A Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének élén

A Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének élén 

A Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége legutóbbi közgyűlésén Bán Teodórát választotta elnökévé a BMC Budapest Music Centerben. 
Egy ritka rétisas gyűrűje

Egy ritka rétisas gyűrűje 

A Pilisi Parkerdőben folyó természetvédelmi munka eredménye, hogy idén ismét két ritka, fokozottan védett rétisas fióka látott napvilágot a Pilismaróti Erdészet területén lévő fészekben. A fészkelés nyugalmát az erdőgazdaság szakemberei védőzónával biztosították, a fiókákat pedig a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek vezetésével a közelmúltban meggyűrűzték.

Tűz ütött ki egy hévízi szállodában 

Több mint háromszáz embernyugodt éjszakáját zavarta meg egy tűzeset Hévízen, 2018.05.31-én éjjel/hajnalban. A dolgozók egyike pedig megsérült - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Humoros rendőrségi felhívás 

A nyári szezon beköszöntével a rendőrség egy vidám videóval hívja fel a figyelmet a vízparti veszélyekre. Idén az olimpiai bajnok úszó Kenderesi Tamás segítette ezt a munkát.

Százéves erdők Magyarországon 

Minél idősebb egy erdő, annál inkább várható, hogy gazdag élővilágnak ad otthont. Turisztikai vonzerejük sem lebecsülendő - hiszen ki ne részesítené előnyben kirándulásai során a vadregényes tájakat, melyek külön színfoltjai lehetnek az öreg erdők, mesebeli formájú és méretű fákkal. A tölgyerdők természetvédelmi kezelését megalapozó nemzetközi projektünkhöz kapcsolódva a magyarországi "százéves" erdőkről adunk körképet.

Buszparkolás, futás, kerékpározás 

Ismét teltházas MUISZ-vacsorára gyűlt össze az utazási irodai szakma május 29-én az érdekes elnevezésű Neked Csak Dezső-ben, ebben a 32 sörcsapos pultos sörszalonban, ahol a hagyományos cseh lágersörök mellett a magyar és külföldi craft beer-szcéna legkiemelkedőbb főzdéinek söreivel is kínálják a vendégeket.
MagyarországON: 70 pályázat érkezett!

MagyarországON: 70 pályázat érkezett! 

Számítottunk rá, hogy sokan megragadják a megmérettetés lehetőségét, és neveznek újdonatúj versenyünkre, a MagyarországON-ra, de hogy végül még annyian regisztrálnak, amennyivel már 70-re nőtt a nevezések száma, nem gondoltuk.
Júniusban is Zenél a város!

Júniusban is Zenél a város! 

A Zenél a Város egy egész éven át tartó klasszikus- és komolyzenei koncertsorozat, mely ebben az évben összesen tizennégy előadással ajándékozza meg a közönséget az értékes dallamok élményével.

Növelte nyereségét a Bahart 

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 2017. évi adózás előtti eredménye 144,6 millió forint lett, 5,7 százalékkal több az előző évinél.
A világ legjobb kávézóiból három Budapesten van

A világ legjobb kávézóiból három Budapesten van 

Május 31-én jelenik meg a Lonely Planet legújabb kalauza, amiben a szerzők csak és kizárólag a világ kávézóival foglalkoztak, ahogy azt a kötet alcíme (Egy kóstolói kalauz a világ legjobb kávéélményeihez) is leírja.

Még lehet jelentkezni a Virágos Magyarország versenyre 

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny Szervező Bizottsága 25. alkalommal indítja útjára hazánk egyik legnépszerűbb mozgalmát, amelyre még több, mint két hétig van lehetősége jelentkeznie az ország városainak, falvainak, kerületeinek. A jubileumi évben a szervezők minél több, rekordszámú település nevezését szeretnék elérni, ezért meghosszabbították a jelentkezési határidőt, amely így 2018. június 15.

Átfogó fesztiválkutatás 

A Magyar Fesztivál Szövetség szakmai támogatásával készült felmérés a 2016-os magyarországi fesztiválkínálatot, annak legfontosabb adatait, mutatót és trendjeit, valamint a támogatási és finanszírozási gyakorlatot elemezte. Hasonló átfogó vizsgálatra utoljára 13 évvel ezelőtt volt példa, az akkori kutatás hosszú időre referenciaponttá vált és segítette a döntéshozókat a minőségi szempontok érvényre juttatásában - olvasható az MMA és az intézet közleményében.

