Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Az új vendéglátóhely a Costes Csoport legfrissebb egysége, ahol a fővárosban Michelin-csillagos konyhát vezető sztárséf szakít az eddigi, tőle megszokott fine dining koncepcióval, hiszen ezen a helyen a házias, magyaros ízekre helyezi a hangsúlyt.

A Balaton egyik legexkluzívabb kikötőjében található étterem célja, mint hallottuk a nyitást megelőző nap egy helyszíni tájékoztatón, hogy a környéken nyaralóknak vagy arra vetődő éhes turistáknak is megfizethető, népszerű és ismert ételeket kínáljon, miközben a minőségi vendéglátás élményét is garantálja. A május 29-ei nyitás előtti napon a meghívott vendégek ízelítőt kaptak az ételválasztékból, amely mind a hajóval érkező, mind a kikötőben álló hajósok, mind a part felől betérő vendégek számára egyaránt elérhető.

Régi vágyam volt, hogy létrehozzak egy olyan egységet a nevemmel fémjelezve, ahol nem a fine dining ételeket teszem fel az étlapra, hanem házias ízeket is kóstolhatnak az emberek. Az, hogy végül ez itt, a Balaton partján valósulhat meg, nagy szerencse és a sorsnak köszönhető, mert ez a hagyományos étkezés tökéletesen illeszkedik a balatoni régióhoz

– mondta Rácz Jenő, aki azt is hozzátette, a következő hetekben még folyamatosan bővülő a’la carte menüt úgy állította össze, hogy minden vendég végigehessen egy klasszikus, többfogásos étkezést.

 Szeretném, ha újra szokássá válna a leves-előétel–főétel–desszert menüsor

 – hangsúlyozta a séf a hely megnyitójának előnapján, mielőtt lesietett volna az alagsorban lévő konyhába, hogy felügyelje a vendégtérben szervírozott kóstolófalatokat.

Nem egy ünnepi alkalmakra, hanem egy minden napra szóló éttermet nyit most a Balaton északi partján a sztárséf, Rácz Jenő
Nem egy ünnepi alkalmakra, hanem egy minden napra szóló éttermet nyit most a Balaton északi partján a sztárséf, Rácz Jenő
Fotó: Schumy Csaba

Az Ypsilon név, mint megtudtuk, az étterem különleges elhelyezkedésére utal: a kikötő Y alakú belső öble inspirálta az elnevezést. A séf elmondása szerint régóta vágyott arra, hogy létrehozzon egy olyan egységet, ahol nem a tőle megszokott fine dining ételeket szervírozza, hanem egy lazább, szélesebb közönséget célzó koncepciót valósíthat meg.

A víz megnyugtató látványával, az akár 300 hajót befogadó kikötő fölé magasodik az új étterem
A víz megnyugtató látványával, az akár 300 hajót befogadó kikötő fölé magasodik az új étterem
Fotó: Schumy Csaba

Az étterem a Costes Csoport és Gerendai Károly együttműködésében üzemel, akik egy olyan komplexumot álmodtak meg, amelybe a bárzongoristás koktélbár éppúgy belefér, mint egy szendvicseket és süteményeket árusító kávézó és gourmet bolt. A cél, hogy a vendégek a víz partján vagy akár a hajójukon is élvezhessék a minőségi ételeket és italokat.

Gerendai Károly, aki Rácz Jenő vezetésével a balatoni vitorlásklub konyhájának üzemeltetője
Gerendai Károly, aki Rácz Jenő vezetésével a balatoni vitorlásklub konyhájának üzemeltetője
Fotó: Schumy Csaba

Ezt a helyet, egyelőre, csak szezonális módon üzemeltetjük, mostantól csak csütörtöktől-vasárnapig tartó időszakban. A hely kapacitása jelentős: a terasszal együtt mintegy 120 ember tud majd itt egyszerre étkezni, enni-inni, beszélgetni, jól érezni magát. Tervezünk tematikus programokat is, már idén nyáron lesznek borral, pezsgővel bélelt, vagy különleges alapanyagokból készült ételeket a fókuszba helyező rendezvényeink

- mondta a megnyitó alkalmával Gerendai Károly, a Costes Csoport alapító-tulajdonosa.

Szemközt Bolgár György üzletember, a jachtklub tulajdonosa
Szemközt Bolgár György üzletember, a jachtklub tulajdonosa
Fotó: Schumy Csaba

Az Ypsilon Yacht Club a kikötői szolgáltatások terén a legmagasabb minőséget célozta meg a Balatonon. Ennek része az étterem is. A hajósok számára és ezáltal a bérlőink számára is kiemelten fontos a minőségi gasztronómia. Ezért is választottuk a Costes csoportot, és nagyon örülünk, hogy Rácz Jenő séf-vel nyitjuk az éttermet. A kikötők világa általában zárt, de az étterem előtt is található öt vendég hajóhelynek köszönhetően az étterem közvetlenül megközelíthető a víz irányából, szárazföldről pedig az őrszolgálaton keresztül, asztalfoglalást követően, lehet az étterembe bemenni,

- tette hozzá a nyitással kapcsolatban a Ypsilon Yacht Klub tulajdonosa, Bolgár György.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.