Dugonggal akár Ön is találkozhat!

Dugonggal akár Ön is találkozhat! 

Eljött végre az idő, amikor a különlegesre kíváncsi utasoknak nem kell több ezer kilométer repülés után több száz kilométert buszozni, hogy eljussanak Egyiptom legújabb gyöngyszeméhez, Marsa Alamhoz; a Kartago Tours sokévi előkészületet követően, magyar piacon idén elsőként indít charterjáratot közvetlen leszállással a szinte még érintetlen üdülőhelyre. Ahol nem mellesleg a dugonggal szintén ismerkedhetnek. Róla majd később!

Budapesti viadal 

Szombaton és vasárnap rendezik a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat hagyományos, budapesti viadalát, amely az idei vb negyedik állomása.
A Fertő tó partjának harmincmilliárd forintos fejlesztése

A Fertő tó partjának harmincmilliárd forintos fejlesztése 

A terület-előkészítési munkálatokkal az idei év utolsó negyedévében indul a Fertő tó magyarországi  partjának harmincmilliárd forintos turisztikai fejlesztése a Modern városok program keretében, ami az előzetes tervek szerint 2020-2021-re készül el két ütemben - mondta Kárpáti Béla , a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón Sopronban.
A munkaerőpiaci trendekkel ellentétben

A munkaerőpiaci trendekkel ellentétben 

Saját kézbe veszi gasztronómiai egységeit az Aria Hotel Budapest, amely másfél évig a Gerbeaud-csoport szakmai támogatását élvezte. A szálloda tetején található High Note SkyBar megújult csapattal és friss lendülettel viszi tovább a koktélokra épülő egyedülálló fine drinking koncepciót. Kövér Gergely séf és Szabó Zsuzsa cukrász összeszokott párosát a továbbiakban az egyik legnagyobb italmárka hazai nagyköveteként is ismert, Gózon Péter, és a Michelin-csillagos Costesben alkoholmentes étel-ital párosításaival már bizonyított Mihály Richárd bármenedzserek erősítik. A hotel három világlátott szakembert kért fel az kulináris részleg vezetésére: Baán Tibor Thaiföldről jött haza az étterem élére, helyettese, Pálfi Csaba pedig kitérő után tért vissza korábbi posztjára Katona Olga mellé.

Épület nélkül is aktív a Néprajzi Múzeum 

Noha leendő, Városliget melletti otthona még épül, a Néprajzi Múzeum jelenleg is aktívan dolgozik a költözés előkészítésén, miközben nyári programokkal, új kötettel és digitális tartalmakkal is jelentkezik - hangzott el az intézmény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Milyen hatalmas az ereje a Balatonon is az összefogásnak 

Minőség - Hitelesség - Egész éves nyitvatartás - a Balatoni KÖR új kiadványának üzenete. Újra kiadvánnyal jelentkezik a Balatoni Kör, ezúttal saját térképen mutatnak meg 41 kihagyhatatlan vendéglátóhelyet a Balaton körül - tájékoztatott csütörtökön a Balatoni Kör.

314, 2367, 25000+ 

Ahogy korábban ígértük, jelentkezünk a 2018-as Utazás Kiállítás bővebb összefoglalójával, amely tartalmazza a rendezvény látogatóinak körében végzett kutatás eredményeit is, amellyel segíteni kívánjuk Önt a sikeres kiállítási részvételben - írta csütörtökön a Hungexpo.

Folytatódnak a kulturális nagyberuházások 

A jövő évi költségvetés tervezetében is számos jelentős kulturális nagyberuházás szerepel, a Városliget megújításával összefüggő projektekre mintegy 50 milliárd forintot irányoztak elő.

Kerítés mentén épülhet a gát a Rómain 

Rendkívüli ülésen tartott a Fővárosi Közgyűlés 2018. június 13-án. A testület támogatta, hogy a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmével kapcsolatban – az ügyben felkért tudós társaság többségi javaslata alapján – a Dunával párhuzamos védmű a kerítések nyomvonalában húzódjon, ezt a változatot terveztetik tovább — olvasható Fővárosi Közgyűlés honlapján.
MagyarországON: hetvenből 32 pályamű jutott be shortlistre

MagyarországON: hetvenből 32 pályamű jutott be shortlistre 

Legnagyobb versenyre az 'Élmény és a Régió, Tájegység' digitális kategóriában lehet számítani, itt 4-4 munka jutott döntőbe. Lehet izgulni mert a jövőhét szerdai díjátadón kiderül melyik lett "Az év turisztikai kommunikációs megoldása." De kiderül még más is!

