1,6 milliárdból fejlesztik az EuroVelo-t 

A főváros újabb 800 millió forintot különített el költségvetéséből kerékpáros-fejlesztésekre, amihez az állam még 800 milliót ad. Az 1,6 milliárd forintból megkezdődhet az EuroVelo nemzetközi kerékpárutak fejlesztésének első üteme - jelentette be a főpolgármester hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kerékpáron az Ős-Dráva mentén

Kerékpáron az Ős-Dráva mentén 

A szakmai fórum résztvevői megismerkedhettek a projekt keretében létrehozott, hazánk első elektromos kerékpár kölcsönző rendszerének működtetése, valamint ehhez kapcsolódva szó volt az Ormánság ökoturisztikai lehetőségeinek feltárására tett lépésekről, turisztikai hálójának kialakításáról.

Kilenc dunakanyari település és Óbuda sürgeti az EuroVelo 6 megépítését 

Kilenc dunakanyari település, valamint Óbuda írta alá szombaton Szentendrén a nemzetközi kerékpárút dunakanyari szakaszának mielőbbi megépítésére vonatkozó nyilatkozatot.
A Fertő-tavi bringakör bezárul

A Fertő-tavi bringakör bezárul 

805 millió forintból készül el az mintegy 16 kilométernyi kerékpárút, melynek köszönhetően a Fertő-tavi bringakörút valóban eleget tesz a nevében foglalt funkciójának.
Kezd olyan méreteket ölteni a kerékpározás...

Kezd olyan méreteket ölteni a kerékpározás... 

„Hogy önálló közlekedési ágazattá vált” - ismerte el dr. Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára a kedden, Budapesten megrendezett kerékpáros konferencián. Úgy tűnik, hogy magasabb politikai körökben sem tekintik gyerekek játékának a bringázást; szavak szintjén. Jöhetnek a tettek! „Dán és holland magasságokba kívánunk törni” - jelentette ki Becsey.

Újabb szakasszal bővült az EUROVELO 

Újabb szakaszához érkezett az EUROVELO kerékpárút-hálózat fejlesztése a Duna mentén.
Itt épülnek új kerékpárutak az országban

Itt épülnek új kerékpárutak az országban 

Egy keszthelyi konferencián mutatták be a minap a következő hat évre szóló balatoni és országos kerékpárút-fejlesztési terveket.

9000 km, 20 ország: Vasfüggöny kerékpárút 

Az Európát a Varsói Szerződés tagállamainak nyugati határánál 1989-ig elválasztó ’Vasfüggöny’ a közelmúlt történelmének egy olyan darabja, ami egyre inkább turisztikai attrakcióvá válik. A két világrendszer közötti korábbi határvonal jelenleg EuroVelo13 Vasfüggöny kerékpárút néven születik újjá teljes, mintegy 9000 km-es hosszában.

Kerékpáros áttörés az Európai Parlamentben 

Az Európai Kerékpáros Szövetség, az ECF hosszan tartó kampányát követően a múlt heti strasbourgi plenáris ülésen nagy többséggel elfogadták a TEN-T (transzeurópai közlekedési hálózat, Trans-European Transport Network, TEN-T) irányelveket. Első alkalommal említik meg ezekben az irányelvekben a kerékpározást és az EuroVelo-t - tájékoztatott a Magyar Kerékpárosklub.

Kerékpárút épül a Tisza védőtöltésén 

Kerékpárutat épít ki Kőtelek és Tiszasüly között a Tisza árvízvédelmi töltésén a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig), amely 600 millió forintot nyert el az Európai Uniótól 100 százalékos támogatottságot élvező projektjéhez. A munka a jövő év tavaszán kezdődik meg, az út a 2014-es turistaszezonra készül el - közölte a szervezet vízügyi igazgatója szerdán az MTI-vel.

Újabb EuroVelo szakasz készült el itthon 

Az EuroVelo utakat az egész kontinenst átszelő kerékpártúrákra tervezik, a már meglévő kerékpárutak összekötésével. Az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig futó EV6 útvonal hazánkban a Duna mentén húzódik.

EuroVelo 6: a végén még megépül 

12 milliárdos költségvetéssel épülhet ki az EuroVelo 6-os kerékpárút hazai szakasza - számolt be a Kerékagy.hu.

Kerékpáros fogadóállomás Szegeden 

A hazai és külföldi biciklis turisták kiszolgálását javítja az a kerékpáros fogadóállomás, melyet csütörtökön adtak át az újszegedi ligetben.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!