Bővül az elfogadóhelyek száma 

Újabb 200 étteremmel bővülhet az üdülési csekket elfogadó vendéglátó egységek száma.

Badacsonyi Bornapok 

Az idén július 21. és augusztus 5. között rendezik meg a Badacsonyi Bornapokat.

Nemzetek Pavilonja a 111. BNV-n 

Távoli és közelebbi, európai és tengeren túli országok termékei, kulturális és földrajzi értékei kerülnek elérhető közelségbe az idén először berendezett Nemzetek Pavilonjában a szeptember 8-16. között zajló 111. Budapesti Nemzetközi Vásáron.

Félidejéhez érkezett a Tisza-tavi Természetjáró 8 próba 

A Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda februárban indította el természetjáró 8 próbáját, amelyen kerékpáros-, gyalogos- és vízi teljesítmény-, valamint nagyközönségi túrák várják a kihívások kedvelőit.

Több koncert és program a SZIN-en 

A fiatalok pénztárcájához igazodva, a tavalyinál is több koncertet és egyéb programot kínál a SZIN ebben az évben.

Az EU nyomoz a német repülőterek ügyében 

Az Európai Unió illetékes bizottsága nyomozást indított a lübecki, dortmundi és a berlin-schönefeldi repterek ellen.

Dán kulturális iroda Budapesten 

Irodát nyit Budapesten a tizenöt éve Kecskeméten működő Dán Kulturális Intézet, mert előrehaladott tárgyalások folynak a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezőivel arról, hogy 2009-ben Dánia lesz az esemény vendége.

Gasztronómiánkkal csábítjuk a kínaiakat 

A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) az első kínai turistacsoport hazánkba érkezése óta folytat aktív marketingtevékenységet az ázsiai ország utazóinak Magyarországra csábítása érdekében.

Pályázat útján keres turisztikai szakállamtitkárt a minisztérium 

Pályázatot írt ki az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a turisztikai szakállamtitkári beosztás betöltésére.

Jövőre is vár a Balaton Sound 

Nagy sikert könyvelhet el az első, Zamárdiban megrendezett Balaton Sound fesztivál.

Veszélyben a sürgős amerikai üzleti utak 

A sürgős üzleti utazások körében okozhat zavarokat, ha az Egyesült Államok kormánya betartatja a repülés megkezdése előtti 48 órás előzetes bejelentési kötelezettséget minden EU-tagállam polgára esetében – figyelmeztetett Franco Frattini, az igazságügyi és biztonsági kérdésekben illetékes biztos.

Közös bolgár-magyar turisztikai fórum 

Közös bolgár-magyar turisztikai fórumot szervez augusztus 14-17. között a Bolgár-Magyar Kereskedelmi Kamara (BMKK) a két ország turisztikai kapcsolatainak bővítése és fellendítése érdekében.

A tavak és a globális felmelegedés 

A kétévente megrendezésre kerülő Nemzetközi Tó-turizmus Konferenciának az idén július 14-15-én Gyöngyös adott otthont.

Megnyílt az Egerszalók Gyógy-és Wellnessfürdő 

Július 13-án megnyitotta kapuit az Egerszalók Gyógy- és Wellnessfürdő. A 11 ezer négyzetméteren elterülő fürdő télen 923, nyáron 1682 vendéget tud fogadni.

Zenélő Pécsi Gasztronómia 

A Zenélő Pécsi Gasztronómiai rendezvénysorozat keretében augusztus 31-ig (hétfő kivételével) minden nap 19-23 óra között megelevenedik egy-egy pécsi belvárosi vendéglátóhely, ahol egy-egy színvonalas pécsi együttes vagy előadó lép fel, a vendégek pedig az étteremre legjellemzőbb három menüt féláron fogyaszthatják.

Nemzetközi kultúrhét Pécsett 

Idén július 19-29. között rendezik meg a Pécsi Nemzetközi Kultúrhetet.

Uszoda és sportcsarnok épül Budaörsön 

A rendszerváltás óta Budaörs legnagyobb beruházása kezdődik a Hársfa utca és az M1-es-M7-es autópálya közös szakasza által határolt területen: letették a városi uszoda és sportcsarnok alapkövét.

Tourist Police program a Tisza-tónál 

A Tisza-tó térségében a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság meghirdette a Tourist Police programot.

Díjnyertes a Sárvári Gyógyfürdő 

A hazai fürdők közül elsőként a Sárvári Gyógyfürdő kapta meg az Európai Fürdőszövetség Eurospa Med díját.

DRV közgyűlés Budapesten 

Budapesten tartja jövő évi közgyűlését a Német Utazási Szövetség (DRV), ezért a szervezet igazgatói, Gerhardt Au és Olaf Collet július 11-12-én Budapestre látogattak, és megtekintették a közgyűlés leendő helyszíneit.

Nyári programok és nemzeti vacsoraestek a Vigadó Étteremben 

A debreceni Vigadó Étterem idén is színvonalas zenei programokkal és vacsoraestekkel várja a vendégeket.

Szülinap a parkban 

Első születésnapját ünnepli július 14-15-én a Pécs határában található Mecsextrém kalandpark.

