Már nevezhet a hazai legrangosabb gastro&hotel design versenyre!

A Turizmus & Vendég,  a PPH MEDIA szaklapja, idén nyárra is meghirdeti az ötödik éve indított, és azóta már nemzetközi branddé vált, a hazai Horeca-szegmensben egyedülálló, az egész szakma területét átfogó designversenyét. A verseny neve: Gastro&Hotel Design Award.

Idei versenyünk során már az elnevezésben is történt változtatás. Ugyanis bár korábban is lehetett minden alkalommal hotel kategóriában nevezni, azonban úgy láttuk helyesnek, ha a szállodák designjai, megjelenései mostantól ugyanolyan kiemelt fókuszt kapnak, mint a vendéglátóhelyeké, és ezt jelezzük már a pályázat nevében is: így bővült a név Gastro&Hotel Design Award-ra. Mostani, megújult versenyünkre a nevezési határidő: június 29.

Másik fontos új elem idén, hogy a tematikusságon alapuló tervezés, megjelenés, a tematikus szemlélet kiemelt hangsúllyal szerepel, ezért idei kiemelt kategóriánk e csoportba tartozó vendéglátóhelyek és szállodák, ahol a fontosságot jelezve, és értékelve azt, aki e kategóriába nevez – lényegesen kesebb nevezési díjért teheti ezt meg, mint a többi pályázati lehetőségnél.

A korábbi évek tapasztalatai alapján úgy döntöttünk, idén alapvetően megújítjuk a teljes kategóriarendszert a pályázati kiíráson belül: jóval egyszerűbbé, érthetőbbé változtattuk át, emiatt lényegesen kevesebb időt vesz igénybe egy pályázat beadása, mint az előző években.

Amin nem változtatunk, és amiből nem engedünk egy jottányit sem, hogy a rangos nemzetközi szakmai zsűri tagjaiból álló bírálók továbbra a minőséget díjazzák, a legszebb, leghatásosabb, akár meghökkentő pályamunkákat emelik ki szívesen a többi beadott pályamunka közül, a díjkiosztó gálaestre pedig ismét nagyon extravagáns, elegáns körülmények közt kerül majd sor október 4-én, a Larus rendezvényközpontban.

Most tehát nem kell mást csinálnia egy-egy vendéglátóhely, vagy szálloda tulajdonosának, üzemeltetőjének, vagy az adott hely belső építészeti munkáit végző stúdióknak, designereknek, minthogy átnézik az itt elérhető idei, részletes pályázati kiírást, és induljon a verseny!

 

 

 

Forrás: Vendég


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.