Rendezvényturizmusban erősít Kisújszállás 

A Kumánia Gyógyfürdő Kft. az idei évben tovább folytatta fejlesztéseit a rendezvényturizmus területén.

Nagyobb lesz a nagyszínpad nézőtere 

A VOLT fesztivál szervezői - a nagy érdeklődésre való tekintettel - átrendezték a nagyszínpad előtti küzdőteret, megnövelve annak kapacitását. Még többen be fognak férni az Iron Maidenre! Scream for me Sopron!

A Sound és a biztonságos fesztiválozás 

A Balaton Sound az idén debütáló Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával elsőként kíván konkrét lépéseket tenni annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok - közölte szerdán a szervező.

Mire költ a magyarok 63%-a átlagosan 194 ezret? 

A magyarok 63 százaléka várhatóan elmegy nyaralni az idén, és átlagosan 194 ezer forintot tervez költeni az utazásra - derül ki a K&H Bank felméréséből.

A turisták színvonalas kiszolgálása a cél 

Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) tavalyi megállapodása szerint kölcsönösen támogatják egymást, együttműködnek Budapest turizmusának fejlődését, növekedését célzó stratégiai és lobbi témákban, valamint a vendégforgalmat ösztönző kampányok megvalósításában. A nemzetközi küldőpiacok átrendeződése, és a kedvező mutatószámok pozitív hatása megmutatkozik a járatnyitásokban, de tükrözik a szállodai infrastruktúra robbanásszerű fejlődését is.

Utazásközvetítők, jön a július 1! 

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) május 24-én tartotta meg soron következő reggelijét a Hauer Cukrászdában, 40 MUISZ utazásközvetítő iroda részvételével. A korábbi, a beutaztatónak szóló MUISZ reggelihez hasonlóan, dr. Erdei Bálint, a szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket. Erdei Bálint kiemelte, hogy a programsorozat elsődleges célja, hogy megvitassák az egyes tevékenységekkel kapcsolatos szabályozásokat, lehetőségeket és közösen gondolkodva tegyenek javaslatot arra, hogy mik a szakmai elvárások. Fontos feladatként emelte ki a készülő MUISZ Etikai Kódex megfelelő előkészítését, a bruttó árazás jogszabályba foglalását, és a jelenlegi hatósági ellenőrzési rendszer megújítását, amelyre a MUISZ részben a tagok éstrevételei alapján több javaslatot is megfogalmazott — tájékoztatott nemrég a Szövetség.

Elindult a MUISZ online kampánya 

Ezt ne felejtsd otthon – mi van a profi utazók bőröndjében? címmel indított online kampányt a Magyar Utazási Irodák Szövetsége. Arra biztatja tagjait és az utasokat, hogy kövessék és minél több helyen osszák is meg az utazási irodákkal, utazással, utaztatással kapcsolatos cikkeket, izgalmas írásokat.

2,2 millió vendégéjszaka áprilisban 

2018. áprilisban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2,2%-kal csökkent az előző év azonos időszakának magas bázisa miatt, a belföldi vendégek által eltöltötteké 0,9%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 6,6%-kal emelkedett. 2018. január–áprilisban a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért vendégforgalma 7%-kal, bruttó bevétele 12%-kal emelkedett.

Lupa-tó autóval? 

A Lupa-tónál található strand üzemeltetője szerint a hét végére rendeződnek a parkoló körüli kérdések. Feltáró vizsgálatokat tartanak a területen, és ha esetleg további műszaki intézkedésekre lesz szükség, azokat is teljesíteni tudják még a héten.

Új kihívások előtt a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége 

A 22 éve működő Turisztikai Tanácsadók Szövetsége (TUTSZ) a Kraft & Associates Irodájában tartotta éves közgyűlését.

Finanszírozási megoldások a feldolgozószektor számára 

Az elsődleges feldolgozóipar igényeinek megfelelő finanszírozási megoldást kínál az MKB Bank. Szakértő hozzáértéssel, fejlesztési ötletekkel és finanszírozási megoldással támogatja a szektorban működő vállalkozásokat. Az MKB Bank partnere a feldolgozóiparnak; a cukrászokra, a pékekre és a húsfeldolgozókra is fókuszál, hogy egyre tudatosabban használják és válasszák meg azokat a pénzügyi finanszírozási termékeket, melyek a leginkább testhezállóak.Simon Attilát, az MKB Agrárpartner szakmai vezetőjét kérdeztük.

