Ismert hazai szállodás szakemberek a magyar hajózási startup-nál

A hajóút-foglalási platform gyors növekedést mutat: 2024-ben az utasok száma két és félszeresére nőtt, akik eddig több mint 2 milliárd forint értékben foglaltak utakat, és a cég 2025-re már 4 milliárdos tranzakciós értéket vár.

A startup csapatában bővült a létszám: az alapítók, Hajdu-Pásztor Petra és Tóth-Máté Ákos mellé 1,3 milliárd forintos cégértéken csatlakozott angyalbefektetőként többek között Szigetvári József, a Szallas Group korábbi vezérigazgatója és a PortfoLion jelenlegi venture partnere. A másfél évtizedes cégépítői és vezetői tapasztalattal rendelkező szakember nemcsak tőkével támogatja a vállalkozást, hanem mentorként is aktívan segíti annak dinamikus növekedését.


Fotó: CLICKnCRUISE

Az elmúlt években a hajótársaságok egyre több európai utazót igyekeznek megszólítani, miközben az iparág digitalizációja is elindult – elsősorban a fedélzeti élmények és szolgáltatások terén. Ugyanakkor a hajóutak foglalásának digitalizációja még mindig korai szakaszban van. Ezt a piaci rést felismerve hozták létre még 2021-ben a platformot, hogy a hajóút-foglalást is digitálisan elérhetővé és egyszerűbbé tegyék.

„2024-ben az utasaink száma 2,5-szeresére nőtt 2023-hoz képest ”

– mondta Hajdu-Pásztor Petra, a a startup alapítója.

Hajdu-Pásztor Petra és Tóth-Máté Ákos
Hajdu-Pásztor Petra és Tóth-Máté Ákos
Fotó: CLICKnCRUISE

„Az indulásunk óta több mint 5000-en foglaltak hajóutat a platformon keresztül, a generált tranzakciós érték meghaladta a 2 milliárd forintot, magyar utasaink pedig összesen 22 ezer éjszakát töltöttek hajón.” Hozzátette: 2025-re a tranzakciós összérték várhatóan átlépi a 4 milliárd forintot.

Az egyik legfontosabb küldetésünk 2025-ben amellett, hogy folytassuk a technológiai fejlesztéseket az egyszerű, zökkenőmentes foglalási élmény biztosítása érdekében az, hogy lebontsuk a hajóutak körüli tévhiteket és bebizonyítsuk, hogy a hajózás egy olyan megfizethető utazási forma, amely során minden korcsoport egyedülálló élményekkel gazdagodhat. Célunk, hogy évről évre egyre több ember tapasztalhassa meg a hajóutak különlegességét” – tette hozzá Tóth-Máté Ákos, társalapító.


Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera 

2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.