Akadálymentesített hajóval a Balatonon

Fiatal magyar formatervező által tervezett akadálymentesített hajó szelhetné a Balaton habjait, ha...

Ha a hajózási cégek is lecsapnak az ötletre. Policsányi István a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező tanszékének diákja ráadásul jó ajánlólevéllel vághat bele a hajózási cégekkel történő tárgyalásba, mivel tervét tavaly októberben a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Diák kategóriában formatervezési különdíjjal honorálta.

Policsányi január 10-én a Tilos Rádió deKult című műsorában elmondta: korábban már felvette a kapcsolatot a Balatoni Hajózási Zrt-vel, de - mint fogalmazott - a cégnél "nem mennek úgy a dolgok, ahogy gondolnánk." Ez azonban nem vette el a fiatal tervező kedvét. Mint mondta: tavasszal ismét megkeresi a vállalatot, akkor már a projekt teljes gyárthatósági kalkulációjával  a zsebében. 

A formatervező szerint hasznunkra válna, ha hazai tervek alapján itthon épült hajók révén magához térne az egykor méltán híres magyar hajógyártás. Mint fogalmazott: "Magyarok Magyarországon, magyar kikötőkben magyaroknak építsenek hajót." Ez logikusabb - fejezte ki véleményét Policsányi -, mint például Törökországból a Dunán felúsztatni hajókat, majd sok millió forintért átépíteni őket, hogy alkalmassá váljanak a belvízi hajózásra.

A hajó tervezési folyamatában részt vettek ipari formatervezők, hajóépítő mérnökök, gépészmérnökök, hajógépészek és gyakorlati tapasztalatokkal bíró hajósok is.

.

 

.


Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.