Nyitnak a vitorláskikötők a Balatonon. 

Április elsején nyitnak a Balatoni Hajózási Zrt. vitorláskikötői, amelyek iránt a korábbi éveknél szerényebben növekvő érdeklődés tapasztalható - nyilatkozta Horváth Gyula, a cég vezérigazgatója kedden az MTI-nek. A kikötővel rendelkező tóparti önkormányzatok tulajdonában lévő társaság a májusi közgyűlésén véglegesíti az idei üzleti tervet. Egyelőre annyi tudható, hogy a drasztikusan növekvő energiaárak miatt megkérdőjeleződtek a cégvezetés eredeti tervei, amelyek a tavalyi tarifák megtartásáról szóltak.

Várat még magára az új balatoni komp 

Március közepéig meghosszabbították annak a közbeszerzési pályázatnak a határidejét, amelyet a második balatoni kompátkelő környezeti-, környezetvédelmi és gazdasági hatástanulmányának elkészítésére írtak ki - írja a Magyar Nemzet a csütörtöki számában.

Újabb kompjárat indulhat a Balatonon 

A jövő héten zárul az a közbeszerzési eljárás, amelynek eredményeként megbízást kaphat egy szakértői csapat arra, hogy még az idén mérje fel, milyen környezetvédelmi, gazdasági és közlekedési előnyökkel járhat a Badacsony-Fonyód között régóta tervezett második balatoni kompjárat beindítása.
Akadálymentesített hajóval a Balatonon

Akadálymentesített hajóval a Balatonon 

Fiatal magyar formatervező által tervezett akadálymentesített hajó szelhetné a Balaton habjait, ha...
Elbánt az idei szezon a balatoni hajózással

Elbánt az idei szezon a balatoni hajózással 

Szokatlanul rossz nyári szezont zárt idén a balatoni hajózás.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!