Nyíregyházán jártak a rzeszówi média képviselői 

2018. május 17-19. között a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. meghívására - egy study tour keretében – a lengyelországi Rzeszów város média képviselői látogattak el Nyíregyházára - közölte hétfőn a TDM-szervezet.

Montenegrói study tour a Robinson Tours-szal 

2018 május 22 és 26 között Montenegróban látta vendégül viszonteladó partnereit és munkatársait a Robinson Tours, hogy bemutassa tengerparti szálláskínálatát és látnivalóit. Idén első ízben szerepel az iroda kínálatában montenegrói nyaralás repülős csomagajánlatként, a korábbi csak egyéni utazással kínált szállásajánlatok mellett. A turnusokat a Wizz Air Budapest-Podgorica szombati járatához igazították. A tanulmányút során az ország legnépszerűbb tengerparti üdülővárosaiból, szállodáiból és látnivalóiból kaptak ízelítőt a résztvevők - közölte hétfőn az utazásszervező.

Anyukám mondta: ismét lesz Gönci Barack Vigasság 

Július elején hetedik alkalommal rendezik meg a Gönci Barack Vigasságot, amikor minden a barackról szól majd. Három helyszínen folyik majd a vigasság, a fesztivál három helyszíne Boldogkő vára, a Bestillo Pálinkaház, valamint a Terra-Boldogkő látványpince.

Turisztikai applikációt fejlesztenek Szegeden 

Szegedi turisztikai applikációt fejleszt az SZTE Kommunikáció Tanszéke. A fejlesztés célja, hogy bevonják az egyetemi gyűjteményeket, látogatható emlékeket is a város turisztikai körforgásába. A projekt alapját jelentő kutatást a Kommunikáció Tanszék készítette el, az applikáció létrehozását Illés Réka egykori kommunikáció szakos hallgató és Rózsa Dániel programozó valósították meg.

Kisvonatot Mezőtúrnak! 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert, több mint 400 millió forintból kezdődnek turisztikai fejlesztések Mezőtúron; egyebek mellett interaktív helytörténeti kiállítással, megújuló kovácsműhellyel, városnéző kisvonattal bővül a település kínálata - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel.

Új fióka a fészekben 

Csodás helyen, Budapest érintetlen Duna-partján kapott helyet a legfiatalabb családtag. A múlt században fénykorukat élő csónakházak visszanyerik régi bájukat és amellett, hogy a vízisport szerelmesei újra birtokba vehetik ezeket az épületeket, megnyílik délpest és az agglomeráció új étterme és rendezvényközpontja. A sorban harmadik csónakház épületét két részre osztották: a Duna felőli oldalon a VakVarjú legújabb tagja, míg a Vízisport utca felőli oldalon a rendezvényterem, a Dunai CsónakHáz kapott helyet. A két létesítmény egymástól függetlenül üzemel és várja a VakVarjú éttermek szerelmeseit és a rendezvények vendégeit Pesterzsébeten.

Értékek és élmények nyomában 

A Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvényt idén május 28- június 03. között tartják. A rendezvény nyitóhétvégéjének május 25-27. között a soproni Várkerület ad otthont, kapcsolódva a Soproni Bornapok hagyományőrző rendezvényéhez.

Ne maradjon le, már csak pár szabad hely van! 

A Magyar Instagram Körkép 3.0 kutatás eredményeinek és az Instagram legfrissebb híreinek ismertetése, a turisztikai szektorra fókuszálva. Az aktuális globális és hazai trendek és érdekességek (fun fact-ek) bemutatása, mindezt az adatvezérelt marketing gondolkodás jegyében.

Ön készen áll? 

Május 25 után Magyarországon is kötelező alkalmazni az Európai Unió új általános adatvédelmi rendeletét (GDPR), amely – tekintettel arra, hogy az adatkezelők többségét érinti – a biztosítási szférában is változásokat hoz. Az új szabályozás egész Európában erősebb jogosítványokat ad az ügyfeleknek, hogy maguk rendelkezzenek adataikkal, hívja fel a figyelmet a nemzetközi képviseleti szervezet tájékoztatójával összhangban a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Ingázás az ingatlanért 

A főváros egyre növekvő ingatlanárai után az agglomerációs települések népszerűsége és áremelkedése is rohamtempóban nőtt az elmúlt időszakban. Vajon meddig kell mennünk, hogy kedvezőbb ingatlanárakat találjunk? Hol húzódik a fővárosba ingázás határa és hogyan alakul a második agglomerációs körzet ingatlanpiaca? 

