A kiállítás középpontjában az 1945 és 1963 közötti időszak áll, ennek feldolgozásával, történeti hűségű bemutatásával és kortárs megközelítésű reflexiójával az alkotók arra keresik a választ, miként lehetett túlélni az embertelen meghurcoltatást és bezártságot úgy, hogy közben az ember megőrizze méltóságát – olvasható az intézmény honlapján.
A tárlat helyszínei egyszerre ismerősek és ismeretlenek.
A Gyorskocsi utcai börtön kusza szögesdrótjai, a recski munkatábor kiszáradt földje, a Conti utcai börtön folyosója, a Markó utcai fegyház fala, a mindent kizáró és teljes elszigeteltséget biztosító súlyos cellaajtók ma is léteznek, mégis alig érzékeljük történelmi terhüket.
Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr
Kovalovszky Dániel fotográfiái, az épületbejárásokat rögzítő filmek és a hozzájuk kapcsolódó történeti adatok, valamint Hugyecsek Balázs fotóalapú kortárs installációja ezeket a helyeket szólaltatják meg hangot, színt és súlyt társítva hozzájuk.
A kiállítás terében öt film is látható, amelyek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos ismeretterjesztő projektje keretében készültek.
Ezek az 1944 és 1990 közötti magyar politikai rendőrség térhasználatát és működésének fizikai környezetét vizsgálják.
A tárlat fontos elemei a kiállítótérbe helyezett cellaajtók és priccs, amelyek konkrét, fizikai tapasztalattá alakítják a börtön világát. Ezzel lép párbeszédbe Hugyecsek Balázs Döntések című installációja is, amely a pozitív tereket állítja szembe a diktatúra zárt és erőszakos helyszíneivel. A helyszínek a túlélők portréitól válnak személyessé.
