central Europe összefogás 

A napokban együttműködési megállapodás aláírásával erősítette meg a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. részvételét a Stars of Central Europe nemzetközi kooperáció 2008-as turisztikai projektjeiben.

Kerékpárút-fejlesztések a Dél-Alföldön 

2008. március 11-én Orosházán aláírták a Dél-alföldi Operatív Program Kerékpárút-hálózat fejlesztése című pályázati kiírás első támogatási szerződését, olvasható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján.

Elkészült a Monitoring jelentés 

Elkészült a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia 2005-2007. közötti megvalósításáról szóló Monitoring jelentés.

Változások a charternaptárban 

Érdemes weboldalunkról újra letölteni a 2008-as nyári időszakra vonatkozó charternaptárunkat, mert számos új információ található benne a lapunk márciusi számában megjelenthez képest.

Megjelent: Szállodaipari online marketing – e-könyv! 

A mai gazdasági helyzetben, erõs helyi illetve nemzetközi versenyben az online marketing hatékony használata mindenképpen megoldást és biztonságot nyújt egy szállodának.

Idegenvezetői továbbképzés 

A Magyar Turizmus Zrt. évente mintegy 3000 fő külföldi turisztikai szakembert és újságírót fogad, hogy bemutassa számukra a magyarországi turisztikai kínálatot. 2007-ben a külföldi tanulmányutak nyomán megjelent cikkek és tudósítások hírértéke meghaladta az 1,2 milliárd forintot.

"Milliomos" lett a gyerekutazás.hu honlap 

A Magyar Turizmus Zrt. támogatásával fejlesztett honlapok közül az első értékelések alapján a legsikeresebbek közé tartozik az Európa Utazási Irodák Kft. által üzemeltetett www.gyerekutazas.hu. Az indulás óta eltelt kilenc hónap alatt több mint 1 millió látogatója volt a honlapnak.

Március 15-től újra Mecsextrém 

Március 15-én, szombaton újra megnyitja kapuját Dél-Dunántúl kalandparkja, a Mecsextrém Park.

Sándor Napi Bormustra 

A Balatoni Borrégió legjelentősebb tavaszi borbemutatóján a Pinot családhoz tartozó borokkal ismerkednek a szakértők és érdeklődők a március 18-án 17 órától a tapolcai Városi Művelődési Központban.

Megszűnik az ADAC környezeti jelentése 

2008-tól megszünteti a kiemelt európai üdülőövezetekről szóló környezeti jelentését az ADAC (Német Autóklub).

Érvénytelen izraeli pályázat 

A Magyar Turizmus Zrt. 2007 végén pályázatot írt ki az izraeli külképviselői munkakör betöltésére, amelyre számos értékes pályázat érkezett.

Betörtek az Abaligeti-barlangba 

2008. március 10-re virradó éjszaka ismeretlenek betörtek az Abaligeti-barlangba.

Személyi hír 

Március 10-től Mateidesz Miklós csatlakozott a www.indulhatunk.hu turisztikai portál vezetéséhez.

Megújulnak a budapesti Tourinform irodák 

Rengeteg újdonságot tartogat a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. (BTH) 2008-ra – derült ki Fekete László a Tourinform Szövetség tavaszi ülésén tartott előadásából.

Megjelent az Exotic Travel katalógusa 

Megjelent az Exotic Travel (korábbi néven HVG Exotic Travel) 2008-as tavaszi-nyári katalógusa.

Tavaly több mint kétmillió turista kereste fel a Tourinformokat 

A Tourinform Szövetség éves közgyűlését tartották kedden Budapesten a Best Western Hotel Hungariában.

Kevés kérdés, gyors válaszok – ülésezett az OSTB 

Az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottság (OSTB) március 11-i ülésén Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia (NTS) felülvizsgálatáról, valamint az újjáalakult Monitoring Bizottság (MB) működéséről tette meg rövid szóbeli kiegészítését a korábban már benyújtott írásos prezentációhoz kapcsolódóan.

A befektetőkért kampányol a BTH 

Folytatódik a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. 2007-ben megkezdett promóciós akciója, amelynek fő célcsoportját a külföldi befektetők, beruházó cégek és ingatlanfejlesztő ügynökségek döntéshozói adják.

Tisza-tó: kevés horgász érkezik 

Az idei esztendő első hónapjaiban a Magyar Országos Horgász Szövetség adatai szerint 2007 hasonló időszakához képest 47 százalékkal kevesebben váltottak horgász jegyet a Tisza-tóra.

Máltai sikerek a konferencia turizmusban 

Idén február elsején adták át Londonban, a Grosvenor Houseban az Eventia International (www.eventia.or.uk) és a Conference and Incentive Travel Magazine közös rendezvényén az Eventia International díjait.

Károly Róbert Főiskola: elindult Buday Péter kurzusa 

Elkezdődött Buday Péter mesterszakács előadássorozata a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán a Turizmus-vendéglátás szakos hallgatók részére.

Kampánnyal csalogat az Észak-alföldi RMI 

A „Vizek Éve” tematikus évhez kapcsolódóan a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága tavasszal és ősszel „Kényeztető wellness” akciót indított.

Vízumügy 

Az Unió egységes vízumpolitikájának tiszteletben tartására kérte az Egyesült Államokat az Unió soros elnökségének képviseletében Washingtonban tárgyaló Dimitrij Rupel szlovén külügyminiszter.

Budapestről rajtol a világ legnagyobb transz-szaharai autóversenye 

2009-ben ismét Budapestről rajtol, a ma már a Dakar egyetlen szellemi örököseként emlegetett, Budapest–Bamako. A 2009-es futam minden eddiginél nagyobb és összetettebb lesz. Eddigi történetében először, két külön útvonalon halad majd a sivatagi show.

Budapest lesz Közép-Európa vezető turisztikai desztinációja? 

Rendkívül jó visszhangot kapott az új Budapest-arculat a berlini ITB-n.

Nem javultunk vendégszeretetből 

Az idei évben is megjelent a World Economic Forum Travel and Tourism Competitiveness Reportja, amelyben turisztikai versenyképességük alapján rangsorolják a különböző országokat.

Thaiföld színe-java Budapesten 

Nagy érdeklődés mellett zajlott tegnap a Thai Turisztikai Hivatal (TAT) és a Thaiföldi Királyság közös szervezésében tartott Road Show Budapesten, a Sofitel Szállodában. A rendezvényen 37 thai turisztikai szolgáltató, többségben hotelek, valamint tour operátorok és légitársaságok mutatták be szolgáltatásaikat, termékeiket.

Megújult hírlevél a BTH-tól 

2008-ban komplex megújításon megy keresztül a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. kéthavonta megjelenő hírlevele.

Adventure-Dakar 

A Magyar Turizmus Zrt. valamennyi marketingeszközét felhasználja, hogy külföldön és belföldön egyaránt népszerűsítse a Dakar Series versenysorozat első, közép-európai futamát, amely április 19-26. között Magyarországon vezet keresztül.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!