Jaj nektek, akik megtévesztettétek a fogyasztókat! 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Exch-Immo Kft. és a Club Hotels Europe Ingatlanhasznosító Kft. megtévesztette a fogyasztókat üdülési jogaik eladásáról szóló ajánlatokkal. A jogsértésekért együttesen mintegy 41 millió forint bírságot szabott ki a GVH.

Kész a Sziget program! 

A brit multi-instrumentalista zenész, Bonobo, az EDM producer és DJ, Flux Pavilion vagy a holland Yellow Claw duó is fellép a Szigeten. Ezekkel az előadókkal vált teljessé a fesztivál zenei palettája.

Helyreigazítás 

A 2018. 05. 17-én a Turizmusonline-on megjelent “Tiborczé az egymilliárd forintos hotel” című cikkünkkel kapcsolatban.

Kempinski felújítás: kortárs design, toppanorámával 

Befejeződött a szobák és lakosztályok felújításának első szakasza a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben. Jövőre folyt. köv.

Virtuális pálinkaséta a 10 éves Villányi Pálinkával 

A hazai pálinka piacot az utóbbi 10 évben hullámhegyek és völgyek tarkították, ebben a környezetben egy kereskedelmi főzdének sem volt egyszerű az életben maradás. A Magyarbólyi pálinkafőzde idén 10 éve vásárolta meg első szőlőtörköly alapanyagát és főzte le belőle első Villányi Törkölypálinkáját, amelyet már az első évben aranyéremmel díjaztak a szakértők. A tulajdonosok töretlen lelkesedésének köszönhetően a mai napig főzik a finomabbnál finomabb gyümölcs- és törkölypálinka nedűket, és még legalább ennyi ideig szeretnének a hagyományok és a minőség jegyében működni a pálinka piacon. De miben rejlik a minőségi pálinkafőzés titka? Erről kérdeztük Nagy Sándort, a cég általános igazgatóját, pálinka szakértőjét.

Jobbnál-jobb programokkal vár az 50 éves Siófok 

Ezen a nyáron a megszokottnál is nagyobb lesz a pezsgés Siófokon: idén ünnepli várossá avatásának 50. évfordulóját, melyet egész éves rendezvénysorozattal tesz felejthetetlenné.

Elindult a Kutyabarát Balaton szezon 

A szakma érintettjei egy ünnepélyes balatoni szezonnyitó alkalmával 2018. május 24-én, csütörtökön, Balatonlellén számoltak be a kutyásokat érintő újdonságokról, hogy megismertessék a gazdikkal a 2018-as sokszínű balatoni kutyás életet.

4 helyet lépett elő az Országház épülete 

A tavalyi 14. helyről a 10. helyre lépett elő az Országház épülete a Tripadvisor "a világ legnépszerűbb látnivalói" listáján.

Díjat kapott Panyola 

A fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért” díjkategóriába került az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség immár hetedik alkalommal kiírt pályázatán – öt másik magyarországi településsel együtt a 600 lelkes szatmári kis falu, Panyola. A Magyarországi Falumegújítási Díj ünnepi rendezvénye a korábbi győztes, Nagypáli községben zajlik ma és holnap (május 24-25.).

Tisztújítás az MNGSZ-nél 

Idén ünnepli a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség 50. jubileumát. Tisztújító közgyűlésén kiderült, a fiatalokat helyezik majd a középpontba a következő években.

Részletes kutatás a hazai vendéglátásról 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete 2017.  második felében egy kérdőíves felmérést készített azzal a céllal hogy megtudja, a vendéglátó vállalkozók vajon miként viszonyulnak az ágazatot érintő aktuális problémákhoz, valamint a vendéglátó szakmai szervezetekkel kapcsolatos elvárásokhoz.

Tanösvény lábadozóknak 

Szív- és érrendszeri betegek, magas vérnyomással élők, valamint cukorbetegek rehabilitációját segítő tanösvényt avattak kedden a Miskolcon, a bükki Csanyik-völgyben, az Út az egészséghez program keretében.

Hévíz a törzsvendégeké? 

Tény, hogy a legnagyobb elismerés egy üdülőhelynek, étteremnek vagy szállodának az, ha évről évre visszatérnek hozzá a vendégek. Ezért a hazai és nemeztközi díjak mellett erre a legbüszkébbek azok, akik az elégedett vendégekért dolgoznak nap, mint nap.

Négy hétvégén ismét a gyalogosoké a Szabadság híd 

Idén is a gyalogosoké lesz négy nyári hétvégére a forgalomtól elzárt Szabadság híd - mondta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra szerdán Budapesten.

