Balatonon a bérek jelentősen emelkedtek, a munkaerőhiány kezelhető

A balatoni kiemelt üdülőövezetben jellemzően 50 százalékkal nőttek a bérek az elmúlt két-három évben, a munkaerőhiány kezelhető, a balatoni vendéglátósok felkészültek az idei szezonra - közölte Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke pénteki sajtótájékoztatóján Balatonföldváron.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Hoffmann Henrik, a 23 tagszervezetet, illetve közel 3 ezer turizmusban érdekelt balatoni vállalkozót tömörítő BTSZ tagságának visszajelzéseire hivatkozva cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint egymillió forintos havi fizetést is el lehet már érni a Balatonnál. "Egymilliót nem, fele ennyit is csak kevés helyen, de százezreket lehet keresni kemény munkával" - mondta a balatoni bérekről, amelyek számításai szerint, főként az áfacsökkentésnek köszönhetően évente 10-20 százalékot emelkedtek az utóbbi 2-3 évben, mára megközelítve a nyugati bérszínvonalakat. Példaként említette, hogy a szakácsok, séfek fizetése akár meg is duplázódott, egy szállodai szobaasszony három évvel ezelőtti 120 ezer forintos havi fizetése pedig ma már 200 ezer forint körül alakul. 

Az áfacsökkentés mellett a forgalom- és a fizetőképes kereslet növekedésének is köszönhető, hogy a vendéglátás jövedelmezősége javult és a bérek emelkedtek, amely tendencia Hoffmann Henrik szerint a következő években is fenntartható lesz.

A BTSZ elnöke beszélt arról is, hogy a Balaton mára európai összehasonlításban az egyik legkomplexebb, ár-értékarányban is az egyik legversenyképesebb üdülőhellyé vált. Ennek is köszönhető, hogy az év első 3 hónapjában több mint 17 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma az üdülőrégióban - számolt be a KSH adatokról.

A munkaerőhiányról azt mondta, országos jelenségről van szó, ami a Balatonnál a szezonalitás miatt erősebben jelentkezik. Minden évben meg tudták oldani, szerinte jó szervezéssel idén is megoldható lesz ez a probléma betanított, átképzett, és diákmunkásokkal. Közölte, a munkaerőhiánynak csak részben oka a külföldre vándorlás, hiszen egy felmérés szerint a magyar munkavállók 5 százaléka dolgozik külföldön, ami nem esik messze a 3,9 százalékos európai átlagtól és sokkal jobb helyzetet mutat, mint Romániában, ahol 20 százalékos ez az arány. A probléma okai között van, hogy elvesztették a szakmák a becsületüket, amin a javuló fizetések változtatni fognak, valamint az, hogy nőtt a turisztikai vállalkozások száma, ami több munkaerőt igényel - tette hozzá.

Forrás: MTI


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.