Kiválasztották a Prímási Borrend első két borát 

Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar és Európai Katolikus Püspökkari Konferencia elnökének kezdeményezésére május elején megalakult a Prímási Borrend, amely kedden délután a szakmai közönségnek bemutatta a Vinum Primatis elnevezésű kollekció első két tagját.

Kedvezmények Lengyel Kártyával 

A Lengyel Idegenforgalmi Szervezet Lengyel Kártyát adott ki.

Hét műemlékfürdő pályázott 

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által kiírt műemlékfürdő pályázat beadási határideje június 30-a volt.

APEH-GVH megállapodás 

Nagyobb biztonsággal folyhatnak be a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott versenyfelügyeleti bírságok.

ÁNTSZ: eddig 28 milliós bírság 

Az ÁNTSZ augusztus 24-éig fokozott élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseket végez a nyári idegenforgalmi szempontból frekventált egységekben.

Kísérleti táboroztató program indul 

Tegnap egész napos előadássorozat keretében ismerhették meg a szakemberek a Komplex Kistérségi Táboroztatási Programot (KKTP) a Testnevelési Egyetemen.

Észak-Balatoni Turisztikai Klaszter alakult 

Az észak-balatoni térség, valamint Veszprém város legnagyobb szálláskapacitásával rendelkező szervezetei a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére klaszterszervezetet hoznak létre.

Vezércsere a Malév élén 

Új vezérigazgató irányítja tegnap óta a tavasszal privatizált magyar nemzeti légitársaságot. Gönci Jánost a sokévnyi légiközlekedési tapasztalattal rendelkező Lloyd Paxton brit szakember váltja a vezérigazgatói székben.

Indul a Balaton Sound 

Július 12-én nyitja meg kapuit a négynapos Balaton Sound fesztivál.

Koncertdömping a Nagyszínpadon 

Ünnepi kínálatot nyújt az idei Sziget Nagyszínpada.

Erdélyország az én hazám 

Augusztus 18-20. között a Verőce melletti Csattogó-völgy ad otthont az Erdélyország az én hazám gasztro-kulturális fesztiválnak.

Pálya lesz, szállás és közlekedés nincs 

Bár a FIFA továbbra is kitart amellett, hogy 2010-ben Dél-Afrika rendezheti meg a labdarúgó-világbajnokságot, újabb gond vetődött fel.

Magyar bormarketing uniós támogatással 

Három év alatt közel 1,7 millió eurót költhet hazánk a magyar borok unión belüli népszerűsítésére.

Fellendülőben a golfturizmus 

A Magyar Turizmus Zrt. tanulmányútra invitált hazai és külföldi újságírókat, akik a ma záruló négynapos program során a jelentősebb hazai golfpályákat és a folyamatban lévő fejlesztéseket ismerhették meg.

Segítség a rászorulóknak 

A Balaton Aranykora Alapítvány harmadik alkalommal szervez nyaralást rászorulóknak, az idén már száz hátrányos helyzetű család élvezheti a magyar tenger szépségeit.

Kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvények 

A Magyar Turizmus Zrt. marketingtevékenységében kiemelten támogatja a „Nyugat Dunántúli Turisztikai Régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye” című pályázat nyerteseit.

Növekszik a kulturális turizmus jelentőssége 

Július 3-4-én a Balassi Intézetben tartották meg a külföldi magyar kulturális intézetek éves igazgatói értekezletét.

Törökország image-erősítésbe kezd Közép-Európában 

Törökország turisztikai és kulturális arculatának jobb megismertetése céljából PR-offenzívába kezd Ausztriában, Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában.

„BMW Világ” Münchenben 

Október 20-21-i hétvégén nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a „BMW Világ” Münchenben.

Zsilipelt a Victor Hugo 

A kiskörei duzzasztóműnél zsilipelt a francia luxushajó, a Victor Hugo. A procedúra mintegy fél óráig tartott.

Nagyszabású megmozdulással indul a Hegyalja Fesztivál 

Ma indul a Hegyalja Fesztivál, a nyitónap résztvevői nagyszabású megmozdulással kívánják felhívni a figyelmet a világörökség részét képező Tokaj állapotának romlására.

Szakmai kitüntetések 

Július 7-én az 1872-ben alapított Magyar Földrajzi Társaság 131. közgyűlésén a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola Turizmus és Területfejlesztési Tanszéke két kutatója kapott szakmai elismerést.

50+ Beurs kiállítás Utrechtben 

Szeptember 19-23. között idén 15. alkalommal rendezik meg Utrechtben a nyugdíjasok vásárát, az 50+ Beurs kiállítást.

Magyarországra vonja a németek figyelmét a sárospataki királylány 

A németországi Thüringia tartományban az idén ünnepelik a Sárospatakon született és házassága révén Thüringiában élt Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóját.

Megújult a gyenesdiási portál 

Teljesen megújult a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület portálja, a www.gyenesdias.info.hu .

Nőtt a csekkbeváltási kedv 

2007 első hat hónapjában mind az üdülési csekk iránti vásárlási kedv, mind a beváltás területén jelentős növekedés történt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!