12,4 százalékkal nőttek a keresetek az első negyedévben 

Nagymértékben, 10,2 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek 2018. első negyedévében Magyarországon, a bruttó és nettó bérek egyaránt 12,4 százalékkal nőttek. A 2016 novemberi hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően – a tavalyi évet és az idei első negyedévet figyelembe véve - több mint 20 százalékkal emelkedtek a keresetek a nemzetgazdaságban, ami tovább segíti felzárkózásunkat az európai bérekhez. A több mint öt éve töretlenül emelkedő reálbérek igazolják, hogy egyre jobban megéri dolgozni hazánkban.

Ő a Gourmet fesztivál legjobb kiállítója 

Idén is hatalmas volt az érdeklődés a legmenőbb hazai gasztrofesztivál iránt. A négy nap alatt több mint húszezren mentek el Gourmet Fesztiválra, a Millenárisra.

Megújuló reformkori gyógyhely 

Reformkori Divatházzal, új pihenőparkokkal, garantált programokkal, valamint számos interaktív és kipróbálható eszközzel is bővül Balatonfüred turisztikai kínálata a 2019-es szezonra. Az önkormányzat egymilliárd forint uniós támogatást nyert a város komplex gyógyhelyi fejlesztésére, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség hathatós szakmai közreműködésével valósul meg.

Mit tesz a turizmusért a miniszterelnök kabinetfőnöke? 

A miniszterelnök kabinetfőnöke megannyi feladat-, és hatáskör mellett felel a turizmusért és vendéglátásért - derül ki a Magyar Közlöny május 22-i számából.

Hogyan kapcsolódik a Miniszterelnökséget vezető miniszter a turizmushoz 

A Miniszterelnökséget vezető miniszternek is lesznek dolgos napjai a 94/2018-as kormányrendelet szövege alapján.

Natura 2000 díjas egy magyar természetvédelmi projekt 

A nemzetközi szakmai zsűri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által koordinált „Partnerség a parlagi sasokat érintő mérgezések megszüntetéséért” című pályázatot hirdette ki győztesnek a „Természetvédelem” kategóriában induló 35 pályázat közül. Így a díj négy éves történetében először ünnepelhetünk magyar győztest a díjazottak között. Az MME nemzetközi szervezete a BirdLife International bolgár, görög és spanyol partnerszervezetei további két kategóriában hozták el az első díjat.

A keresések 73%-a főleg az inspirálódást szolgálja 

Egyre nagyobb szerephez jutnak a közösségi utazási portálok nyaralásaink megtervezésekor? Ezt a kérdést veti fel egy, a comScore és a TripAdvisor által közösen végzett nemrég megjelent kutatás. A tanulmány azzal a céllal készült, hogy betekintést adjon az utazóközönség online böngészési szokásaiba a teljes vásárlási ciklus alatt – tervezéstől a foglalásig.

A SZÉP-kártya használatáról megjelent hírek között több pontatlanság is szerepelt 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége évről-évre felhívja a munkavállalók figyelmét a SZÉP kártyán felhalmozott, május végén lejáró összegek felhasználására. A SZÉP kártya, mint juttatási forma a legnépszerűbb cafeteria elemek egyike, hiszen nő a feltöltött valamint a felhasznált összeg is. A Kártyakibocsátó Bankok tájékoztatása szerint jelenleg kb. 300.000 SZÉP kártyán mintegy 4 milliárd forint 2016-ban feltöltött összeg található - hivta fel a figyelmet a Szövetség kedden.

A belépőárak néhol emelkednek 

Siófokon múlt pénteken, Balatonfüreden múlt szombaton, a többi Balaton-parti településen pünkösdkor nyitottak, vagy június elején kinyitnak a fizetős strandok, amelyeken tavaly óta összesen több mint 2 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre. A belépőárak néhol emelkednek.

Az új kabinet nem csökkenti a főváros hatásköreit 

A főváros és a kormány közötti szorosabb együttműködési szándékot jelentett be a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a főpolgármester pénteken Budapesten, közösen tartott sajtótájékoztatójukon.

Ismét licitálnak a jó helyen lévő ingatlanokra 

Igazából teljesen mindegy, hogy emlékszik-e valaki: az ingatlanok iszonyatos árakon mennek el.

Hogyan költsünk el 3,5 milliárdot két hét alatt? 

Lehet, hogy ezt a SZÉP-kártya tulajdonosok is tudni szeretnék.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!