Balatonon a bérek jelentősen emelkedtek, a munkaerőhiány kezelhető 

A balatoni kiemelt üdülőövezetben jellemzően 50 százalékkal nőttek a bérek az elmúlt két-három évben, a munkaerőhiány kezelhető, a balatoni vendéglátósok felkészültek az idei szezonra - közölte Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke pénteki sajtótájékoztatóján Balatonföldváron.

Elfogták a hét turistáját 

Péntek éjjel lőtték meg altató lövedékkel a Szegedi Vadaspark igazgatója azt a medvét, amely május végén először Nógrád megyében bukkant fel, legutóbb pedig a Csongrád megyei Sándorfalván látták.

Július elsején indul az online számla rendszer 

 Az online számla rendszer július elsejétől éles üzemben fogadja a vállalkozások számláinak adatait, a rendszer használatához a vállalkozásoknak regisztrálniuk kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján, ehhez azonban rendelkezniük kell ügyfélkapus hozzáféréssel. 

Idegenforgalmi fejlődési lehetőség 

Kistérségi együttműködés keretében újabb útszakaszokkal bővítette, egyben vasúti közlekedéssel is elérhetővé tette a Pilisi Parkerdő Zrt. a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózatot. A kesztölci és a piliscsévi önkormányzat, a helyi civil szervezetek és az erdőgazdaság együttműködése nagy jelentőségű a Pilis keleti oldalán fekvő települések turisztikai vonzerejének növelése szempontjából is.

Csökkenhet a szállás-szolgáltatás forgalmi adója 

Az európai viszonylatban is magas, 18 százalékos magyarországi áfakulcs rontja a piaci szereplők jövedelmezőségét, de egy új kormányzati döntés értelmében csökkenhet a forgalmi adó a belföldi szálláspiacon - mondta Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Belvárosi dallamok Siófok Fő terén 

Az 50. jubileumát ünneplő Siófokon júliusban és augusztusban a kulturális programok kiköltöznek a szabadba: hamarosan kezdődnek a Belvárosi Zenei Estek és a Belvárosi Néptánc Estek a Fő térre felállított színpadon, a langyos nyári estéken, a Víztorony szomszédságában.

150 ezer látogatót várnak a VOLT-ra 

A szervezők 150 ezer látogatót várnak a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, amelyet június 26-től 30-ig rendeznek meg a soproni Lővér Kempingben. Az idei fő fellépők közé tartozik a Depeche Mode, az Iron Maiden, az Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts és Steve Aoki.

Az utolsó pillanatok voltak a legizgalmasabbak 

Az OTP SZÉP kártyákra két éve feltöltött 77,2 milliárd forintnak mintegy 98 százalékát elköltötték a kártyabirtokosok. Csak májusban mintegy 1,4 milliárd forinttal csökkent a hónap utolsó napján lejáró feltöltések összege. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók egy része most is az utolsó pillanatban használta fel a SZÉP kártyára töltött összeget. 

Számítunk a véleményére! 

Mivel a most bevezetésre került GDPR felkavarta az állóvizet mind szállodás, mind éttermes körökben, ezért kíváncsiak lennénk, Önöknél sikerült-e áthidalni a kezdeti időszakot. 

Divat a turizmusban 

“Télből a nyárba” mottóval pályázat indul feltörekvő divattervezők számára a legnevesebb hazai iparművészeti szakiskolák és egyetemek részvételével. A pályázók egy olyan hatdarabos kapszulakollekció megtervezésével csillogtathatják meg tehetségüket, amelyet bármelyik nő szívesen viselne, amikor a szürke magyar télből egy napsütéses helyszínre utazik. A kollekcióknak legalább egy olyan kombinálható szettet kell tartalmazniuk, amely hosszabb utazás során is kényelmes viseletet biztosít. A verseny nyertese az Emirates jóvoltából Dubajba repülhet, ahol részt vehet a világhírű Dubai Design Weeken.

A szelfi áldás az élményturizmusnak? 

Ötből négyen posztolnak közösségi média oldalukon nyaralásról, kétharmaduk már az utazás alatt – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. Népszerű tartalmak az önportrék, holott a válaszadók harmada szerint ciki szelfizni. Míg a nők inkább a tökéletes, a férfiak pedig a vicces arcukat szeretnék megmutatni az önmagukról készített fotóval. Nagyjából minden 200. szelfit kíséri valamilyen baleset.

Elkóborolt medve nyomában 

Elkóborolt medve nyomában

A hosszú évek együttműködésének eredménye 

A rodoszi Hotel Evi bejelentette, hogy kizárólagos értékesítője Magyarországon az Anubis Travel.

