Idegenforgalmi fejlődési lehetőség

Kistérségi együttműködés keretében újabb útszakaszokkal bővítette, egyben vasúti közlekedéssel is elérhetővé tette a Pilisi Parkerdő Zrt. a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózatot. A kesztölci és a piliscsévi önkormányzat, a helyi civil szervezetek és az erdőgazdaság együttműködése nagy jelentőségű a Pilis keleti oldalán fekvő települések turisztikai vonzerejének növelése szempontjából is.

Az utóbbi évek kutatásai rámutattak, hogy a Pilisi Parkerdő kirándulóhelyeit egyre többen keresik fel kerékpárral: évente 1,5 millió biciklis látogatási alkalmat regisztrál az erdőgazdaság. Az újonnan megjelenő igényekre válaszul alakította ki a Pilisi Parkerdő Zrt. a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózatot, amely a mostani bővítés eredményeként 350 kilométernyi bejárható erdei utat kínál a Pilisben, a Visegrádi-, és a Budai-hegységben, összesen tíz parkolóval, és két vasúti csatlakozási ponttal. 

A bővítés eredményeképp új erdei kerékpáros útszakaszokat nyitottak meg Kesztölc és Piliscsév, valamint Pilisszántó között. A családok, túrakerékpárosok, és kerékpáros sportolók számára egyaránt jó lehetőségeket kínáló útvonalak eléréséhez új „Parkolj + Bringázz!” parkolóhelyet is kialakítottak Kesztölcön, így 10-re nőtt a hálózatba kapcsolt autós megállók száma.

A kezdeményezés fontos újdonsága, hogy két, immár vasúttal is elérhető kiindulópontot is kialakítottak, egyet Piliscsaba-Klotildligeten, egyet pedig Piliscséven. Mivel az érintett vasútvonalon kerékpárral is lehet utazni, lehetővé vált az erdei kerékpáros túraútvonalak tömegközlekedéssel történő megközelítése.

„Példaértékű az a helyi szintű összefogás, ami a mostani fejlesztést elindította, és lehetővé tette. A civil szervezetek aktív tevékenysége szerencsésen találkozott a kesztölci és a piliscsévi önkormányzat, valamint a projektgazda Pilisi Parkerdő együttműködési szándékával. A konstruktív partnerségnek köszönhetően fontos hálózatfejlesztést hajtottunk végre, az átadott új útszakasz, és az új kiindulópontok hídként kapcsolják össze az egymás melletti turisztikai látványosságokat és magukat a településeket is. Mindez komoly fejlődési lehetőséget jelent a térség idegenforgalmában is, a vasúti közlekedés elérhetővé tétele pedig a praktikum mellett fontos fenntarthatósági üzenetet is hordoz, hiszen a tömegközlekedés használata csökkenti az erdőkre nehezedő légszennyezés mértékét – mondta az átadón Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója.

A hálózat részét képezik a terepen elhelyezett térképes információs táblák is, amelyeken összesen 34 darab, különböző nehézségű túrát javasolnak az erdészek. A táblákon egyben felhívják a figyelmet az erdei kerékpározás szabályaira és etikájára, hogy az erdőt látogató gyalogos, lovas és kerékpáros túrázók egymás igényeire tekintettel, az erdő értékeit közösen megőrizve szervezzék kirándulásaikat. Természetesen az útvonalak szabadon variálhatók, de aki először indul a térségbe kerékpározni, azok számára könnyebbség a szakemberek által összeállított útvonalak bejárása.

 


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.