Ekkor lehet újra a régi az európai légiágazat

Ekkor lehet újra a régi az európai légiágazat 

Az európai légiforgalmi irányítást összehangoló, brüsszeli központú szervezet (Eurocontrol) frissített jelentése szerint az európai légi forgalom 2025-re elérheti a koronavírus-járvány előtti, 2019-es szintet, vagyis az évi 11,1 milliót is meghaladó járatszámot.
Még hat év, mire utoléri magát az európai légi közlekedés?

Még hat év, mire utoléri magát az európai légi közlekedés? 

Az Eurocontrol friss elemzése alapján 2023-ban érheti el kontinensünk légiközlekedése a 2019-es év szintjét, de a pesszimista előrejelzés szerint a geopolitikai helyzet és az energiakrízis miatt a helyreállás akár 2028 utánig is tarthat - írja az AIRportal.hu.
A járvány előtti forgalom 84 százalékát hozhatja a légiközlekedés

A járvány előtti forgalom 84 százalékát hozhatja a légiközlekedés 

A negatív hatások ellenére folyamatosan bővülő, átlagosan a 2019-es szint 84 százalékát elérő járatszámra számít az idei évre az Eurocontrol. Több légitársaság már most is nagyobb kapacitást kínál a járvány előttihez képest - írja az AIRportal.hu.
Csaknem a járvány előtti szinten lehet idén az európai légiforgalom

Csaknem a járvány előtti szinten lehet idén az európai légiforgalom  

Az Eurocontrol összegzése szerint az elmúlt évben összességében nem változott jelentősen a légiközlekedés helyzete 2020-hoz képest, bár a javulás vitathatatlan, és idén akár a járvány előtti forgalom 90 százaléka is elérhető - írja az AIRportal.hu.
A forgalommal a járatkésések is visszatértek Európába

A forgalommal a járatkésések is visszatértek Európába 

Emelkedett az átlagos járatkésés mértéke nyárra, és bár a járvány előtti szintektől ez még messze van, a dokumentum-ellenőrzés miatti csúszások részaránya megugrott - írja az AIRportal.hu.
Ilyen lesz 2021 a légiközlekedésben

Ilyen lesz 2021 a légiközlekedésben 

Több mint 50 milliárd euró veszteség, 6 millió elmaradt járat és közel 200 ezer elbocsátott dolgozó: az Eurocontrol összefoglalója szerint ez jellemezte az európai légiközlekedést tavaly, és az idei kilátások sem túl jók - írja az AIRportal.hu.

További bevételkieséssel számol az Eurocontrol 

A korábban vártnál kisebb légiforgalomra számít az Eurocontrol a tagállamok légterében, és a korábban becsülthöz képest 30 milliárd euróval több bevételkieséssel kell számolnia a légiközlekedési ágazatnak a frissített, hétfőn megjelent előrejelzés szerint.
Zuhanórepülésben a légiközlekedés

Zuhanórepülésben a légiközlekedés 

Eddig mintegy 140 milliárd euró bevételkiesést okozott a légiközlekedési iparág fő szereplőinek a koronavírus-járvány, a felkínált kapacitás pedig alig a fele a tavalyinak - mondta Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója kedden.
Megtorpant Európában a járatok számának bővülése

Megtorpant Európában a járatok számának bővülése 

Júniushoz képest jelentős javulás állt be az európai légiforgalomban az év hetedik hónapjára, legalábbis ami a járatok számát illeti. Viszont a tavalyi azonos időszakhoz képest a kapacitás 61 százaléka még így is hiányzott, és megtorpanás szintén érzékelhető - írja az AIRportal.hu.
Sorra állnak le a légitársaságok

Sorra állnak le a légitársaságok 

A kormányok által a koronavírus miatt bevezetett kényszerintézkedések miatt egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még járatokat teljesítő cégek pedig jelentős kapacitás-csökkentést hajtottak végre. Az érdekükben felszólaló Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet.

Több késést, kisebb forgalmat hozott a december 

Tovább csökkent a légiforgalom az év utolsó hónapjában, a késések azonban újból nőttek az előző évhez képest - írja az AIRportal.hu

Időzített bomba az egységes európai égbolt hiánya 

Az egységes európai égbolt koncepció bevezetését sürgette Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója és Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szöuli éves közgyűlésén kedden.

Gyakoribb késésekre kell készülni az európai légiközlekedésben 

A késések gyakoriságának növekedésére kell készülni az európai légiközlekedésben a lassú kapacitásbővítés következtében, 2040-re a mostaninál hétszer több járat indulhat akár két órával később a tervezettnél - közölte kedden az európai légiirányítási ügynökség (Eurocontrol).

700 millió eurós bukta a repülésben 2050-ig 

Az Eurocontrol előrejelzése szerint a szélsőséges időjárás 2050-re mintegy évi 700 millió euró kárt okoz a légi közlekedésben, ezért a légitársaságoknak és a repülőtér-üzemeltetőknek is fel kell készülniük a várható hatásokra.

A Krím feletti légtér elkerülését javasolják uniós szervek 

A Krím-félsziget feletti légtér elkerülését javasolta csütörtökön a légitársaságoknak az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) és az Eurocontrol.

Emelkedett a légiforgalmi incidensek száma 

Mintegy hét százalékkal emelkedett a légiforgalmi szolgáltatásokhoz köthető légi incidensek száma - derül ki az Eurocontrol 2013-as biztonsági jelentéséből.

Vulkáni hamu: a tervezett 90 000-ből 900 járat nem indult 

A londoni Volcanic Ash Advisory Centre (VAAC) jelentése szerint néhány helyen még található koncentrált mennyiségben hamu Európa fölött, frissítette az Eurocontrol szerda délelőtt 10-kor az európai légiközlekedés helyzetéről adott jelentését.

Nem kavart be az izlandi vulkán 

A szombaton bekövetkezett izlandi vulkánkitörés ellenére zavartalan a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma és egyelőre az európai légtérben sem kell korlátozásokra számítani. Bár a Grimsvötn nevű tűzhányó hamufelhője nagyobb, mint a tavaly egész Európa légiforgalmát megbénító Eyjafjallajökullé volt, egyelőre nincs szükség a 2010 áprilisában alkalmazott légtérzárra.

Fapadosok az euórpai légiforgalom növekedése mögött 

0,8%-kal 9,49 millióra nőtt 2010-ben előző évhez képest az Európa egén szálló légi járatok száma, a növekedés elsősorban a fapadosoknak köszönhető - tájékoztatott az Eurocontrol, európai légi irányítási szervezet.

Tavasszal új légügyi stratégia 

A magyarországi vidéki repterek kihasználtságának növelésével, a légi közlekedés versenyképességének javításával is foglalkozik a tavaszra elkészülő légügyi stratégia, amely a várhatóan őszre megszülető új légi közlekedésről szóló törvény alapja lesz - ismertette Márton Attila légi közlekedésért felelős miniszteri biztos a témában tartott szakmai konzultációt követő sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!