Csaknem a járvány előtti szinten lehet idén az európai légiforgalom

Az Eurocontrol összegzése szerint az elmúlt évben összességében nem változott jelentősen a légiközlekedés helyzete 2020-hoz képest, bár a javulás vitathatatlan, és idén akár a járvány előtti forgalom 90 százaléka is elérhető - írja az AIRportal.hu.

Összességében Európa légterében 2021-ben 6,2 millió járat közlekedett, 44 százalékkal, 4,9 millióval kevesebb 2019-hez képest, ami 1,4-1,5 milliárddal kevesebb utast jelentett egy év alatt.

A HungaroContol a magyar légtérben 61 ezer járatot kezelt az elmúlt évben, ami 54 százalékkal, 70 ezerrel kevesebb 2019-hez viszonyítva.

Az európai légiforgalom szervezője a környezetvédelmi hatásokat is elemezte, az eredmények azt mutatják, hogy a 45,3 százalékkal alacsonyabb forgalom 50 százalékos emissziócsökkenést eredményezett átlagosan.



Idén az Eurocontrol előrejelzése szerint a legfőbb kihívás az lesz, hogy a járatok számát újra emelni tudják, mivel az omikron miatti jelentős korlátozások okán az előrejelezett 82 százalékos szint alá, 78 százalékra csökkent a forgalom 2019-hez képest.

A frissített, optimista becslés szerint 2022 végére akár 93 százalékra is emelkedhet a járatok száma 2019-hez viszonyítva, de az eddig is bevált “alap” forgatókönyvet alapul véve 85 százalékra van reális esély.

Forrás: Airportal.hu


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.