Adószakértő értelmezi az új cafeteria-szabályokat

A szakértő elemzéséből kiderül, hogy melyek az új cafeteria-szabályozással járó kedvező és kedvezőtlen változások.

Ahogy arról a Turizmus Online-on is beszámoltunk, június 7-én elfogadta az Országgyűlés az új cafeteriaszabályokat. Ennek értelmében megmarad a SZÉP-kártya turisztikai ösztönző hatása: az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben, ezen felül a közszféra alkalmazottjainak 100 ezer forintot, a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató.

Az RSM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. blogján Hegedűs Sándor adóüzletág-vezető kifejti azokat a kedvezőtlen és kedvező változásokat, amelyek az új cafeteria-szabályozással járnak. Eszerint a béren kívüli juttatásokra vonatkozó kedvező adózási forma – azaz 100 forint nettójuttatáshoz kapcsolódóan 34,51 forint adóteher – összesen csak a 450 000 forintos ún. rekreációs keretösszeg erejéig adózik e kedvező formában. Amennyiben a két juttatási forma összesen meghaladja a rekreációs keretösszeget, az már egyes meghatározott juttatásnak minősül 49,98 forintos adóteherrel.

Kikerül a béren kívüli juttatások közül és csak egyes meghatározott juttatásként adható a későbbiekben – már ha valakinek az ilyen formában megéri:

  • a munkahelyi étkeztetés
  • az iskolakezdési támogatás
  • helyi utazásra szolgáló bérlet
  • iskolarendszerű képzés költsége
  • önkéntes kölcsönös nyugdíj-, egészség-, és önsegélyező pénztárba befizetett munkáltatói, foglakoztatói havi hozzájárulás

Az Erzsébet-utalvány megszüntetése

Szintén kikerül a béren kívüli juttatások köréből az Erzsébet utalvány is, tekintettel az Európai Bíróság februári döntésére. A korábban is szinte készpénzzel felérő juttatásként számon tartott Erzsébet utalvány helyére kerül kissé megemelt összegben a készpénzjuttatás lehetősége.

A szakértő meglátásai

Hegedűs Sándor úgy véli: az EB Erzsébet utalványra vonatkozó kedvezőtlen döntését sikerült ellensúlyozni a készpénzjuttatás lehetőségével. Igaz szintén, ha nem is ennyire rugalmas és a munkavállalók számára kedvező megoldást jelenthetett volna az utalványforgalmazás liberalizálása is.

A korábban többször bejelentett járulékmentes készpénzjuttatás lényegében sajnos nem új elemként, hanem az Erzsébet utalvány lecserélésére szolgál, ezáltal nem éri el a korábban várt célt, hogy bizonyos összeghatárig csökkentse az adóék mértékét, így ösztönözve a vállalkozásokat egy jelentősebb nettó értéket eredményező fizetésemelésre.

A béren kívüli juttatások körének és értékhatárainak módosítása a munkavállalók számára kedvezőtlen következményekkel járhat. Például az a munkavállaló, aki eddig egyszerre vett igénybe Erzsébet utalványt és helyi közlekedésre jogosító bérletet, összesen éves szinten akár több mint 200 000 forint értékben, az eztán már csak a 100 000 forint készpénzjuttatásra számíthat, hogy az eddigi bérlet és Erzsébet utalványból fedezett beszerzéseit finanszírozza.

Pozitívum, hogy az adómentes juttatások köre bővül és a többi eleme fennmarad így továbbra is cafeteria rendszerek kedvelt elemei maradhatnak a lakáscélú juttatások.

Bővebben ide kattintva olvashat a témáról.

Forrás: RSM DTM Blog


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.