Operatív vezérigazgató-helyettes a Magyar Turisztikai Ügynökségnél

Operatív vezérigazgató-helyettes a Magyar Turisztikai Ügynökségnél 

A múlt hónapban operatív vezérigazgató-helyettest nevezett ki a Magyar Turisztikai Ügynökség Kocsmár Kornél személyében.

Adószakértő értelmezi az új cafeteria-szabályokat 

A szakértő elemzéséből kiderül, hogy melyek az új cafeteria-szabályozással járó kedvező és kedvezőtlen változások.

Uniós jogot sért a SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány rendszere 

Az Európai Unió Bírósága szerint nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei - mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Az Európai Bíróság elé megy Erzsébet

Az Európai Bíróság elé megy Erzsébet 

Az Európai Bizottság csütörtökön közölte, hogy két ügyben is újabb szakaszba lépteti a Magyarország ellen korábban indított kötelezettségszegési eljárásokat: a béren kívül adható juttatások ügyében az Európai Bírósághoz fordul, az ipari kibocsátások miatt pedig úgynevezett indoklással ellátott vélemény érkezik Brüsszelből Budapestre.
Mélyponton a cafeteriát adó cégek aránya

Mélyponton a cafeteriát adó cégek aránya 

Eddig nem látott mélységbe zuhant azon cégek aránya, amelyek béren kívüli juttatást kívánnak adni dolgozóiknak. A következő egy évben a hazai kkv-k mindössze 42%-a tervez alkalmazni természetbeni juttatást. A különböző cafeteria elemek alkalmazásának gyakoriságát tekintve az élen az Erzsébet-utalvány áll, melyet a közlekedési költség térítése és a SZÉP Kártya követ – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. 

Erzsébet-táborok Kovács Ágnes és Kokó vezetésével 

Idén közel 135 ezer ember részesül üdülési támogatásban az Erzsébet-program keretében, és ebből több mint 72 ezer gyermek jut üdülési és táborozási lehetőséghez. 

Továbbra is a SZÉP kártya a legnépszerűbb 

Továbbra is a SZÉP kártya a legnépszerűbb, de az Erzsébet utalvány idén már csak kevéssel marad le

Megváltozott az Erzsébet-utalvány neve és külleme 

 Az év elejétől megváltozott néven és megjelenéssel adják ki az Étkezési Erzsébet-utalványt, ettől függetlenül mind a tavaly, mind az idén kiadott utalványok érvényesek - közölte a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) logisztikai igazgatója a szolgáltató csütörtöki sajtótájékoztatóján a fővárosban.

Lopott Erzsébet-utalványokat találtak Győrben 

Csaknem kétmillió forint értékű lopott Erzsébet-utalványt találtak rendőrök Győrben, egy közúti ellenőrzésnél - közölte a megyei főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
Egyre kevésbé adnak béren kívüli juttatásokat a kisvállalkozások

Egyre kevésbé adnak béren kívüli juttatásokat a kisvállalkozások 

Míg a kisebb méretű kkv-k körében egyre kevésbé alkalmaznak béren kívüli juttatásokat, a nagyobb vállalkozások túlnyomó részénél továbbra is népszerű juttatási forma. A különböző cafeteria elemeket tekintve továbbra is az étkezési és a közlekedési hozzájárulás a legnépszerűbb – derül ki a kkv vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

Tízezer új Erzsébet-utalvány elfogadóhelyet szeretnének 

További tízezer Erzsébet-utalvány elfogadóhelyet szeretnének bevonni február közepéig. A cél az, hogy a jövőben minél többen igénybe tudják venni az utalványt.

Mi lesz a bérekkel és juttatásokkal 2013-ban? 

Átlagosan mintegy 250 ezer forintot biztosítanak cafetériára 2013-ban a munkáltatók.

Erzsébet utalvány kerül a tűzre télen 

Pusztadobos, Vajdácska, Zsadány, Ózd és Vilmány településeken, az ország leghátrányosabb kistérségeiben működő öt általános iskola és óvoda fűtési költsége lesz kevesebb idén télen, miután az intézmények az Erzsébet-utalvány brikettpályázatának nyerteseként több tonna fűtőanyaghoz jutnak hozzá.

Érthetetlen a SZÉP Kártya és az Erzsébet-utalvány uniós kritikája 

A nemzetgazdasági tárca érthetetlennek tartja a SZÉP Kártya kibocsátásának feltételeit ért uniós kritikát, és az Erzsébet-utalvány vizsgálatát is indokolatlannak nevezi hétfői reagálásában.

Az Erzsébet-utalvány az élen 

Azon munkáltatók, amelyek már döntöttek az idei béren kívüli juttatásokról, leginkább az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt, és a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott támogatást adják munkavállalóiknak, de a cégek harmada még nem határozott arról, ad-e cafetériát dolgozóinak - derül ki a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) közös felméréséből.

Szállás, rekreáció, meleg étkezés évi 450 ezer forintért 

Az eddig éves szinten a tervek szerint 300 ezres keretet kínáló Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) 2012-ben már 450 ezer forintnyi összeg használható fel szállásra, evésre, sportra. Az NGM jó híre, hogy a próbaidőt követően idéntől teljes üzemmódra kapcsolt a kártya.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!