Újabb kompjárat indulhat a Balatonon

A jövő héten zárul az a közbeszerzési eljárás, amelynek eredményeként megbízást kaphat egy szakértői csapat arra, hogy még az idén mérje fel, milyen környezetvédelmi, gazdasági és közlekedési előnyökkel járhat a Badacsony-Fonyód között régóta tervezett második balatoni kompjárat beindítása.

Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a részletes megvalósíthatósági tanulmánynak november végéig kell elkészülnie.

Több évnyi előkészítő munka után tavaly év elején sikerült uniós támogatást nyerni a projekt elindítására. A közbeszerzési pályázat kiírása a szükséges egyeztetések, valamint az irányító szervezetnél történt személycserék miatt elhúzódott, így a tavalyi helyett az idei szezont fogják felmérni a szakértők. Egy teljes hajózási évad vizsgálatára van szükség ahhoz, hogy eldönthessék, gazdaságosan fenntartható lenne-e, illetve mekkora újabb turisztikai vonzerőt teremtene az üdülőrégióban egy második balatoni kompjárat beindítása. A projektnek vannak támogatói és ellenzői, ezért különösen fontos, hogy kizárólag szakmai alapon dőljön el, milyen előnyökkel, estleges hátrányokkal járna a megvalósulása, és ezek miként aránylanak egymáshoz - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Korábban sem régiós szinten, sem részeire bontva nem sikerült uniós támogatást nyerni a beruházáshoz, így valóságos áttörésnek számított, amikor egy éve mind a kormányzat, mind az irányító hatóság támogathatónak ítélte létjogosultsága esetén a projektet. Ennek eredményeként a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez száz százalékos, maximum 50 millió forintig terjedő uniós támogatást nyert a terv. A Fonyód-Badacsony között tervezett kompátkelő az előtanulmányok szerint csökkentené a szántódi rév és a Tihanyi-félsziget, valamint a Balaton nyugati településeinek terhelését, közvetlenebb összeköttetést biztosítva a déli part mentén haladó M7-es autópálya és az északi part között. Az 5,5 kilométeres távot az új kompjárat 20 perc alatt tenné meg. A meglévő kikötők, utak átalakítása, hajók beszerzése, valamint a járulékos infrastrukturális beruházások 7 milliárd forintba kerülnének.

Amennyiben támogatandónak bizonyul a projekt, a második balatoni kompjárat beindításához további két évre lenne szükség, vagyis leghamarabb 2014-tól közlekedhetne Badacsony és Fonyód között - mondta Horváth Gyula.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.