Az esélyegyenlőség és a turizmus kéz a kézben jár 

Az esélyegyenlőség és a turizmus sokszor kéz a kézben jár - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Több mint száz program Pécsett 

Idén a Múzeumok Éjszakája kulturális programsorozat kiemelt országos helyszíne Pécs lesz, ahol több érdekességgel is várják a látogatókat. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) együttműködve az Emberi erőforrások Minisztériumával belföldi tanulmányútra vitte Pécsre a turizmussal foglalkozó újságírókat június 5-én, hogy már a nagy esemény előtt megismerjék a kiemelt helyszín rendezvényei. Pécsett a nagyközönséget június 23-án, a Múzeumok Éjszakáján, tizenkét helyszínen mintegy száz program várja.

Ön mit tud az online számlázásról? 

Megjelent az online számlázás végrehajtási szabályait tartalmazó rendeletmódosítás. 2018. július 1-jétől kötelező a számlázó-programok online bekötése az adóhivatalhoz. A számlát kiállító vállalkozónál az adatszolgáltatást a program automatikusan végzi el, ez a vállalkozónak semmilyen plusz munkát nem jelent. Az online számlázás a csalárd cégek kiszűrésével a tisztességes vállalkozókat és az államkassza bevételét védi, és jelentősen csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit is.

Új szállodaigazgató a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace élén 

2018. májusától Schwindt-Kiss Andrea igazgatja a Mellow Mood Hotels 5 csillagos szállodáját, a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace-t. 

Dalos kalandra vágyik? 

Befejeződött az első fészkelési időszak a Gödöllői Erdészeti Arborétumban, amely során a Pilisi Parkerdő odútelepén költő énekesmadarak félmilliónál is több hernyót fogyasztottak el, így hálálva meg az erdészek gondoskodását a fészkelő helyekről.

Felújítás alatt 

Felújítják nyáron a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasutat mintegy 960 millió forint állami forrásból, ezért a múzeumvasút őszig nem látogatható - közölte az üzemeltető Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. az MTI-vel.

Eszmecsere a fesztiválokról 

A 2018-as felvételi adatok alapján bár 120 helyet hirdettek, de 900-an jelentkeztek a Budapesti Corvinus Egyetemre azok, akik a turizmust választották hivatásuknak és itt szeretnének tanulni. Az érdeklődés pedig emeli a színvonalat - mondta dr. Zoltayné dr. Paprika Zita dékán a június 4-én a Corvinuson megrendezett turizmusfejlesztés témájú szakmai konferencia megnyitóján.

Jöhetnek a diákok a vendéglátásba! 

A Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget - nyilatkozta az MTI-nek Varga Mihály.

Már nevezhet a hazai legrangosabb gastro&hotel design versenyre! 

A Turizmus & Vendég,  a PPH MEDIA szaklapja, idén nyárra is meghirdeti az ötödik éve indított, és azóta már nemzetközi branddé vált, a hazai Horeca-szegmensben egyedülálló, az egész szakma területét átfogó designversenyét. A verseny neve: Gastro&Hotel Design Award.

Studyval indítja a charterszezont az utazom.com 

Az utazásszervező az Aegean Airlines-szal közösenszervezett tanulmányutat mintegy 20 viszonteladó partnere részére 05.26 és 31-e között.

Vakarózás nélkül üdülhetünk 

A héten a Balatonnál és a Tisza-tónál folytatódik a szúnyogirtás, más területekkel együtt összesen mintegy 35 ezer hektáron - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője.

Turisztikai beruházás a Mátra nyugati részén 

Szurdokpüspöki, Tar és Szuha önkormányzatai közös fejlesztésbe kezdenek, hogy bekapcsolják a Mátra nyugati oldalát a hazai turizmus vérkeringésébe; a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán félmilliárd forintot nyertek el a Nógrád megyei települések a beruházásra, amelynek keretében túrabázist, barlangot, vagy rendezvényteret is kialakítanak - erről Szurdokpüspöki önkormányzata tájékoztatta az MTI-t pénteken..

Robinson Tours study a Sasok földjére 

2018.05.29- 06.02. között, közel 30 kolléga részvételével került megszervezésre a Robinson Tours albániai tanulmányi útja. A csoport Durres régiójának szállodakínálatából kapott ízelítőt a 3 csillagos, hangulatos kis hotelektől az ötcsillagos, all inclusives szállodákig az utazásszervező széles kínálatából - tájékoztatott vasárnap Jakócs Áron ügyvezető.

Népszerű a BeerBike tilalom 

A belvárosi kerületekhez hasonlóan Zuglóból is kitiltják a sörbicikliket július elsejétől - közölte a polgármesteri hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!